Puhl már megint magyarázkodik

Puhl Sándor - Kassai Viktor - forrás: focibiro.hu Forrás: focibiro.hu - Puhl Sándor - Kassai Viktor.

Ha ironikusan akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy ma Puhl Sándor kapott 3 meccset a Fegyelmi Bizottságtól ? mondta a Fegyelmi Bizottság keddi, Rodenbücher Istvánra 3 mérkőzéses eltiltást kiszabó döntéséről Domonyai László, az MTK klubigazgatója a csakfoci.hu-nak. Az eset kapcsán megemlített Puhl Sándor is szórt kért és természetesen kapott, a korábbi kiváló játékvezető bővebben is kifejtette, mi vezethetett a döntésig.

Puhl Sándor hangsúlyozta, hogy az FB önálló, független szervezet, amely nagyon helyesen nem veszi figyelembe azt, amit ő mondott az esetről, hanem a fegyelmi jelentésben leírtakat vette alapul.

- Szeretném kiemelni, hogy a játékvezetőnek van egy ítélkezési és egy fegyelmezési jogköre, ez pedig két külön dolog - kezdte Puhl a csakfoci.hu-nak. Amit korábban is mondtam, azt fenntartom: az ítélkezésnél a helyes döntés a 11-es helyett a szabadrúgás lett volna kifelé, hiszen először a támadó szabálytalankodott, ő rángatta a védőt. De ez csak az egyik része a dolgoknak, ez teljesen független a piros laptól. Amennyiben ugyanis - akár a támadó szabálytalankodását követően - megtörtént az ütés a védő részéről, akkor utóbbit annak ellenére is lehet és kell fegyelmezni, hogy nem ő volt először szabálytalan. A konkrét esetet az alapvonali játékvezető látta, és mivel ő azért van, hogy egy másik látószögből is segítse a mérkőzés játékvezetőjét, ezért köteles azt jelezni. Ez megtörtént, és ezért kapta a piros lapot Rodenbücher.

Puhl Sándornak azt is felvetettük, hogy a visszajátszások alapján nem igazán látszik Rodenbücher ütése, és a Harmadik félidőben sem esett erről szó, csak arról, hogy büntető helyett szabadrúgást kellett volna ítélni. A korábban négyszer is a világ legjobbjának megválasztott Puhl minderre a következőket mondta.

- A probléma az, hogy mivel ez nem egy televíziós mérkőzés volt, ezért nincs helyszíni alapvonali kamera, amely perdöntő lenne. Értelemszerűen sem én, sem a nézők nem láthatják abból a szögből az esetet, mint a helyszínen az alapvonali játékvezető, aki viszont a játékvezetői jelentés alapján egyértelműen úgy ítélte meg, hogy Rodenbücher ütött is. Ez be is került a jelentésbe, amely a Fegyelmi Bizottságnak készül, hiszen utóbbi ez alapján hoz döntést. Ezt fontosnak tartom hangsúlyozni, hiszen az FB egy teljesen önállóan, függetlenül működő bizottság, amely csak objektíven, a jelentésben leírtak alapján hozza meg az ítéletét, nem pedig az alapján, hogy Puhl Sándor mit mondott a Harmadik félidőben - zárta a korábbi játékvezető.

[message_box title="Hol a játékvezető?" color="red"]Kerestük Szabó Zsolt játékvezető nevét a hétvégi NB. I-es és NB. II-es küldésben, de nem találtuk...[/message_box]

 

Az MTK rutinos mestere a klubvezetéshez hasonlóan nehezen tudja elfogadni védője három meccsre szóló eltiltását.

- A konkrét esetről már a mérkőzés után is elmondtam a véleményemet ? kezdte a csakfoci.hu-nak Garami József. - Érzésem szerint az alapvonali asszisztenshölgy tévedett, mert Rodenbücher részéről semmiféle ütés nem volt az esetnél, inkább az ellenfél támadója szabálytalankodott vele szemben, és nyilvánvaló, hogy egy védő egy párharcban aligha vigyázzban állva vesz részt, természetes, hogy a testével mondjuk kifordul. A játékvezető is felülbírálhatta volna az asszisztensét, de most is azt mondom, hogy a bírói hibák benne vannak a meccsekben. Aki ismer engem, az tudhatja, hogy tényleg rendkívül ritkán foglalkoztam hosszú pályafutásom során a bíráskodással, már csak azért is, mert tudom, mennyire borzasztóan nehéz jó döntést hozni sok-sok esetben, amikor centik vagy nüanszok döntenek, kifejezetten tisztelem a bírókat azért, amiért felvállalják ezt a nehéz műfajt. Tévedni lehet a pályán, a Fegyelmi Bizottságnak viszont megvan a lehetősége arra, hogy visszanézze az esetet és a szemének higgyen. Tudomásom szerint a játékvezetői jelentés alapján döntöttek a 3 meccses eltiltásról, amely egyébként egyértelműen pozitívan ítélte meg az asszisztens szerepét az ügyben, mondván ez is szükséges volt ahhoz, hogy az eset kiszúrásra kerüljön. Mindezek ellenére vagy ezekkel együtt komolytalannak tartom az ítéletet, annak szellemében pedig főleg, hogy három mérkőzéses eltiltásokat milyen vétségekért, kirohanásokért kaptak más játékosok az utóbbi időszakban. Az MTK nem egy durva csapat, eddig nem volt piros lapunk a szezonban, játékosaimtól a megfelelő viselkedést várom el a pályán. A legbosszantóbb az, hogy ezzel most sem volt semmi gond, ezért is tartom rendkívülinek azt, hogy Rodenbücher egyáltalán bármilyen büntetést kapott. Emellett már én sem mehettem el szó nélkül.

 

Hozzászólások