Őrült meccsen lett Kassai a mezőny egyik legjobbja

Kassai Viktor

2014-04-11 08:49:50
Kassai Viktor |

Kassai Viktor - sárga mez - 4 - forrás:
Forrás: - Kassai Viktor - sárga mez - 4

Kassai Viktorral megtörtént, ami nem sok játékvezetővel szokott előfordulni: Svájcban azután dicsérik a magyar bírót, hogy az a Valencia-Basel Európa Liga-negyeddöntő hosszabbításában két vendégjátékost is leküldött a pályáról, a kilenc emberre fogyatkozó svájciak pedig végül 5-0-ra kikaptak és kiestek a sorozatból. Az egyik helyi portál olyannyira elégedett volt a Baselt (jogosan) megritkító magyarral, hogy a mezőny harmadik legjobbjának is megválasztotta a triplázó valenciai csatár és a bravúrt bravúrra halmozó bázeli kapus mögött.

Videón a gólok és a két kiállítás! egészen hihetetlen, nem csak öt gólt, de több kapufát és kapusbravúrokat is hozó, valóban dráma meccsen jutott tovább a Valencia a Basel ellen, méghozzá az Európa Liga történetében először, háromgólos hátrányt ledolgozva. A spanyolok a rendes játékidőben kiegyenlítették a hátrányukat, sőt, a 88. percben kapufát szereztek, majd a hosszabbításban újabb két gólt lőve ki is ejtették a svájciakat a legjobb nyolc között.

A mindent eldöntő találatokat (114. és 118. perc) azután szerezte a Valencia, hogy a találkozó játékvezetője, Kassai Viktor két vendégjátékost is leküldött a pályáról. Kassai a 100. perc végén Diast szórta ki egyből pirossal (1:36-tól a lenti videón), egy ütés-rúgás kombinációért, majd a 105. percben, a két perc alatt két figyelmeztetést összeszedő Sauor mehetett második sárgával zuhanyozni (1:46-nál), egy elkésett belépőt követően.

A magyar játékvezető tehát a drámai pillanatokban is ellentmondást nem tűrően alkalmazta a szabályokat, és ítéleteivel még a svájci sajtót is meggyőzte, amely nem is kritizálta a magyar bírót, sőt! A sport.ch egyenesen a mezőny harmadik legjobbjának (Third Star) választotta meg a bírót. A portál csak a triplázó csatárt Paco Alcácert (Valencia) és a Basel parádésan védő kapusát, Yann Sommert látta jobbnak csütörtök este-éjszaka a magyarnál, értékelésében pedig ezt írta a magyarról:

"Nagyobb hiba nélkül le tudta hozni a mérkőzést, amely igen hektikus és forró hangulatú volt a Mestallában. Egy apróbb tévedése ugyan akadt, de rengeteg trükkös helyzettel kellett megbirkóznia az este folyamán"-  olvasható a honlapon. Hasonlóképpen látta a több svájci lap (így a Tages Anzeiger, a Blick vagy a 20 Minuten) is Kassai sorsdöntő ítéleteit, és a kiállított játékosok forrófejűségét hibáztatta a ráadásban történtekért. Ugyancsak beszédes volt a svájciak edzője, Murat Yakin nyilatkozata, vagy épp a klub hivatalos honlapjának beszámolója, mindkettő szerint buta és felesleges szabálytalanságok előzték meg a piros lapokat.

forrás: csakfoci.hu




Hozzászólások: