Ők tették tönkre a magyar játékvezetést: TOP 4

Botrány

2020-03-03 20:10:45

Top10 - forrás:
Forrás: - Top10

A népszerű sorozatunk folytatódik.

TOP 4.: MLSZ Elnöksége

2010. júliusa óta vezeti az MLSZ-t Csányi Sándor. Azóta az stábja kisebb változásokat eltekintve azonos. Nagyon vitatható az elnökség összetétele, hiszen politikustól kezdve klubvezető is van benne. Természetesen helyet kapott a nagy öreg Berzi Sándor is, aki Csányi hatalomra jutásában nagy szerepe volt. Ő nyomta át a küldötteken azt az alapszabályt, amiben benne volt, hogy elnökségi tag MLSZ alkalmazott is lehet. Ekkor már tudtuk, hogy ő biztosan élet halál ura lesz a Szövetségben. Kezdetben csak nemzetközi igazgatóként, majd MLSZ JB elnökeként.

Sokan bíztak Garancsi Istvánban, az FC Fehérvár tulajdonosában, hiszen amig nem került be az MLSZ-be számos alkalommal kritizálta a rendszert, hogy nem 21. századi a szövetség – akár informatikailag, akár szervezetileg. Igaz, ma Istvánról korábbi edzője nyilatkozta, hogy jó üzletember, de a focihoz nem ért, inkább a természetet szereti. Ha ez igaz, akkor még szomorúbbak vagyunk..

Nagyon sokat vártunk Török Gábortól is, akinek nagy tudása van elemzésekben. Nem gondoltuk azt, hogy őt is sikerült Puhl Sándoréknak megvezetni.

Nyilas Tibi bácsi is ott ül a döntéshozók asztalánál. Vajon ő nem látta az elmúlt években, hogy milyen módon lett szétverve a magyar játékvezetés? Nem látta szakmailag a hibákat?

Berzi Sándorról most ne beszéljünk.. róla még írnunk kell!

Nem tudjuk, hogy Bánki Erik, Dankó Béla, dr. Anthony Radev, Balog Gabriella a játékvezetéssel kapcsolatban tett-e már fel kérdést.

Őket vezették meg félévenként a kamú jelentéssekkel, szakmaiságot nélkülöző anyagokkal. Sajnos, nem mertek semmit kérdezni, hiszen nem láttak bele ebbe a puhli átverésben.

A pénzügyi szakemberek nem kérdezték meg, mi kerül az országos keretben évi többszáz millióban? Hova tűntek a játékvezetők a megyékben?

 

Egy biztos, ha mertek volna kérdezni, akkor nem süllyedt volna az MLSZ Elnökségének támogatásával ilyen mélyre a magyar játékvezetés.

Az MLSZ elnöksége, hogy nem jött rá arra, hogy átveri őket a saját játékvezetői bizottsága méltón érdemelte ki a negyedik helyet a listánkon.




Kapcsolódó cikkek

Ők tették tönkre a magyar játékvezetést: TOP 5
2020-03-01 06:04:37

Mi bevállaltuk. Ha kell elismerjük, mit tettük tönkre a magyar játékvezetést.

Ők tették tönkre a magyar játékvezetést: TOP 6
2020-02-29 09:29:06

Folytatjuk a népszerű sorozatunkat. Bemutatjuk azokat, akik tönkre tették a magyar játékvezetést.

Ők tették tönkre a magyar játékvezetést: TOP 7
2020-02-24 14:14:40

Nyolcadik helyezetthez értünk el cikksorozatunkban.

Ők tették tönkre a magyar játékvezetést: TOP 8
2020-02-21 09:25:59

Folytatjuk a sort a TOP 10-es listában, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ide jutott a magyar játékvezetés.

Ők tették tönkre a magyar játékvezetést: TOP 9
2020-02-20 13:20:47

Sorozatunkban górcső alá vesszük azokat, akik az elmúlt 10 évben tönkretették a magyar játékvezetést.

Ők tették tönkre a magyar játékvezetést: TOP 10
2020-02-19 15:38:34

Új sorozatot indítunk, amelyben górcső alá vesszük azt, hogy kik tették tönkre a magyar játékvezetést az elmúlt időszakban.

Hozzászólások: