Puhl megszólal a Kassai ügyben!

2013-08-09 16:20:38
Rovat: Elemzés |
Megye:
Játékvezetők: Kassai Viktor | Puhl Sándor |


"A rendőrrel sem lehet azt tenni, hogy odamegyek és beverek egyet, nem így működik"

Mondta Puhl Sándor a héten nagy visszhangot-kiváltó "Alempijevic-ügy" kapcsán. Az MLSZ Játékvezetői Bizottságának alelnöke szerint a 4 hónapos eltiltás a FIFA és az UEFA irányelveit követi, azt pedig cáfolta, hogy ebben az esetben konkrétan Kassai Viktort védenék, hanem összességében a játékvezetés.

Mint ismeretes, az MLSZ Fegyelmi Bizottságának keddi döntése alapján az FTC játékosa, Aleksandar Alempijevic 4 hónapra szóló eltiltást kapott amiatt, hogy a Videoton elleni bajnoki 74. percében szidalmazta és lökdöste a játékvezetői jelentés szerint Kassai Viktort.

A határozatot követően a csakfoci.hu is foglalkozott az üggyel, és mint megírtuk, a történet Alempijevicnek akár a ferencvárosi karrierjébe is kerülhet.

Ugyanezt a megoldást találná elfogadhatónak Várhidi Péter is, aki a Sport TV Zuhanyhíradó című műsorában elmondta, ő biztos, hogy nem számolna a jövőben a szerb futballistával.

- Ilyen cselekedetet nem szabad megtenni, ezt egy játékosnak tudnia kell, és az mindegy, hogy Magyarországon, vagy bárhol másutt, ha elmegy valaki egy idegen országba, akkor meg kell ismerni az adott szabályokat, tudni kell, hogy bizonyos dolgoknak mi a következménye, milyen eltiltás várhat rá. Valószínűnek tartom, hogy hirtelen felindulásból tette ezt, de neki akkor is tudnia kellene, hogy nem teheti ezt meg sehol a világon, a játékvezetőhöz hozzányúlni nem lehet. Számomra teljesen egyértelmű, szerződést kell bontani vele, természetesen ez az én véleményem, a klub dönthet másként. Ez egy olyan fegyelmi vétség, amelyet a pályafutása legelején tudnia kéne, pici gyerekkorban, hogy a játékvezetőhöz nem szabad nyúlni, tettlegességig nem szabad eljutni, ezt mindenkinek be kell látnia. Akármilyen jó futballista egy játékos, ha egy ilyet elkövet, annak szerintem nincs helye a klubban ? mondta a korábbi szövetségi kapitány.

Az MLSZ Játékvezetői Bizottságának alelnöke, Puhl Sándor az ügy kapcsán kiemelte, nem a bírókat, ebben az esetben konkrétan Kassai Viktort védik, hanem a játékvezetést.

- A PSG-nél Leonardo meglökte a játékvezetőt, kapott kilenc hónapot, fellebbezett, és lett tizenhárom hónap, el is jött a csapattól. Sok támadást kapunk, hogy miért "védjük a bírókat". Ez nem így van, a játékvezetést védjük, nem pedig egy konkrét személyt. A rendőrrel sem lehet azt tenni, hogy odamegyek és beverek egyet, nem így működik, van érvényes szabály az ilyen esetekre. A játékvezetést védem és a futballt, a játékvezető ítél, jól, rosszul, de egyre nagyon allergiásak vagyunk: őt nem lehet sem verbálisan, sem tettleg inzultálni. Ezt sehol a világon nem engedik, az. UEFA üldözi, a FIFA üldözi, ennek nincs helye a pályán ? tette hozzá Puhl.

Forrás: csakfoci.hu