Portré: Megyebíró János

Portré

2020-05-10 05:19:16
Megyebíró János |

Megyebíró János - forrás: nso.hu
Forrás: nso.hu - Megyebíró János

Nevében benne van a foglalkozása is.

Megyebíró János (Gyula, 1969. június 21. –)

Ifjúsági és fiatal felnőtt korában megyei csapatokban futballozott. Játékos korában legalább négyszer kiállították. A klubnál kapott egy kocsmát, de hirtelen elvették, emiatt annyira megsértődött, hogy azonnal felhagyott a futballozással.

Korábbi játékvezető, országos ellenőr édesapja és Győri László "tanár úr" rábeszélték, hogy legyen játékvezető. Játékvezetésből 1992-ben Békéscsabán vizsgázott. A Békés megyei Labdarúgó Szövetség által üzemeltetett labdarúgó bajnokságokban gyors léptekkel haladt egyik osztályból a másikba (öt év alatt a csúcsra került). A megyei Játékvezetői Bizottság (JB) javaslatára 1994-ben NB III-as, egyben országos utánpótlás bíró. Gyorsan elsajátítani a minőségi játékvezetés elemeit. Az MLSZ JB minősítésével NB II-es, majd 1997-től NB I-es játékvezető.

NB. I-es mérkőzések száma játékvezetőként 109
Legelső NB. I-es mérkőzés  1997-08-11 - NB. I. - Győr - Diósgyőr
Legutolsó NB. I-es mérkőzésn  2006-10-02 - Borsodi Liga - Sopron - Zalaegerszeg
Kiosztott sárgalap: 360
Kiosztott piroslap: 32

2006-ban, az edzőtábori felmérésen nem tudta teljesíteni a Cooper-tesztet, a fizikai elvárásokat, ezért visszaminősítették a második vonalba. 2006-ban visszavonult a nemzeti játékvezetéstől.

A Magyar Labdarúgó Szövetség JB terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 2002-től tartotta nyilván bírói keretében. 2001-ben a FIFA JB nem fogadta el jelölését, a magyar nemzetközi játékvezetői létszámot 7 főről 6 főre csökkentette. Szarka Zoltánt váltotta a nemzetközi pozícióban. Több nemzetek közötti válogatott, valamint Intertotó-kupa, UEFA-kupa és UEFA-bajnokok ligája klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának 4. bíróként segített.

2010-ben a Békés megye hírportál hosszabb interjút készített Megyebíró Jánossal

— Jól megy az üzlet?
— Azért túlzás lenne azt állítani. A mai világban semmi sem megy jól, talpon kell maradnunk, ezért küzdök, küzdünk a párommal és kollégáimmal.
 
— Azért is kérdezem, mert a hivatalos verzió szerint munkahelyi elfoglaltságai miatt hagyott fel a játékvezetéssel. A nem hivatalos szerint nem sikerült teljesítenie a szintet, emiatt visszafokozták volna, és ezt már inkább nem vállalta.
— Ez csak részben igaz. A munkahelyi elfoglaltság és az üzlet valóban szerepet játszott. A szintet sosem okozott gondot teljesítenem, de ekkor már meg sem akartam próbálni, döntöttem: abbahagyom. A játékvezetés számomra kikapcsolódás és szórakozás volt, a pályán töltődtem fel. A legjobb tudásom szerint műveltem — hol jól, hol kevésbé. Ám a Magyar Labdarúgó-szövetségben és a Játékvezetői Bizottságban elkezdtek velem szórakozni, kikezdtek. Futballista múltamból adódóan eléggé játékos párti voltam, ami miatt sok kifogás, bírálat ért. Akkor mondtam, hogy köszönöm, nekem ebből ennyi elég.
 
— Maradt önben némi harag?
— Nem, mivel nem vagyunk egyformák. Aki hatalomra kerül, az diktál. A többi vagy beáll a sorba és a rabszolgája lesz, vagy otthagyja őket. Senkinek nem leszek a szolgája, és — ezt az azóta elhunyt Győri tanár úrral megbeszélve — úgy döntöttem, inkább én állok fel, mint hogy megalázzanak. Tettem annyit a magyar labdarúgásért és játékvezetésért, hogy ezt nem így kellett volna befejeznem: még egy hivatalos nemzetközi búcsúmérkőzésre sem méltattak.
 
