Most bezzeg megszólal Puhl!

Puhl Sándor piroslap - forrás: focibiro.hu Forrás: focibiro.hu - Puhl Sándor piroslap.

Két hete csendben maradt Puhl Sándor, még a fülét is behúzta a show műsorában, hiszen főnökének, Berzi Sándornak a csapatáról volt szó! Puhl Sándor, az MLSZ Játékvezetői Bizottságának alelnöke a Sport TV stúdiójában röviden reagált a Diósgyőr szakvezetőjének, Tomiszláv Szivicsnek a Haladás elleni bajnokiját követő, a játékvezetést bíráló szavaira. A korábbi bíró szerint a szakvezető által reklamált meg nem adott gólnál egyértelmű volt a szabálytalanság. Sőt, Puhl a hétvége legjobbjának is megválasztotta a miskolciak mestere szerint csapatát két ponttól megfosztó Erdős Józsefet.

A csatorna szakértője a szintén a stúdióban tartózkodó és a piros lapja miatt reklamáló Halmosi Péternek is válaszolt, aki azt mondta, nem biztos, hogy például Debrecenben ennyi lapot kapott volna, mint a Haladás színeiben. Mint ismeretes, Szivics Tomiszláv, a Diósgyőr szakvezetője éles kritikát fogalmazott meg a Haladás elleni, vasárnapi bajnokit (1-1) követően a játékvezetés miatt. A tréner elsősorban azt sérelmezte, hogy egy szerinte jogosnak tűnő gólt sem adott meg a játékvezető együttesének, illetve csak jókora késéssel jelezte, hogy a találat nem érvényes.

A DVTK edzője egyfajta tendenciát is észrevett a csapatát sújtó ítéletek kapcsán, mondván "nem hagyták, hogy a csapata nyerjen, és mindenki tudja, hogy miért". Ez utóbbi megjegyzésére nem reagált Puhl Sándor a Sport TV Harmadik Félidő c. műsorában, a meg nem adott gólt megelőző szituációt viszont kielemezte.

-Voltaképp az történt, hogy Gosztonyi kirúgta a Haladás-játékos lábát, nem tudok mást mondani. Ez egyszerűen szabálytalan, nem tudom, mi ezen a nem érthető. Én sem láttam a közvetítésben elsőre, de amikor visszajátszották, egyértelmű volt a számomra. Maradjunk annyiban, hogy a játékvezető nagyon helyesen ítélt kifelé szabadrúgást ? mondta Puhl az eset kapcsán. Az 1994-es vb-döntő bírája a műsor végén a hétvége legjobb bírójának is megválasztotta a Szivics által megtalált Erdős Józsefet, mégpedig az imént boncolgatott döntés, a gól érvénytelenítése, valamint amiatt, hogy egy ízben sárga lappal jutalmazta Kostic műesését a tizenhatoson belül.

Már csak a keddi fegyelmit várjuk, hogy a diósgyőri edzőt elmeszelik-e, mert a Vidi külföldi edzőjét elfelejtették..

forrás: csakfoci.hu

 

Hozzászólások