Vár állott, most kőhalom - IV. rész

Botrány

2020-02-27 08:27:12

Puhl Sándor - forrás:
Forrás: - Puhl Sándor

Újabb részéhez érkezett kollégánk írása, amely a magyar játékvezetés jelenlegi helyzetét elemzi. Most a két alelnök káros munkáját elemezezzük.

Magyarországom Mátyás király óta, nagyítóval kell keresni az igazságot, olyan szervezetekben, ahol a vezetés demokrácia helyett diktatúrát próbál gyakorolni.

Tipikus este ennek  Puhl-Hanacsek  non profit szervezet (de az ő számukra csak profitot termelő), melyet magyar játékvezetésnek csúfolnak.

Látszat szakmaiság mellett a besúgások,  élveznek előnyt fél igazságokkal. Két alelnök nagy lelki beszédei edzőtáborokban teljes hatásvadász előadások, a hazugságaikat már senki nem tolerálja. Hangfelvételek is bizonyítják a hétvégi NB. III-as edzőtáborból, hogy teljesen elveszítették józan ítélőképességüket.

Attila a megtestesült jóság, aki keresztényhite mögé bújva asszisztál Puhl Sándor ámokfutásához. Nagy böjt kezdetén javaslom az elmélkedést és lelkigyakorlat, rendszeres gyakorlását, talán a Jó Isten megbocsájtja a sok ármánykodást és bűnt, amelyet elkövetett ellenünk. Igen, azért a földi javak befolyásolják a döntés hitelességét, ezért farizeus módjára jobb lenne csendben maradnia, nem kritizálni olyan megyei elnököket akik még alamizsnát sem kapva végzik mindennapi  MUNKÁJUKAT... 

Puhl Sándor szokásos poén vadász - hallhattam edzőtáborokban - súrolja Benny Hill paródiákat. Dicséretes a jó hangulat, de úgy gondolom a "terror házában" nem egészen poénos. Igen terror-edzőtáborok a félelem és besúgások tárháza, aki súg annak megyéje "fejlődik" , aki nem az stagnál vagy lecsúszik. Ennél a színvonalnál elég nehéz lejjebb szerepelni.

Kedves Sándor miért akarjátok a megyéket saját képetekre formálni?

Miért kritizáltok és miért vádoltok?

Szánalmas és inkorrekt vezetési módszer, amely már sokszor kudarcba fulladt. Hangsúlyoztad többször,  volt megye, amelyik színházba ment téli felkészülés napján. (Utána jártunk pl. Zala megye volt).

Megkeresésünkre elmondta a felkészítést végző egyik vezető. Valóban igaz a hír, de csak nap végén levezetésként. Így a szakmaiság nem szenvedett csorbát, játékvezetésről szólt a színházi darab.

Végre valami új a szokásos demagóg táborok mellett.

Terror-   hiába, próbáljátok fenntartani, sokan legyintenek.

Kit akartok megfélemlíteni?

Kit akartok megbuktatni?

Megyékben ahol siker és félelem nélküli munka folyik az egység és emberség dominál. Támadjátok a megyei vezetést, akkor megye egészét támadjátok.

Vajon ha feláll egy megye teljes vezetése, akkor hogyan mossátok a szennyeseteket Csányi Sándornál és a médiában, ahol biztos visszhangot kapna?

Jönne az álhatatos beszéd és a poén áradat.. 

Egoizmust és alkalmatlanságotokat félretéve miért nem tekintitek embernek a megyei JB elnököket?

Miért nem hagyjátok őket, hogy belőletek jó vezetőket csináljanak?

Büszkeség és félelem? 

Igen vannak közöttük jó vezetők, jól felépített "csapattal",  akik civil életben is  jeles és kimagasló teljesítményű vezetők. Persze tudjuk, ők "gázosak", mert megmondják, elmondják és a spicliket,  besúgokat "legyalázzák".

Nem a szerződéseket kell módosítani, hogy még a játékvezetésről nyilvánosan szó essen, hanem ezekkel az emberekkel felépíteni az amatőr majd profi játékvezetést.

Nem óvodás módszerekkel zsarolni és sakkba tartani - persze nem sikerül -,  hanem  rájuk támaszkodni. 

Elgondolkodtató, mit veszít a játékvezetés azzal hogy hadakoztok és szítjátok a tüzet, ezáltal sok alkalmatlan játékvezetőt és vezetőt támogattok, pedig ŐK árulnak el Titeket a médiának és az "ellenzéknek"..

Igen általatok kreált és nevezett ellenzéknek. Ugye a Vágner László eltávolításánál Ti voltatok az ellenzék??? 

Élet az ilyen, nem tanultatok belőle.   

Jó lenne, ha ketten elgondolkodnátok, mivel a fő bűnösök 

Ti vagytok, hogy nincs BÉKE és EGYSÉG.  Mindig kell egy vagy két bűnbak,  de most nem kell keresni és kreálni, mivel saját magatokban megtalálhatnátok.  Így folytatjátok akkor fellehet sózni a MAGYAR Játékvezetés táptalaját, mert elveszett hosszú időre úgy nemzetközileg, mint hazai szinten.

Természetesen van, akik másképpen gondolják, akik belőletek táplálkoznak parazita módjára - napi 10.000 Ft-ért, teljes ellátásért - egy akadémia nap vagy más rendezvény alkalmával, őket csak az érdek élteti.

Más hátsó fertályt tennénk eléjük, akkor annak benyelveznének - ezek a hűséges emberitek.

Becsüljétek meg az igazmondó és reálisan látó-dolgozó elnököket, mert Ők lehetnek a Ti váraitok újra építői. 

Elgondolkodva talán már nem is NEKTEK és VELETEK kellene építkezni. 

Köszönöm, hogy elolvastátok Sándor és Attila...


 

Kapcsolódó cikkek

Vár állott, most kőhalom - III. rész
2020-02-19 14:14:11

Magyar amatőr játékvezetés és a megyékben működő játékvezetők Puhl Sándor és rezsimje szemében vörös posztó. Főleg azok a megyék, ahol nem az Ő embereik ülnek az elnöki szekcióban. 

Vár állott, most kőhalom - II. rész
2020-02-14 20:29:36

Folytatjuk a sikeres cikksorozatunkat!

Vár állott, most kőhalom - I. rész
2020-02-09 18:56:54

Nagyon sok internetes oldal olvasása arra késztetett, hogy leírjam Puhl Sándor és rezsimjének ámokfutását a magyar játékvezetésben. 

Hozzászólások: