focibiro.hu


Érdekes közgyűlési anyag

2013-05-05 18:27:54
Rovat: MLSZ JB |
Megye:
Játékvezetők:


Elkészült az MLSZ Közgyűlésére a szakmai beszámoló tavalyi évről valamint az idei tervek. A játékvezetési részben nincs semmi különös dolog szokásos mondatok csak, terv viszont ismét nincs, pedig igérgetés volt (megyéknek informatika, társadalmi aktívák díjazása). A jövő évi informatikai tervekben viszont benne vannak azok, amiket évek óta mindenki javasolt. EDDIG azt mondta az MLSZ főinformatikusa, versenyigazgatója és az MLSZ főtitkára, hogy felesleges dolgok ezek. Reméljük megvalósul végre valami..

 

 

Íme a 2012-es szakmai beszámolóból:

A Szövetség által elfogadott Stratégia alapján az Elnökség, illetve a Szövetség továbbra is kiemelt feladatainak tekintette:

  • új, részletes számítógépes adatbázis létrehozása a profi labdarúgók, igazolt játékosok, edzők, vezetők, klubok, pályák, játékvezetők, mérkőzések stb. adatainak tárolásával, azonnali lehívhatóságával és ellenőrizhetőségével;

 

Játékvezetés

2.1. A szakterülethez kapcsolódó általános szövetségi feladatok:

  • A működtetett bajnokságok és kupák vonatkozásában a Szövetség
  • folyamatosan biztosít ja a kijelölt játékvezetők értesítését, részvételét az UEFA által szervezett nemzetközi - és hazai mérkőzéseken;
  • folyamatosan biztosít ja a bajnoki és kupa mérkőzések játékvezetői és ellenőri küldéseit ;
  • működteti, illetve biztosítja a játékvezetők és játékvezető ellenőrök működésével és felkészülésével kapcsolatos pénzügyi elszámolást és ellenőrzést; folyamatosan figyelemmel kísér i a játékvezetői utánpótlást;
  • szervezi é s bonyolítja a nyári és téli játékvezetői és ellenőri továbbképző tanfolyamokat.

2.2. A szakterületen a beszámolási időszakban elvégzett kiemelendő, illetve projektszerű feladatok

A játékvezetés területén a beszámoló időszakban a Szövetség apparátusa

  • kidolgozta a megyei ( budapesti ) igazgatóságok nemzetközi játékvezetői kapcsolatainak rendezése és felügyelete szabályait;
  • a Szövetség által szervezett bajnokságok, hazai bejelentett barátságos és mintegy száz nemzetközi mérkőzés (FIFA, UEFA, valamint meghívásos) mérkőzésekre játékvezetőket, ellenőröket; hazai UEFA mérkőzésekre, tornákra, hivatalos és barátságos találkozókra negyedik játékvezetőket, kísérőket biztosított (küldés)

2.3. Edzőtáborban a játékvezetők

Az MLSZ Játékvezetői Bizottság 2012. jan. 13 ? 20 között rendezte téli edzőtáborát a törökországi Belek-ben. Ezen az NB I-es játékvezetői, asszisztensi, ellenőri keret mellett a női FIFA kerettagok és két NB II - es játékvezető vett részt, összesen 62 fő. A táborban minden nap 5,5 órában elméletben foglalkoztak a résztvevők a szabályokkal, elemezték az őszi szezon felvételei alapján a hozott döntéseiket, ítéleteiket. Emellett napi egy hivatalos, egy fakultatív edzés t tartottak.

2.4. Rangos játékvezetői sikerek

Kassai Viktor, Erős Gábor, Ring György, Vad II. István és Bognár Tamás képviselte hazánkat az Európa Bajnokságon . Az UEFA játékvezetői bizottsága Kassai Viktort és csapatát jelölte ki a Real Madrid ? Bayern München Bajnokok Ligája elődöntő vissza ágójának vezetésére. Május hónapban a spanyolországi Lleida adott otthont a négy legjobb európai Futsal bajnokcsapat fináléjának. A rendezvényen hazánkat Kovács Gábor játékvezető képviselte. Kassai Viktor tagja lett a 2014- es brazíliai labdarúgó - világbajnokság bő játékvezetői keretének. Kovács Gábor képviselte hazánkat a novemberi, thaiföldi Futsal világbajnokságon, ahol a döntőben időmérőként működött. Mészáros István a Strandlabdarúgó Euroliga döntőjében bíráskodott. Kulcsár Katalin és dr. Kulcsár Judit a z U 17 - es női labdarúgó - világbajnokságon szerepelt. Vámos Tibor helyett Berettyán Péter , valamint Ring János helyett Tóth Vencel került a nemzetközi ellenőri keretbe .

