Kurmai, Márkus erkölcsileg tarthatatlan

2017-08-05 14:22:06
Játékvezetők: Kurmai Zoltán | Márkus Tamás |


Több cikkünkben beszámoltunk arról, hogy a borsodi játékvezetők fizikai felmérésén pénteken délben elhunyt egy játékvezető.

Azóta sem érti meg a normális gondolkodású ember, hogy miért a hőségriadó ideje alatt fél 12-kor kellett futniuk a játékvezetőknek.
Azóta a játékvezető kollégák elárulták:
– Mindenkit nagyon megdöbbentett az eset, én személy szerint nagyon jó kapcsolatot ápoltam az 54 éves K. Lajossal. Több kollégát – köztük engem is – nagyon feldühített az, hogy ilyen körülmények között kellett futnunk. Már a tragédia előtt is jelezték néhányan futás közben, hogy rosszul érzik magukat, a fizikai teszt azonban ugyanúgy folytatódott – mesélte felháborodva a borsodi játékvezető a Rangadónak. – A jelenlévő megyei vezetők csak annyit hajtogattak, hogy „a mérkőzésen is ugyanilyen meleg lesz”.

– Tudomásom szerint reggel a felmérés előtt a mentősök nyomatékosan felhívták a megyei vezetők figyelmét, hogy extrém meleg várható és nem ajánlják, hogy ebben az időpontban – 10 óra utántól – fizikai terhelést végezzenek, ezt azonban semmibe vették a vezetők. Az egész médiában az folyik a csapból, hogy szinte ne is menjen ki az ember a házból ilyen időben, nekünk pedig ebben az embertelen melegségben kellett teljesíteni.

Péntek este az edzőtábor folytatódott. Ott kijelentette Kurmai Zoltán megyei JB. elnök, hogy nem érzi magát felelősnek a haláleset miatt. Ő körültekintően járt el, hiszen nem az ő felelőssége az, ha valaki futni akar délben.
Elmondta azt is, hogy sem ő sem Márkus Tamás nem fog lemondani, mivel nem jött erre felülről igény. Majd ha esetleg szólnak nekik akkor is csak akkor mondanak le, ha esetlegesen jogi következménye lesz az ügynek.
Más esetben, pl. amikor vasúti szerencsétlenség van, akkor lemond a közlekedési miniszter. De hát nem vagyunk egyformák. Vannak akik gerincesek, vannak akik nem.
A két vezető biztosan nyugodtan néz majd a tükörbe. Tomika majd holnap Debrecenben mosolyogva fogja behúzni a lest.

FELSZÓLÍTJUK Vági Márton MLSZ főtitkárt és Sajti Viktor megyei igazgatót, hogy a két vezetőt azonnal függessze fel. Rendeljen el belső vizsgálatot és tegye meg szükség esetén a megfelelő feljelentést is.

Az arcátlanság csúcsa az, amit Kurmai megenged magának. Mindent a focibiro.hu szerkesztőségére ken, mert a weboldal szerkesztői meg merték írni, így haláleset történt.

A nyugger Zoltán és a FIFA jelvényről álmodozó Tomika nem csak szakmailag, de emberileg is megbukott.
Ilyen emberekre nincs szükség a magyar labdarúgásban és a magyar játékvezetésben.