— Fordítsunk az idő kerekén, és a búcsú után beszéljünk a kezdetekről. Igaz a legenda, mely szerint az egyesülete elvette öntől a kocsmáját, és ezen annyira begurult, hogy játékos pályafutását befejezve állt át a „sötét” oldalra?
— ’92-ben még működött a Gyulai SE Ipar nevű kocsmája, amit én üzemeltettem. A foci is jól ment, mehettem volna több helyre is, de hirtelen két szék közé estem. A szerződésem nem hosszabbították meg — ám nem igazolhattam el — és a kocsmát is elvették. A játékvezetőket nem szerettem, nem is egyszer kiállítottak. Aztán eltelt egy idő, végül édesapám — aki szintén játékvezető volt — és Győri tanár úr unszolására belevágtam. A bíráskodás már az első meccsen annyira megtetszett, hogy már nem is mentem vissza focizni.
 
— Öt év alatt magyar szinten a csúcsra ért. Melyiket ítéli a legemlékezetesebb NB I-es találkozójának?
— Az összes pillanatot fel tudnám idézni, most így az ominózus Ferencváros—Debrecen mérkőzés jut eszembe. Akkor fel sem fogtuk, hogy mekkora veszélyben voltunk, három napra rá esett le: ott is maradhattunk volna. Párhuzamban ment az MTK—Újpest meccs, a félidőben 0—0 volt, és látszott: ha a Fradi nyer és bajnok lesz, azért, ha kikap, azért jönnek be a szurkolók. A szünetben mondtam az asszisztenseimnek és a tartalék játékvezetőnek — Hrabovszki Andrásnak, Medovarszki Istvánnak és Medovarszki Jánosnak —, hogy nem fogok egy percet sem hosszabbítani. A vége előtt intek, akkor szaladjanak befelé, én gyorsan lefújom, és akkor kint már azt csinálnak, amit akarnak.
 
— Megnézném a mérkőzés utáni jelentést…
— Azt hiszem, lap nélkül jött le a meccs. Lehetett volna osztogatni, ám az csak felbőszítette volna a játékosokat és a szurkolókat, illetve az lett volna a legkönnyebb, de mindig meg kell előzi az alattomosságot, begőzölést, durvaságot. Jó osztályzatot kaptam. A játékvezetés egyébként csak 30 százalékban tudás, az összes többi szerencse. Igazából nem tudom megfogalmazni, mitől lesz jó egy játékvezető. Szükséges az alázat, a kitartás, és a magánéletben is megfelelő rendszert kell felépíteni. Aztán az, hogy a 90 perc milyen lesz, csak a jó isten tudja előre. Egy kis tinglitanglinak ígérkező meccs is válhat a legnehezebbé.
 
— A tévéközvetítések, a szurkolók nem okoztak lámpalázat?
— Azt szerettem, amikor sok a néző, zúg az egész stadion és jó az atmoszféra. Ugyan hallottam, hogy miket kiabálnak, ám sosem szabad vele foglalkozni. A tévés mérkőzések is mindig doppingoltak. A döntésekben általában igazunk volt, ezért megvédtek, persze akadt olyan, amikor elmarasztaltak. A játékosok — és sajnos az edzők — sokszor nem ismerik a szabályokat. Az újság osztályzataival sem törődtem, hiszen az újságíró nem szakmabeli.
 
— Nem hiányzik a mérkőzések előtti feszültség, a felkészülés, az állandó jövés-menés?
— Ha a játékvezetőben és az asszisztensekben nincs meg a kellő meccsdrukk, akkor abba kell hagyni. Nálam ez jelentősen fogyott, kissé már tehernek éreztem a mérkőzésekkel járó kötöttséget. S olyan nyugodt életem nem volt az adott 15 év alatt, mint most. 
 

 
 

a cikk megírásához az Arcanum adatbázisát használtuk
 

Hozzászólások: