Kitüntetések, és fergeteges bál Győrben?

érem - forrás: Forrás: - érem.

Mint azt már az elmúlt évtizedekben megszokhattuk, 2010. február 05. – én. is a győri Kristály étteremben került megrendezésre a hagyományos játékvezetői bál, ahol nagy számban jelentek meg a kollégák, meghívott vendégek, társmegyék, és sajtó képviselői.


Dubraviczky Attila jb. elnök köszöntötte a vendégeket, majd megtartotta rövid évértékelőjét. Azt tartom egyik legnagyobb eredménynek ? kezdte az elnök, hogy az elmúlt negyven év jb. elnökei Kőrös László, Bay Ferenc, Páder Vilmos, és Kiss Géza megjelentek a rendezvényünkön. Valamilyen formában mindegyikük jelenleg is szolgálja a játékvezetést.

Az elmúlt évben több területen is előreléptünk. A szakmai munka, az évi négy tesztelés, a kollektíva összekovácsolása, valamint a toborzás mind ezt bizonyítja. Kimerem jelenteni, hogy Európában nincs még egy ilyen megye, vagy régió, ahol ennyi, és ilyen magas szakmai minősítésű hölgy fogna sípot, vagy zászlót hétről ? hétre. A 2009. évi toborzás rendkívül jól sikerült, amelynek eredménykén a jelenleg zajló tanfolyamon 83! fő vesz részt. Játékvezetőink 2009. évben, a megyében mintegy ötezer ötszáz mérkőzésen működtek közre, amely hatalmas szám.


A rövid értékelés után a díjak átadása következett:
10. éves jubileumi elismerést, Böcskei Balázs, Szabó Péter, Németh Péter (S), Radasics Csaba, Jon L. Martinson, és Dr. Makkosné Petz Brigitta vehetett át.
15. éves jubileumi elismerést, Babos Róbert, Knapp Zoltán, Vadász Csaba, Szántai Endre, és Mogyorósi László érdemelte ki.
20. éves jubileumi elismerést, Nagy Lajos, és Molnár Zsolt vihette haza.
25. év utáni aranysíppal, Horváth Antal, Horváth József (K), és Varga Kálmán gazdagodott.
30. éves jubileumi elismerést, Nagy Zoltánnak, Czöndör Péternek nyújtotta át az elnök.
35. éves jubileumi elismerést, Bősze Gyula, Nyári János, Kovács Gábor, és Dudás László teheti az emlékei közé.
40. éves jubileumi elismerést, Kiss Géza, Páder Vilmos, Kocsis Imre, és Mezei Miklós vehetett át az elnöktől.
45. éves jubileumi elismerést, Bay Ferenc kapta.
50 éves jubileumi elismerést, Körös László vehetett át utódjától
Társadalmi munkáért elismerésben Varga Zoltán és Stenger József részesült.


A 2009.- évben nyújtott önzetlen és odaadó társadalmi munkájáért elnöki különdíjban részesült, Bősze Gyula, Hofbauer János és Czöndör Péter.

2009. év legjobb játékvezetője Péter Gábor, aki Palotai Károly serleget vehetett át a névadótól.
Horváth Zoltánnak (F), a legjobb asszisztensnek Kőrös László adta át a róla elnevezett kupát.
A legtehetségesebb huszonhat év alatti játékvezetőnek, Görög Máriónak Horváth Cs. Attila az MLSZ elnökségi tagja, a megyei szövetség elnöke nyújtotta adta át a Varjú Sándor vándorserleget.
Vacsora, tánc, szórakozás és tombolasorsolás volt a további ?napirend?. Nagy sikert, és derültséget aratott az a kivetített képsorozat, amelyben a kollégák az elmúlt évi ?cselekedeteikkel? szembesültek. A pirkadatig tartó mulatság azt bizonyította, hogy a kollégák fizikai felkészültsége maximális, hisz rendkívül jól bírták a kiváló zenekar által diktált tempót.

 

Hozzászólások