Interjú Pető Péterrel

2017-06-06 20:18:15
Megye:
Játékvezetők: Pető Péter |


Pető Péter nem mindig volt újságíró. Előtte futballbíró volt Kelet-Magyarországon. Élményei alapján pedig könyv született.

A bíró az az ember a focipályán, akit valaki mindig utál. Ha megadja akkor azért, ha nem, akkor meg azért. Pető Péter 2000-től majd 9 éven át fújta a sípot a kelet-magyarországi reménytelenségben, azzal a reménnyel, hogy egyszer az NB I-be kerül, a legjobbak közé.

Életének ezen éveiben szerzett tapasztalatairól most könyvet írt, ami már csak azért is különleges, mert játékvezetői szemszögből magyar szépirodalmi mű kevés született.

Egy ilyen könyv esetében mindig az első, ami felmerül, hogy K. Tamás, a futballbíró karaktere mennyiben Pető Péter?

- Nem én vagyok K. Tamás. Ez egy fikció. Ugyanakkor a szöveg azon a tapasztalati anyagon, azon a valóságon alapszik, amit megismertem. És persze vannak olyan konkrét történetek, amelyeknek résztvevője vagy szemtanúja voltam, olyan élethelyzetek, amelyeket megjártam.

Közel 9 év telt el az utolsó meccs óta. Hogyhogy csak most lett belőle könyv?

- Nem telt el annyi idő az írásig. 2009-ben már leütöttem az első betűket, csak akkor még más formája volt a szövegnek. Szociografikus, leíró jelleggel akartam bemutatni, hogyan néz ki a falvakban egy meccs. Teltek az évek és közben rengeteget változott a szöveg. Tavaly volt a legradikálisabb módosítás:. a szerkesztőm azt mondta, hogy a narrációt rakjuk át E/1-be. És akkor szabadult fel talán a kezem.

"Nem kötötték meg többé a formai követelmények. Ekkor kiültem anyukámék házának a teraszára, és reggeltől estig gépeltem. Abban az évben az összes szabadságom erre ment el."
 

Tehát 6 év előkészület után 1 hónap alatt megszületett az írás.

- Lényegében igen. Olyan volt, mintha korábban csak adatbázist építettem volna az emlékeimből a mesémhez.

Amikor elkezdtél pötyögni, akkor már ez lebegett előtted, hogy ebből könyv lesz?

- Én nem írok semmit magamnak. Az egész életem arról szól, hogy amit írok, megjelenik. Azt írom le, amit másnak el szeretnék mondani. Jegyzeteim, naplóim nincsenek. Pár év után vált egyértelművé, hogy én most egy regényt rakok össze.

Furcsa, hogy egy olyan ember, akinek az élete az írott szó, folyamatosan sorok zakatolnak a fejében, soha nem ír le semmit magának. Pedig ez hasznos lehet az életben.

- Árnyalnám, amit az előbb mondtam. Hiszen legvégső soron mindig magunknak írunk. Ezt úgy értem, hogy amikor elmeséljük a történetet, abból mi magunk tanulunk, épülünk, vagy éppen minket szaggat szét. A döntésekről meg annyit, hogy pont erről szól a bírói lét. Szocializációs sokként ért az, hogy minden döntést mennyire gyorsan meg kell hozni. Nem tudsz segítséget igénybe venni.

A pályán ezt muszáj. De az életben is?

- Nem biztos, hogy így kell. De azért is nevezem szocializációs sokknak, mert abban sem vagyok biztos, hogy képes leszek-e valaha lelassítani. Ha arra kondicionáltak, hogy dönts, dönts és dönts, akkor nehezen változol meg. .A nagy vívódások hiányoztak az életemből.

Lehetett volna az is a címe, hogy Döntéskényszer.

- A Leshatárt azért szeretem, mert ez a legszebb futballszó, a kapufa tud csak vele konkurálni, de azt kocsmanévnek szánom (már foglalt - a szerk.). Ebben ott van a les, a legbonyolultabb szabály - és ez teszi titokzatossá a kívülállók számára.

De azt hisszük, hogy értjük.

- Kevesen értik, mert annyi különös kiegészítés és részlet van benne, ami a tapasztalt drukkereknek is tudna meglepetést okozni. És benne van a címben a határ is. Kint állunk a határban, kívül mindenen. Ebben a szóban van benne leginkább az a fojtogató, fuldokló északkelet-magyarországi miliő is.

