12 kiállítás két kör alatt

Piros lapot mutat a jv. - forrás: Forrás: - Piros lapot mutat a jv..

Az elmúlt években csak egyszer fordult elő, hogy ennél több játékos kapott piros lapot két forduló alatt.

Kirívóan sok, 12 piros lapot osztottak ki a játékvezetők az első két forduló alatt az OTP Bank Ligában. Az első körben öt csapatot sújtottak kiállítással: a Pécs, a Győr, a Diósgyőr, a Haladás és a Kaposvár volt kénytelen tíz emberrel befejezni a találkozóját. Az elmúlt hétvégén aztán ennél is többször villant a piros, ezúttal hét együttes fogyatkozott meg egy-egy játékossal: a Pécs, a Diósgyőr, Haladás, a Győr, az Újpest, a Ferencváros, illetve a Honvéd.

 

Név
Mérkőzés szám
Sárgalap
Kiállítás
Andó-Szabó Sándor
2
14
2
Becséri Dániel
1
4
0
Bognár Tamás
1
3
1
Erdős József
2
5
2
Fábián Mihály
1
4
1
Farkas Ádám
2
7
2
Iványi Zoltán
1
6
0
Kassai Viktor
1
4
1
Németh Ádám
1
5
0
Solymosi Péter
2
12
2
Szabo Zsolt
1
6
1
Vad István
1
6
0

A Rangadó.hu ennek apropóján utánajárt, vajon a mögöttünk álló öt szezonban volt-e ennyi kiállítás két forduló alatt, illetve indult-e ilyen sok piros lappal egy-egy szezon ebben az időszakban.

Az elmúlt években a 2010-es szezon indult a legtöbb kiállítással. Akkor az első fordulóban az MTK?Kecskemét találkozón Vad II István osztott ki egy-egy pirosat a feleknek a hajrában. A második kör aztán jóval ?termékenyebb? volt, nyolc játékos is idő előtt mehetett zuhanyozni, így ez a nyitány összesen tíz kiállítást hozott, amely kettővel még így is elmarad a mostani rajttól. A legkevesebb piros lapot a 2009?2010-es szezon első két fordulója szolgáltatta, ekkor csupán négyszer büntették emberhátránnyal a csapatokat a bírók: három piros került elő az első fordulóban, egy pedig a másodikban.

Piros lap
Előfordult, hogy 13 játékos jutott a kiállítás sorsára két forduló alatt (fotó: nb1.hu)

Ami két-két bajnoki kör eredményét illeti, összesen 13 játékos hagyta el kiállítás miatt idő előtt a pályát a 2008?2009-es szezon 17. és 18. fordulója során, ez jelenti az elmúlt öt év abszolút rekordját. A 17. kör ráadásul nem is hozott sok büntetést, csak négy játékos kapott pirosat. Egy fordulóval később azonban jött a ?szüret?, gyakorlatilag párosával gyűjtötték a kiállításokat a csapatok: a Fehérvár, a Vasas, a Nyíregyháza és a Honvéd is kettős emberhátrányban fejezte be a találkozóját, míg a Kecskemétnél Vladan Csukics gyűjtötte be a piros kártyát, vagyis egy kör alatt összesen kilencen mehettek idő előtt öltözni. Tizenegy kiállítást hozott a 2010?2011-es szezon második és harmadik fordulója: a már korábban említett nyolc piros lapos második kört újabb három kiállítás követte a következő fordulóban. Tíz büntetést már több alkalommal is hozott két-két forduló, a 2010?2011-es nyitány mellett a 2009?2010-es évad 15. és 16., illetve 26. és 27. fordulója, a 2011?2012-es szezon 24. és 25. (utóbbi forduló szintén rekordnak számító kilenc kiállítást hozott), valamint a tavalyi év 27. és 28. fordulóiban is tíz-tíz játékos hagyta el a pályát.

Érdekesség, hogy a 2011?2012-es szezon 21. és 26. fordulói között összesen tíz játékost állítottak ki, azonban, ahogy már írtuk, ezt két forduló alatt sikerült összehozni. A többi kör teljesen tiszta maradt, csupán sárga lapok villantak a találkozókon. A fentebb felsoroltakon túl további egy alkalommal fordult elő, hogy egy forduló alatt hétnél több (a mostani bajnokság második körében hétszer villant a piros) játékost állítottak ki. A 2008?2009-es szezon 24. fordulójában nyolcszor kellett szigorú büntetéssel sújtani a csapatokat. A mostani tizenkét büntetés tehát azt jelenti, hogy az elmúlt öt év második legtöbb kiállítását hozta ez a két forduló. Ha hozzávesszük, hogy ez még csak a bajnoki rajt volt, akkor bizony biztosra vehető, hogy színes szezonnak nézünk elébe... Forrás + kép: rangado.hu

 

Hozzászólások