A játékvezetők és segítőik védelmében

2017-04-29 07:59:26
Rovat: Botrány |
Megye:
Játékvezetők:


Mi, akik ott szaladgáltunk a gyepen, vagy mellette, értjük, tudjuk miről beszél. De megérti-e más? Aki csak lelátón ült életében, vagy a B középben anyázik 90 percen át, mert ott, ilyenné asszociálódott?

Néztem a régi idők fociját. A játékvezető zakóban, rövidnadrágban “száguldozott” a csatázók között. Ha hibázott, felhangzott a “Szemüveget a bírónak”- vérig sértő mondat. 
És nézem a maiakat. Az eszeveszett száguldást, a pörgő akciókat, a zseniket, és a játékvezetőket pofátlan és gátlástalan módon megvezetni akaró klasszisokat. A játékot kísérő huszonnégy kamerát, a leshatár rajzokat, a hetedik lassítás után kimondott okos és tuti igazságokat. 
Látom és hallom a sok “nem baj, majd legközelebb” szavak után bekövetkező verességek játékvezetőkre, vagy asszisztensekre kenését. Maradjunk a BL jelenlegi szakaszában. a hajrában nem volt meccs a bírók hibáinak kivesézése nélkül. 
Nem győztem olvasni a drukkeri hovatartozástól függő gyalázkodást és anyázást. 
Mi is a probléma gyökere? 
Kis ember vagyok, hogy örök igazságokat mondjak, csupán néhány elgondolkoztató tény szeretnék ismertetni a kritika mérgezett nyílvesszőit lövöldözőivel. Voltak minden találkozón – talán- sorsdöntő hibák. Játékvezetői és asszisztensi tévedések. Vélt kezezés miatt megítélt, majd égbe lőtt büntető. Büntetőterületen kívül elkövetett lövésért megadott, szintén jogtalan büntető. Volt kiállítás elmaradás. És voltak lesgólok is. 
És a nagy európai klubtorna közben láttuk a spanyol csúcsrangadót is. A tények kétségtelenek és nem is cáfolhatók. Nem cáfolhatók, de valamilyen szinten érthetőek. Az óriási tét, az üzletté vált játék hatalmas terhet ró az ítészekre. Azokra akik több nyelven beszélő, általában magas társadalmi státuszt betöltő polgári hivatásukban is megbecsülést kivívó emberek. Olyan emberek, akik az erős szembe szél ellenére vállalják a közszereplésnek e meglehetősen mostoha módját. Ezek a már profi státuszban szereplő játékvezetők nagyon komoly- az emberi teljesítőképesség határait súroló felméréseken és tréningeken vesznek részt. Hatalmas fizikai és elméleti munícióval felfegyverkezve lépnek a stadionok gyepszőnyegeire. És abban a tudatban, hogy náluk minden jelenlévő felkészültebb hozzájuk képest. És a minden baj okozója is rájuk telepszik. A folyamatosan fejlődő technika. A kamerák kereszttüze, a lassítások, a forgatások, a les kamerák, a fenn futó mobilkamerák. 
Emlékszünk még a magyar játékvezetői csapat hazaküldésére. Az Európa bajnokságon történt. Később bebizonyosodott, hogy mindösszesen két centin múlt a nagy reményekkel útnak induló magyar csapat kudarca. Két centin. Egy rálőtt labdánál, szabad szemmel döntésnél. És ezt a játékvezetőt meddig “vakozták”. Érdemtelenül. 
Voltak remek játékvezetők, akik az életveszélyes fenyegetések miatt, önmaguk és családjuk védelme érdekében tették le a sípot. És valahol itt van a kutya elásva. 
Az emberi szem, az agy, a fül elmaradt a technikai fejlődéstől. A technika hatalmas lépésekkel tökéletesedett. De erről picit később. Nem kell nagyon bizonygatnom, hogy hat szempár és huszonnégy kamera nem éppen sportszerű felállás. Hat “kamera”, hat feldolgozó rendszere, nem hasonlítható a már említett négyszeres számhoz. 
