Mellőzött Fábiánnak jó ajánlólevele volt

Fábián Mihály - interjú - forrás: mtv.hu Forrás: mtv.hu - Fábián Mihály - interjú.

Fábián Mihály legemlékezetesebb találkozója a londoni Wembley stadionban 2011 nyarán rendezett Bajnokok Ligája döntője, a Manchester United – Barcelona találkozó volt, amelyen alapvonali bíróként segítette Kassai Viktor munkáját. 2015-ben makacs sérülése miatt vonult vissza, de a labdarúgástól azóta sem szakadt el. Jelenleg az ötödik kontinensen tartózkodik, és telefonon válaszolt kérdéseinkre.

– Hogyan került Ausztráliába?

Fábián Mihály: Tavaly kaptam egy lehetőséget arra, hogy Melbourne-be jöhessek. Éltem az alkalommal, már csak azért is, mert régi ismerőseim élnek a metropoliszban. Jelentkeztem és felvételt nyertem egy sportmenedzseri iskolába, szeptembertől itt tanulok, mellette pedig diplomámat és tudásomat kamatoztatva gazdasági vonalon tevékenykedek. Érkezésem után azonnal felvettem a kapcsolatot a Victoria Állami Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottsága elnökével, Luke Brennannel. Mondhatom, hogy megkülönböztetett szeretettel fogadtak, és már a bajnokság indulásakor a legmagasabb állami osztályban (az A-League alatti legmagasabb felnőtt osztály), a Premier League-ben játékvezető ellenőrként foglalkoztattak. Azóta is ebben a minőségben dolgozom, és nem lehet panaszom. Minden megbízatásom két meccsre szól: a felnőttre és a tartalékra. Többször kaptam dupla küldést, ami egy hétvégén négy mérkőzést jelent, továbbá oktatásra is felkértek, a talent játékvezetőknek tartok szakmai elő­adásokat. Az elmúlt napokban újabb megtiszteltetés ért ezen a területen is, miszerint a Victoria állami premier keretben lévő játékvezetőknek rendezendő továbbképzésre kell előadással készülnöm. 

- Miért ment „világgá”?

Fábián Mihály: Sajnálatos lábsérülésem miatt az aktív pályafutásomat be kellett fejeznem. Szerettem volna országos szinten a magyar labdarúgásban tovább tevékenykedni, de mindez zátonyra futott. Az ebben illetékes személyekkel többszöri próbálkozásom ellenére sem sikerült ebben az irányban kommunikálnom. Ez fájó pont volt az életemben, hiszen huszonkét esztendőt töltöttem el a magyar labdarúgásban (játékvezetésben), ebből kilencet a nemzetközi porondon. Mindezeken túl kellett lépnem. Az ausztráliai kaland előtt sokat tépelődtem, majd úgy döntöttem, hogy belevágok, megyek és nagyon örülök annak, hogy így alakult a sorsom. Most a Magyarországtól egynapos repülőútra lévő Melbourne-­ben élem a mindennapjaimat.

– Miként tudja kamatoztatni egykori FIFA-tagságát, azt, hogy magas szintre jutott a játékvezetés terén?

Fábián Mihály: Eredményes szakmai múltam nagyon sokat jelentett. Nagyon jól alakulnak a dolgaim, és a jelenlegi állás szerint a következő bajnokságtól játékvezetői ellenőrként már lehetőséget kapok országos szinten is, nem csak Victoria államban. Ez gyakorlatilag az állami élvonal, az A-League előszobája. Ha jó teljesítményt nyújtok, akkor rövid időn belül akár ide is küldést kaphatok, ami óriási szakmai siker lenne. Ehhez az Ausztrál Labdarúgó Szövetség által szervezendő, a játékszabályokkal kapcsolatos vizsgát kell júliusban letennem. Két hete Ben Wilson, az ausztrál szövetség jb-elnöke érkezett a Mel­bourne City – Perth Glory bajnoki negyeddöntőre, amelyen élesben használták a videóbírószettet. Számomra nagy megtiszteltetés volt, hogy személyesen hívott meg a mérkőzésre. Itt mutatták be nekem a rendszert, s ez nagyon érdekesnek bizonyult, a technika rendkívül profi módon működött. A tervek között szerepel nyártól, hogy a működők mellett nemrég visszavonult játékvezetők is lehetnek videóbírók. Esetleges kihívásnak tekintem ezt a lehetőséget is, nagyon szívesen részt vennék az ausztráliai videóbírós rendszer bevezetésében. A meccs előtt harminc perccel elhagytuk a termet, hiszen a szigorú előírások szerint ettől kezdve csak a két videóbíró és a technikus tartózkodhatott ott. Egy kamerát helyeztek el a szobában, képben és hangban mindent rögzítettek, ami a 90 perc alatt a helyiségben elhangzott. Az összecsapást Ben Wilson és én a lelátón ülve tekintettük meg, utána a játékvezetőkhöz mentünk, majd egy közös vacsorával zárult a programunk. Nagyon örültem, hogy előjöttek bennem a saját, régi meccsemlékeim, az általam tapasztalt barátságos légkör pedig nagyon megfogott.

– Van-e valamilyen kapcsolata az ott élő magyar diaszpóra tagjaival?

Fábián Mihály: Környezetemben több magyar barátom van, de az elmúlt hónapokban rengeteg ismerősre is szert tettem. Amikor csak tehetem, találkozom a honfitársaimmal.

– Követi-e a magyarországi futballélet történéseit?

Fábián Mihály: Természetesen igen. Olvasom a friss híreket, magyar mérkőzéseket viszont idő hiányában és a nagyon eltérő időzóna miatt nem nézhetek. Amikor van szabadidőm, akkor az ausztrál bajnokság mérkőzéseit tekintem meg.

– Miskolcon élő barátai közül kikkel tartja a kapcsolatot?

Fábián Mihály: Hála a mai modern technikának, napi rendszerességgel kommunikálok az otthoniakkal. Ezt legtöbbször telefonon, e-mailben, sms-ben és Skype-on teszem, vagy „csetelek”. A barátságok nem múlnak, múlhatnak el nyomtalanul: néhány volt kollégámmal élő kapcsolatot tartok fenn.

– Hány évre tervez Ausztráliában?

Fábián Mihály: A jövőmről egyelőre még nem szeretnék nyilatkozni. Ennek több oka van: most a jelenre koncentrálok, és élvezem azt a sok, szó szerint fantasztikus dolgot, amit ez az ország nyújt nekem. A mindennapjaimat a kiegyensúlyozottság és a nyugalom jellemzi, az emberek itt nagyon nyitottak és rendkívül barátságosak. Az egyetlen problémát a nagy távolság jelenti számomra, de már megtanultam, hogy az életben mindennek ára van. Jól tudom, hogy befektetés vagy áldozat nélkül nincs siker, nincs előrelépés az én esetemben sem.

 

Hozzászólások