Márkus Tamás erkölcsi és szakmai felelőssége elvitathatlan

Asszisztens - alulróé - forrás: Forrás: - Asszisztens - alulróé.

Múlt péntek óta cikkezünk arról, hogy a borsodi edzőtáborban haláleset történt és a bizottság vezetői nem vonták le azonnal a következtetéseket.Mai napon az egyik borsodi kolléga részleteket osztott meg az edzőtáborról:

"Kezdjük az elejétől:  a Megye III-as kerettagok tesztelésétől.

Szokásos koreográfia (érkezés, öltözés, krémek felvitele, egy kis morgolódás stb.), ezután levonultunk az atlétikai centrum futópályájához ahol Márkus Tamás (képünkön) névsorolvasást tartott.

Majd felhívta a játékvezetők figyelmét arra hogy senki nem veheti le a mezt magáról nincs félcsupaszon futás.

Majd hozzáteszi hogy eddig csak egy ember vehette le de az is csak azért mert asztmás és rosszul érezte magát.

Köszönjük!!!

Ezután két csoportra osztottak bennünket és elmentünk bemelegíteni. Bemelegítés után a 6x40m-es sprintekkel kezdtünk. Először a fiatalok,utána az öregek. Ezt a futást K. Gábor NB. III-as jv. Úr vezényelte le, akit pár nappal előtte rendezett NB. III-as teszten el vitt a mentő rosszulléte miatt közel sem ilyen kánikulában, ami már akkor borzasztó volt. És még szórakozni is volt kedve egy 51 éves kollégát 2x fújt vissza 20cm-ért.

A sprintek után úgy döntöttek,egyszerre elengedik a futásra a társaságot de úgy hogy az öregek a 6-os 7-es pályán futnak ami sokkal hosszabb mintha az 1-es pályán futottunk volna.

Ekkor már nagyon nagy hőség volt többen szóltak hogy ebből nem lesz e baj nem kellene halasztani?

Márkus úr válasza: Már megint szembefordultok az MLSZ szabályzatával.

Hozzá teszem hogy ekkor már a reggeltől füvet nyíró kistraktoron ülő hölgy akit napernyő védett abbahagyta a munkát hogy ő itt nem fog hőgutát kapni.

A mentőstiszt is folyamatosan vizes törölközővel a fején járt kelt,de mindent megtett vigyázott ránk ahogy tudott. S elérkezett az idő elkellett indulni!

De minek?

Nekünk senki nem mondta hogy nem kötelező futni,mert tudjuk ha nincs meg a teszt nincs küldésed,nincs meccsed fizikai teszt nélkül. És futott mindenki ahogy bírt ki így,ki úgy.

A fiatalabb játékvezetők (MI-MII KERET) hordták szakadatlanul a vizet hűtöttek ahogy csak lehetett,de valaki mégsem ért be a célba!!! Miért???

Az OMSZ-tól hivatalosan lekért adatok alapján 10:00kor 29,7fokm 11:00 33,4fok,  12:00 37,8 fok hőmérséklet volt, amit nem tűző napon mérnek hanem árnyékban.

Volt egy miniszterünk aki kiállt a sleppje elé és csak annyit mondott "ELKURTUK" és ő "MINISZTER" volt nem JB ELNÖK és társai!

Egy embert felelőtlenül belehajszolni a halálba a mai világban nem jár felelőséggel-felelőségre vonással?

Hogy nincs felelős nem hiszem el!

NYUGODJ BÉKÉBEN KOMLÓSI LAJOS BARÁTOM!!"

 

Hozzászólások