A játékvezetők – közel húsz kilométert futva – így sem lehetnek minden akciónál a legkedvezőbb döntési pozícióban. Egyetlen nézőpontból, a pillanat tört része alatt kell meghozni a sokszor emberi sorsokat eldöntő ítéleteiket. 
És a segítők. Az állandó leshatáron kell ténykedniük. Vannak gyors léptű lábaik, szemük és fülük. Amikor a játékostárs a társának passzolja vagy lövi a labdát, abban a pillanatban- a megrúgott labda hangját hallva- kell lefotózni a támadók és védők helyzetét. A képet tárolni, majd a labda útját figyelve meg kell várnia hogy a les helyzetben lévő játékos- vagy játékosok- milyen mértékben avatkozik be a játékba, mennyire zavarja az ellenfelet a labda megjátszásában, a védőcsapat kapusát a kilátásban. És még az előnyszerzés, az ellenféltől kapott labda, amikor a helyzetét a játékosok határozzák meg. És még ragozhatnám sokáig miket kell figyelnie. Statikus helyzetekben, jóval könnyebb a helyzet. Rögzített helyzeteknél viszonylag könnyebb a döntés. És fül nélkül egy zúgó, morajló stadionban, nem lehet hallani a megrúgott játékszer puffanó, jellegzetes hangját. Az emberi szem pedig-megfelelő mélységélesség hiányában- nem tud a vonal mellől negyven méteres sávot átlátni egy tért ölelő indítás esetében. Ez lehetetlen. És a rohanásban. 
Az emberi agy- viszonylag rövid időközönként – rakja össze a szemtől érkező állóképeket. 
A spanyol csúcsrangadó megdöbbentő statisztikájában három játékos is valamivel több mint 33 km/ h sebességgel száguldozott. Magyarul az állóképek közvetítésének szüneteiben is, lefelé kerekítve másod percenkét 9 métert tettek meg. Gondoljuk csak el, ha ezek a játékosok egymással szemben a leshatáron nyargalásznak. Az asszisztensek fizikálisan nagyszerűen felkészült gyorsléptű sportolók. De huszonévesek még nem nagyon szaladgálnak ilyen meccseken a hosszabb mészcsíkon. 
Emlékszünk a nagy portugál góljára, amikor a kis brazillal, párhuzamosan száguldoztak a bajorok kapuja felé. És másnap néztük a kegyetlen csíkokat, a nagy tiltakozást, miként C R fejes találatánál is a lassításokat elemezte a fél világ. Az elsőnél ilyen sebességnél láttunk egy lábfejnyi lest és egy kis testbelógást, a fejesnél meg egy fineszes gyors visszalépést. És pörgettek, lassítottak, vonalakat rajzoltak. És szegény asszisztens perzselődött a kritikák kereszttűzében. Gyanítom, hogy ebben a rohanásban ekkora hibahatár benne volt ebben a meccsben. És a támadófoci elsőbbsége. És az átadás kimerevítésének is vannak tűréshatárai. Szóval ennyit. 
Vannak az emberi teljesítőképességnek átléphetetlen határai. Videó bírót minden meccsre? Anyagiak. De már nem merek jósolni, hogy e technikai fejlődés közepette mikor, de biztosan meglesz. És addig? Nem is tudom. Azt viszont tudom, hogy nagyszerű játékvezetőink repkednek a Nagy Golyóbison, mert kapósak, nagyon kapósak. 
Most bárki megkövezhet, de a nagy gyalázkodások és mocsokáradat után ezek a mondatok kikívánkoztak belőlem. És egy örök törvényszerűség. A nagy számok törvénye alapján egy csapaton annyiszor segítenek az ítészek ahányszor kitolnak velük! De a pofonnak mindig nagyobb a ereje és azt jobban memorizáljuk.
Jó szurkolást, nagyszerű meccseket lássunk valamennyien nagyon sokáig, hogy kulturált módon jókat vitatkozhassunk!
 
Ficze István