focibiro.hu


Egy igazi úriember távozik az MLSZ-ből

2013-08-30 15:36:52
Rovat: Botrány |
Megye:
Játékvezetők:


A focibiro.hu szerkesztősége sajnálattal fogadta a hírt, hogy Dr. Borbély Zoltán jogi igazgató, szóvivő szeptember 1-től távozik az MLSZ-ből. Zoltánban szerkesztőségünk egy korrekt, mindig segítőkész embert ismert meg. Minden kérdésünkre, levelünkre órákon belül precíz választ küldött. Az MLSZ-ből is mindig a profik távoznak.. Sok sikert Zoltán!

 

Az egykori legfőbb ügyészségi ügyész és szóvivő 2010 májusa óta dolgozott a magyar labdarúgásban, az első évben elnökségi tagként, később az MLSZ Jogi és Sajtóirodájának vezetőjeként, majd egészen mostanáig a szövetség jogi igazgatójaként és szóvivőjeként.

Tizenhárom évi szóvivői munka után a jövőben elsősorban eredeti, jogi hivatását kívánja gyakorolni, lélekben nem elszakadva a magyar labdarúgástól és a sportújságírástól.

Az mlsz.hu kérdésére a következőket mondta:

Életem legérdekesebb és legtartalmasabb három évét töltöttem a magyar labdarúgásban. 2010 tavaszán az egyik legkedvesebb egyetemi tanárom ajánlott Csányi Sándor figyelmébe, akit korábban személyesen nem ismertem. A koncepció az volt, hogy az élet különböző területein bizonyított szakemberek bevonásával új lendületet kapjon a sportág irányítása, a gazdasági racionalitás és a pénzügyi fegyelem mellett a jogi szempontok is megjelenjenek a Szövetség munkájában. Amikor az ember viszonylag fiatalon bekerül egy olyan nagy tekintélyű testületbe, amelynek Csányi Sándor mellett tagja a Magyar Tudományos Akadémia és az Állami Számvevőszék korábbi elnöke is, olyan érzés, mint amikor a lányos házban a kérő szorongatja a kalapját. Egy évvel később - felhagyva a legfőbb ügyészségi ügyészi hivatással - immár főállásban az MLSZ Jogi és Sajtóirodájának vezetésével bíztak meg. A Szövetségnek akkor 10-12 folyamatban lévő pere volt, amelyeket mára sikerült szinte kivétel nélkül sportnyelven szólva győzelemmel, vagy győzelemmel felérő döntetlennel (kedvező egyezséggel) lezárni. Az elnökség egyik legfőbb célkitűzését, a megyei szövetségek zökkenőmentes integrációját is megvalósítottuk. Ezzel egységesebbé és átláthatóbbá vált az MLSZ gazdálkodása. Létrehoztuk a Labdarúgás Fejlesztéséért és a Focisegély alapítványokat, amelyek közül az utóbbi közel hetven szociális, vagy egészségügyi okokból rászoruló korábbi labdarúgót támogatott, valakinek szó szerint az életét adva vissza.
Magyarország egyik legrégebben hivatalban lévő sajtószóvivőjeként, a jogi pályán, korábbi kapusként olyan lehetőség kapujához érkeztem, amely valószínűleg az életemben soha többet nem adódik. Alapvető jogszabályaink gyökeres megváltozása miatt ez talán az utolsó olyan pillanat, hogy lépést tartsak hivatásom legkiválóbbjaival.
Szilárd meggyőződésem, hogy a Csányi Sándor által vezetett Elnökség hivatali ideje alatt kijutunk egy világversenyre és sikeresen szerepelünk a 2014 nyarán Magyarországon megrendezésre kerülő U19-es Európa-bajnokságon. A vitathatatlan nehézségek ellenére a labdarúgás a világ legcsodálatosabb játéka, elsősorban nem gond, hanem örömforrás. Legalább akkora, mint amekkora boldogság volt nekem a labdarúgásban, a magyar labdarúgásért dolgozni.