Szabó Zsolt: JB. elnök

2017-04-28 19:42:27
Rovat: Botrány |
Megye:
Játékvezetők: Szabó Zsolt |


Szőllősi Gyuri most poénkodott, de olvasni kell a sorok mögött is.

Tegnap tartották meg a 10. Puskás-Suzuki kupa sajtótájékoztatóját, természetesen ott volt az eseményen Szöllősi György, a torna egyik ötletgazdája is. Szöllősi elmondta, 10 évvel ezelőtt dr. Mezey György hívta fel telefonon, hogy a Suzuki vezetőinek szeretné bemutatni, mert ők a legnagyobb magyarországi vállalat nevét szeretnék valahogy összekötni a legismertebb magyar ember nevével. Elsőként arra gondoltak, meghívják egy gálameccsre a Real Madrid felnőtt csapatát, de a gárda nem sokkal előtte járt Magyarországon, és voltak negatív utózöngéi a túrának. Éppen ezért abban maradtak, hogy nem egy nagy durranást terveznek, hanem egy olyat, ami minden évben üde színfolt.

„Manapság az elitklubok korosztályos csapatait is kiemelkedő pénzért lehet vendégjátékra felkérni, de a Real vezetői az éves tervezéskor előre beírják az U17-es csapatuk programjába a tornát” – mesélte Szöllősi.

 

Az idei megmérettetésen egyébként részt vesz a Bayern München is, és bár a két gárda nem került egy csoportba, könnyen előfordulhat, hogy a helyosztók alkalmával össze kell, hogy mérjék az ereiket.

 

„Arra kérném, Szabó Zsoltot, a játékvezetői bizottság elnökét, ha létrejön a Real Madrid-Bayern München meccs, akkor ne Kassai Viktort jelölje játékvezetőnek” – viccelődött a sajtótájékoztatón a Nemzeti Sport főszerkesztője, általános derültséget okozva…

„Kassaitól aztán elnézést kértem a poénért, hozzátéve, hogy azok, akik a most Real Madrid szekértolójának tartják, talán nem is tudják, hogy egy Puskás-Suzuki kupa-döntőn egyszer két madridit is kiállított, amiért akkor egyáltalán nem kedvelték a klubnál” – zárta le a történetet a sportújságíró szövetség elnöke.