focibiro.hu


Nem rúgatott büntetőt és megbüntették

2016-08-11 07:25:25
Játékvezetők: Kurmai Zoltán | Újhelyi Tamás |


A  borsodi kupasorozat 1. fordulója keretében mérte össze tudását a két együttes. Csatájuk 3-3-as eredménnyel ért véget, így a versenykiírás értelmében büntetőket kellett volna rúgatni - ugyanis változott a lebonyolítás módja, döntetlen esetén már nem az alacsonyabb szintű gárdát- ebben az esetben a megyei első osztályban szereplő Szendrővel szemben a második osztályú Mályinkát  illeti a továbbjutás.

Újhelyi Tamás játékvezető azonban elmulasztotta a 11-es párbaj megrendezését, ennek vége pedig az újrajátszás lett.

Nem ismerték a szabályt

A különös esetről így beszélt Kulcsár Tibor, a Mályinka Sportegyesület elnöke:

Miután a játékvezető lefújta a mérkőzést, elkészítette a jegyzőkönyvet, egyeztetett a két csapatvezetővel, majd elköszönt. Ezután a számítógépet és a nyomtatót kivittem a kocsiba. Újhelyi Tamás játékvezető ekkor szólt, hogy játékosaink jöjjenek vissza, mert 11-eseket kell rúgni. Csapatunk tagjai azonban a találkozó után alkoholt fogyasztottak, de úgy láttam, hogy ezt tették a szendrőiek is. Ekkor már 19 óra 30 perc volt, az összecsapásnak viszont 18 óra 45 perckor lett vége. A dirigens arra is megkért, hogy hozzam vissza a hordozható számítógépet, mert hibázott és le akarja írni az esetet. Mindezt a szendrőiek megvárták. Én 20 órakor elhagytam a pályát, nem vártam meg, hogy véglegesen mi kerül a jegyzőkönyvbe. Számomra egyébként érthetetlen az, hogy miért változtatták meg a szabályt: korábban ugyanis döntetlennél az alacsonyabb osztályú gárda jutott tovább, ez sokkal igazságosabb volt, mint a 11-es rúgás, amely a mi esetünkben ráadásul elmaradt. Az új szabályt viszont a meccsen közreműködők és szereplők közül senki sem ismerte?

Az igazgatóság állja

Újrajátszást rendeltünk el, mást nem tehettünk - mondta Sajti Viktor, az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának igazgatója. 

Arra ugyanis a szabályok nem adnak lehetőséget, hogy csupán a 11-es rúgásokat végeztessük el és pusztán erre térjenek vissza a pályára azok, akik a lefújás pillanatában ott voltak. Igazgatóságunk fedezi az ismételt mérkőzés rendezési költségét, és amennyiben igényli, akkor a vendégegyüttes utazási költségét is magunkra vállaljuk, hogy a játékvezetők díját már meg se említsem, hiszen ez eleve minket terhel. Az eset természetesen eljárást von maga után, erre a fegyelmi bizottságunkat kértük fel. Illetékes testületünk nyilván alaposan körüljárja majd a "témát", mielőtt döntést hoz.

Természetesen felhívtuk Újhelyi Tamás játékvezetőt is, aki - az érvényben lévő rendelkezést betartva - nem nyilatkozott.

Foglalkoznak vele

A Mályinka - Szendrő Magyar Kupa-meccsel kapcsolatban megkerestük Kurmai Zoltánt, az MLSZ játékvezetői bizottsága elnökségének tagját, a megyei játékvezetői bizottság elnökét, aki szűkszavúan csak ennyit mondott: 

Természetesen tudok az esetről, amellyel foglalkozom, bővebb véleményt azonban jelenleg nem kívánok kifejteni. Telefonon többször kerestük Puhl Sándort, az MLSZ játékvezetői bizottságának alelnökét is, akit azonban nem értünk el.

forrás: boon.hu

Megbüntették és eltiltották a játékvezetőket

focibiro.hu megerősített információi alapján a játékvezetők a Fegyelmi Bizottság 40.000,- Ft pénzbüntetéssel sújtotta, míg 3 hétre eltiltotta. A két asszisztenst írásbeli figyelmeztetésben részesítették.