Tizenöt évesen már élesben fújtál meccset - akkor ez végül is a felnövésed története is. Mély vízbe ugrottál, hogy ilyen meccseken kiálltál a kurvaanyázó nézők elé.

- Egy kollégám nevezte fejlődésregénynek. Ami annak ellenére is találó, hogy a főhős nem én vagyok. A történet általánosságban az, amit én el akartam mondani. Egy alsó középosztálybeli, falusi-kisvárosi fiatalember felnövése és esélyei egy jobb életre. És ebben a régióban nincs esélyed, csak szerencséd lehet. A játékvezetést pedig aprólékosan ismerem, hatalmas rajongója voltam ennek a világnak. El akartam mondani, hogy ez hogyan illeszkedik a vidéki életbe.

Rajongója voltál? Már nem?

- A mágnes már nem vonz. Régen sok napom úgy telt, hogy kocsiba ültem vasárnap, amikor nem volt dolgom, és lementem egyedül nézni egy meccset. Megye 2, megye 3, néha NB III. Soha nem NB I-es derbikre jártam. Ez volt az automatizmus, hogy oda menekültem. Aztán ez elkopott. Már több NB I-es meccsen vagyok. Meg az a világ is megváltozott. Ez a szöveg a kétezres évek Magyarországa.

Tehát nevezhetjük a könyvet egy futballszociográfiai környezetbe helyezett fejlődésregénynek?

- Igen, mert adva van egy srác, aki a lerajzolt világban nő fel, és ez a valóság alapjaiban határozza meg, hogy ki lehet ő, és ki lesz ő.

Említetted, hogy ez esély egy jobb életre. Abban a világban futballbírónak lenni egy kitörési lehetőség?

- A foci alapvetően az. Ha valaki NB I-es játékvezető lesz, az szakmájának az egyik legjobbja. Bő tucatnyi ilyen ember van az országban. Aki így fut be, az olyan pályát jár be, amire más szakmában nem lett volna esélye.

Ha asztalosként, pincérként vagy atomfizikusként kerülsz be az ország 10-12 legjobbja közé, az is nagy szó, ez minden szakmában jó életet garantál.

Azaz a játékvezetés egzisztenciálisan is egy kitörési lehetőség.

Ezt sikerült teljesen kiírni magadból?

- Igen. Ennek a történetnek vége van. De jobb is, mert közben elkezdtem egy másik történetet, és addig nem tudtam azzal haladni, amíg ezt le nem zártam. A könyv innen önálló életét él, és kezdhetem az újat, ami teljesen más lesz. De lehet, hogy a vicc kedvéért feltűnik majd egy futballbíró a történetben.

Ha nem lettél volna bíró, lettél volna napilapszerkesztő és -író? Ott is relatíve gyorsan kell döntéseket meghozni, és jó, ha csak napi egy lapzárta fenyeget.

- Ezek a párhuzamok nekem is eszembe jutottak. Lehet, hogy annyira függő lettem, hogy már csak ilyen munkában tudtam gondolkodni, ahol gyorsan kell dönteni.

A könyv első oldalain előkerül a dilemma: egy bírói döntés karrierekről dönthet. Ezt hogyan fogadtad el magadban? Történt ilyen, hogy te voltál élet és halál ura?

- Konkrét esetről nem tudok, de nagyon könnyen elképzelhető. Lehetnek ilyen helyzetek: egy vitatott tizenegyes miatt kikap egy csapat, nem kerül felsőbb osztályba, az edzőt elküldik, aztán két évig nem kap állást. Vagy egy játékost figyel egy ügynök, te meg leküldöd a srácot pirossal három perc után. Ám ezeket a dilemmákat kívül kell hagyni. Az ilyen kérdéseket csak úgy lehet feldolgozni, hogy nem dolgozzuk fel. Ez a titka a döntéseknek is. Amennyiben a lehetséges következmények megérintenek, akkor az szorongást vált ki, és a döntés rossz lesz, vagy minimum lassabban születik meg. Nekem csak arra kellett figyelnem, hogy 90 percig minden szabályos legyen, a többi nem az én dolgom volt.

De hogyan lett a bíróból újságíró?

- Letettem a sípot és felvettem a billentyűzetet. Ez olyannyira így van, hogy a Népszabadságban az egyik első cikkem a búcsúmeccsemről szólt. Lefújtam hát egy meccset, de azonnal kezdtem egy másikat - írja a szeretlekmagyrorszag.hu.