focibiro.hu


Bede Feri értékel

2014-09-22 19:21:42
Rovat: Elemzés |
Megye:
Játékvezetők: Bede Ferenc | Farkas Ádám |


Már megszokhattuk, hogy két neves játékvezető értékeli a profi játékvezetőket. Most Bede Ferenc értékelése olvasható a hétvégi OTP Ligáról: A NB I legutóbbi fordulójában jobbára jó játékvezetői döntések születtek, de egy kiállítás elmaradt a Diósgyőr - Honvéd mérkőzésen. Bede Ferenc, korábbi FIFA-bíró ezúttal is összeszedte a kétes bírói ítéleteket, aki szerint Farkas Ádám szinte kifogástalanul vezette a derbit, a 11-esek jogosak voltak, a Balajcza-Lauth összecsapásnál pedig helyesen döntött, amikor nem adott büntetőt a Ferencvárosnak.

Az OTP Bank Liga 8. fordulójában is akadtak olyan játékvezetői ítéletek, melyek felkorbácsolták az indulatokat.

A Diósgyőr - Honvéd mérkőzésen három említésre méltó szituáció is történt a játékvezető szempontjából: előbb kiállította Antal Botondot, a diósgyőriek kapusát, majd megadott, aztán érvénytelenített egy gólt a Honvédnak, valamint 11-est ítélt a diósgyőriek javára.

Antal kiállítása 0:35-től, a Honvéd meg nem adott gólja 0:51-től, a Diósgyőr 11-ese pedig 3:05-től

Bede Ferenc véleménye: - Antal Botond nagy lendülettel csúszott ki a tizenhatoson kívülre, a labdát a felkarja és a teste közé szorította. Mivel a kapus messzire elhagyta a kapuját, így nyilvánvaló gólhelyzetről beszélünk, ezért jogos a piros lap.

A 20. percben megadtak egy gólt a Honvédnak, majd érvénytelenítették azt. Az esetnél az asszisztens nem jelzett lest, de aztán konzultált a játékvezetővel, aki feltehetően elmondta neki, hogy az átadás megpattant a kispesti játékoson, így pedig Traore már lesről szerezte a találatot. Jó döntés született.

A diósgyőri 11-esnél Griffith jobb vállát húzták le, így az elé pattanó labdát nem tudta megjátszani. A játékvezető nem akarta megadni, de valószínűleg az alapvonalon álló segítője jelezte neki a szabálytalanságot. Jó döntés született, viszont a Honvéd védőjét ki kellett volna állítani, mivel nyilvánvaló gólhelyzetet akadályozott meg. Megfigyelhető, hogy a hat fős játékvezetői rendszernél néha a jó döntés megszületéséig jópár másodperc eltelik.

A Haladás - Videoton meccs 27. percében Kamil Kopúnek előbb sárgát kapott a megmozdulásáért, majd a játékvezető meggondolta magát és kiállította a Haladás középpályását.

Kopúnek kiállítása 0:50-től:

Bede Ferenc véleménye: - A Haladás szlovák játékosa tipikusan túlzott erőbevetéssel szerelt, ugyan a labdát is elrúgta, de veszélyeztette ellenfele testi épségét is. A játékvezető sárgát adott, de a segítőivel a kommunikációs berendezéssel egyeztetett - gondolom, valaki közülük mondhatta neki, hogy inkább piros lapos megmozdulás volt. Amíg a labda nem kerül újra játékba, van lehetőség az ítélet megváltoztatására. A játékvezető részéről azonban helyesebb lett volna, ha a sárga lapot elteszi és csak a pirosat mutatja fel, mert így megtévesztette a publikumot és a televíziós nézőket. Összességében azonban jó ítélet született.

Az Újpest-Fradi derbin a játékvezető két büntetőt is megítélt, a zöld-fehérek pedig egy elmaradt 11-est kértek számon a bírón.

Lauth esése 2:20-tól, 2:55-től az Újpest 11-ese, 3:20-tól a Fradi büntetője:

Bede Ferenc véleménye: A két 11-es egyértelmű volt, mindkét esetben jól döntött a játékvezető. A 48. percben a ferencvárosiak reklamáltak egy elmaradt büntetőt. Balajcza Lauth elé vetődik, a támadó jobb lábbal átlépi a kezeit, a bal lába felé ugyan közelít a keze, de sem a lábfejét, sem pedig a bokáját nem érinti. A felvételen nem látszik olyan érintkezés, amitől el kellett volna esnie a csatárnak. Jól döntött a játékvezető, hogy nem ítélt büntetőt, Lauthnak pedig műesésért járt a sárga lap.

A Debrecen - Kecskemét találkozó után a vendégek egy 11-est kértek számon a játékvezetőn.

Balázs és Novakovic ütközése 2.50-től:

Bede Ferenc véleménye: - Balázs Zsolt a kapusra vezette a labdát és a kimozduló Novakovic mellett elrúgta. A kapus a labda után fordult és futott saját kapuvonala felé, ekkor a kecskeméti játékos hátulról a kapusnak szaladt. A debreceni kapus háttal volt és nem szabálytalankodott, jó döntés született. forrás: csakfoci.hu, kép: profispori.hu facebook oldala forr