focibiro.hu


Puhl az Újpest mellett, Vágner most hallgat!

2010-04-16 13:57:11
Rovat: Elemzés |
Megye:
Játékvezetők: Puhl Sándor | Vágner László |


Puhl Sándor, a Sport Televízió állandó szakértője a csatorna Zuhanyhíradó című műsorában élesen bírálta Solymosi Pétert, a ZTE és az Újpest 0-0-s kupameccsének bíráját. Az 1994-es vb-döntő játékvezetője elmondta, Vlaszák Gézát egyértelműen ki kellett volna állítani a 9. percben, az pedig elfogadhatatlan, hogy a sporttárs azt mérlegelte, be tudta-e volna lőni a sértett Kabát Péter nagy helyzetét. Puhl szerint ráadásul másodpercekkel később elmaradt egy újabb büntető.

- A ZTE és az Újpest 0-0-s kupavisszavágóját követően Mészöly Géza élesen bírálta Solymosi Péter játékvezetőt, amiért az szerinte a meccset, a döntőbe jutást befolyásoló hibákat követett el a találkozón. A legvitatottabb eset a 9. perchez köthető: Vlaszák Géza, a zalaiak kapusa elütötte Kabát Pétert, aki egymaga kilépve már eltolta a labdát a hálóőr mellett.

A tizenegyest befújta a spori, a vendégek heves tiltakozása ellenére azonban nem állította ki a vétkes portást. Kabát Péter, a lilák kapitánya a Sport TV-nek elmondta, a játékvezető azzal indokolta a piros lap mellőzését, szerinte a támadó nem tudott volna éles szögből a hálóba helyezni.

A Sport Televízió Zuhanyhíradó c. műsorában is téma volt az eset, a korábban négyszer is a világ legjobb síposának megválasztott Puhl Sándor is elmondta véleményét:

- Egyértelmű a szabálytalanság, és mivel a gólhelyzet is tiszta, ki kellett volna állítani Vlaszákot. Nyilván nem tudjuk, mi lett volna, ha a Zalaegerszeg 10 emberrel játssza végig gyakorlatilag az egész meccset, de a szabály szerint egyértelmű, hogy kiállításnak kellett volna következnie. Azt feltételezni, hogy egy játékos berúgja a helyzetet vagy nem, hibás hozzáállás, egy játékvezetőnek nincsen joga eldönteni, hogy miből mi következik. Csak a száraz tényekre kell hagyatkoznia egy bírónak, súlyos játékvezetői hiba történt - nyilatkozta az 1994-es világbajnoki döntő játékvezetője, majd egy másik szituációra is felhívta a figyelmet:

- Utána van egy újabb büntető... Érkezik a védő, és hátulról fellöki a labda után iramodó Tóth Norbertet. Nem kellett volna ebben a második esetben talán még sárga lapot sem adni, de a tizenegyest azt meg kellett volna ítélni - írja a pepsifoci.hu