A Belső tóra néző ház ablakai, az újságíró üdülő elnöki lakosztályából a magyar tengerre nyíló pazar panoráma mind azt sugallja, hogy Hamar László, a korábbi FIFA-asszisztens örök barátsága megingathatatlan a Balatonnal. Ezt kár is lenne tagadni.

- Nem is tennék ilyet, hiszen a kevés, igazi jó barátjával nem tesz ilyet senki. Sőt, nem csak tartja, de folyamatosan ápolja is a kapcsolatát vele - mondta Hamar László.

- Az élet úgy hozta, hogy a magyar tenger mellé szólított. A kiliántelepi ifjúsági tábor, majd a füredi kemping vezetése évtizedekre meghatározta a munkámat. Innen indultam és ide érkeztem haza, s azóta is ide köt minden. Előnyugdíjas vagyok. Az üdülő vezetését átadtam a lányomnak.

- A másik jó barát, a futball, a játékvezetés szintén kitörölhetetlen emlék, hiszen ön a megye első NB I-es játékvezetője, aki huszonkét élvonalbeli összecsapás lefújása után válaszút elé került. És dönteni kellett.

- Ez így volt. Az volt a kérdés, hogy maradok síppal a kezemben a hazai bajnokságban, vagy zászlót ragadok, s akkor a nemzetközi porondra is kiléphetek. Merthogy az UEFÁ-nak az volt a törekvése, hogy létrehozza a játékvezetői csapatokat, amelyben nekem az asszisztensi feladat jutott.

- A Puhl Sándor, dr. Bozóky Imre, Hamar László trió két évig feltétlen az európai elithez tartozott. Felejthetetlen meccseket vezethettek. Például a 97-es Dortmund-Juventus (3-1) Bajnokok Ligája döntőt. De említhetnénk két Európa-bajnoki találkozót is, a Portugália - Törökország, vagy az elődöntő, Anglia - Németországot. Mit tudtak annyira jól hárman, hogy megannyi nagy meccset dirigálhattak?

- Sikerült egy új játékvezetői stílust meghonosítanunk. Egyformán akartuk a siker. Hasonlóan gondolkodtunk a labdarúgásról. Azonosak voltak a tervek. Lehetőleg a legjobbnak lenni, a legjobb teljesítményt nyújtani a pályán. Pontosan, precízen, részrehajlás nélkül, a háttérben maradva. Közös volt a siker és a kudarc is. A legjobbra törekedtünk. Egymás segítésére és nem a kijátszására, megsemmisítésére. Mindig a csúcs volt a cél, még akkor is, ha nem mindig sikerült oda felkapaszkodni. A játékvezetést hobbiként kezdtem. De hallgattam Kadlicskó Ferencre és Godzsa Zoltánra, a megye két akkori legjobb játékvezetőjére, hogy foglalkozzam komolyabban a bíráskodással, mert van bennem valami, amit érdemes magasabb szinten képviselni. Ha már szóba kerültek a barátok: Ők azóta is megmaradtak nekem. Mindig, mindenben segítettek. Ezért nem is meglepetés, ha elárulom, hogy Kadlicskó Ferivel elmegyünk Londonba a BL német házidöntőjére. A régi Wembley stadionban még lengettem, az újban most néző leszek.

Hamar László játékvezetéssel kapcsolatos mérlege lenyűgöző. A magyar élvonalbeli meccsek vezetése mellett több, mint kétszázszor volt asszisztens, a nemzetközi porondon harminchétszer segített kollégájával Puhl Sándornak, akit négyszer választottak a világ legjobb játékvezetőjének. Ebből legalább kettőben ők is "benne voltak" Bozóky Imrével. Ellenőrként háromszáznál több meccset értékelt. Dolgozott az MLSZ vezérkarában is. Így nyugodtan elmondható, hogy ő felért az általa meghatározott csúcsra. Amit lehetett kihozott a képességeiből, valóban célba ért. A Tihanyban élő spori azt mondja, hogy a Játékvezetői Bizottság nagy ziccert hagyott kihasználatlanul, amikor az ő idejükben nem használták ki a népszerűségüket, tudásukat felkészültségüket.

- A 90-es évek közepén rajtunk kívül volt még egy kiváló hármas, a Vágner László, Tompos Zoltán, Ring János alkotta csapat. Gondolja el, ők hozzánk hasonlóan elődöntőt dirigálhattak a legrangosabb nemzetközi kupában. Utána hosszú csend. S most itt vannak Kassai Viktorék.

Hamar Lászlóék akkor voltak főszereplők a nemzetközi porondon, amikor napi 250 svájci frankot kaptak egy meccsért. Német kollégáik visont kétezer márkáért fújták a sípot a Bundesligában. Ők egy olyan színvonalú bajnokságból érkeztek az európai szövetség rendezte találkozókra, míg a magyar hármas másodosztályú hazai bajnoki után vezényelhette a Schalke-Tenerife UEFA Kupa elődöntőt. Ma ezért is olyan hullámzó a magyar kollégák teljesítménye.

- Ez bizony így van - csóválta a fejét Hamar László Kassai Viktorék legutóbbi meccsük láttán. - A médiumok bizony nem véletlenül bírálták őket. A Bayern - Barcelona BL-elődöntő nem volt teljesítményük csúcspontja. Nem lehet ennyire hullámzó a produktum. Ezen a szinten meg pláne nem!

- Ha már itt tartunk, az Újpest-Győr összecsapáson ugye les volt a vendégek 93. percben lőtt gólja?

- Bizony az. Óriásit hibáztak a kollégák, hogy megadták. Ekkorát nem lehet tévedni. Ország-világ láthatta, hogy a gólszerő a passznál közelebb állt a kapuhoz, mint a védők.

- Csak azért kérdeztem, mert egykori harcostársa, Puhl Sándor az ellenkezőjét állította a tévés gólösszefoglalóban.

- Ó kérem, az egy varieté müsor. Akik benne vannak a magyar futballban, azok tudják, hogy ez a produkció másról sem szól, mint a barátok, haverok hibáinak elbagatellizálásáról. Valamint a nem brancsbeliek legkisebb tévedéseinek kikockázásáról, s annak médiumokon való felerősítéséről. Puhl Sanyit hosszú ideje kérem, hogy tisztázzuk egymás között a félreértéseket. Ígéri, de hajlandóságot sem mutat rá. Közben én rájöttem, hogy ő nem kedveli azokat, akik ismerik a múltját. Talán ezért is fél szembe nézni a jelennel. Így viszont a televízióban félrevezetik a közvéleményt. S ez cseppet sem használ a játékvezetés eléggé megtépázott presztizsének.

A cikket szerkesztőségünket más weboldalról vette át, a forrás megjelölésével. Az eredeti cikk a veol.hu oldalon olvasható el.