 

2013-as tervek:

JÁTÉKVEZETÉS:

1.1. A szakterület tevékenysége

  • játékvezetők, ellenőrök továbbképzése, edzőtáborok szervezése ;
  • mérkőzések megyékre való leosztása ;
  • az MLSZ által szervezett bajnokságok és kupák játékvezetői és ellenőri küldésének lebonyolítása, adminisztrációja ;
  • országos játékvezetők, ellenőrök szerződéseinek nyilvántartása ;
  • országos játékvezetők és ellenőrök személyi adatainak és elszámolási törzsadatainak nyilvántartása ;
  • játékvezetők, ellenőrök elszámolásainak lebonyolítása (NB I., NB II., Liga Kupa, Magyar Kupa, Futsal NB I., Futsal NB II., Futsal Magyar Kupa) ;
  • hazai és nemzetközi edzőmérkőzések játékvezetői küldésének lebonyolítása, adminisztrációja, elszámolása ;
  • nemzetközi szervezetekkel (UEFA, FIFA, egyéb tagszövetségek) való kapcsolattartás
  • hazai rendezésű UEFA mérkőzésekre és tornákra delegáció kísérésének biztosítása, koordinálása ;
  • játékvezetők, ellenőrök eszközökkel, felszereléssel való ellátása ;
  • megyékkel való kapcsolattartás ? adminisztráció, toborzás, oktatás, továbbképzés, talent - mentor, ellenőrzés, küldés területén ;
  • UEFA Convention adminisztrációjának vezetése .

1.2. A hivatali egység / szervezeti egység eseti vagy projektszerű feladatai (felsorolás)

  • a bajnokságok átszervezésével kapcsolatosan az országos keret (játékvezetők és ellenőrök) átalakítása;
  • profi játékvezetői rend szer bevezetése;
  • alapvonali játékvezetők bevezetése az első osztályban ;
  • a megyei játékvezetők egységes képzésének, továbbképzésének, ellenőrzésének kialakítása ;
  • a felkészítési táborok azonos feltételi rendszerben való megszervezése .

MARKETING:

Weboldal funkcionális fejlesztése

8.1. A projekt rövid leírása

2012 novemberében elkészült a Szövetség új weboldala, amely tartalmában, funkcionálisan és megjelenésében is méltó Magyarország legnagyobb sportszövetségéhez. A fejlesztés kezdetekor két lépcsőre osztottuk a munkát, melyek közül az első fejeződött be. A 2013 - as év elejének első feladata az eredeti koncepcióban szereplő tartalmak és funkciók fejlesztése, vagyis a második lépcső végrehajtása. Ahhoz, hogy a szövetség kommunikációja sikeres legyen , elengedhetetlen, hogy mind infrastruktúrájában (IT), mind tartalmilag és funkcionalitásában is folyamatosan frissen tartsuk az oldalt, és a digitális kor kihívásaira válaszolva újabb és újabb ötletekkel, megoldásokkal, szolgáltatásokkal szögezzük magunkra a magyar futballszerető társadalom sok irányból lekötött figyelmét. Ez a folyamatos tartalmi kiszolgálás mellett szolgáltatásfejlesztéssel is jár, íg y emiatt indokolt az oldal folyamatos fejlesztése.

8.2. A projekt célok eléréséhez szükséges fő tevékenységek

Folyamatos tartalomfejlesztés, előre megtervezett fejlesztések .

8.3. Szükséges pénzügyi és humán erőforrások 7 000 000 Ft

8.4. A projekt várható eredménye Előre megtervezett látogatottsági/regisztrációs adatok elérése, túlszárnyalása .

INFORMATIKA:

1. A szakterület tevékenysége

Az informatikai szakterület felelős a Szövetség informatikai rendszereinek működéséért.

Felügyeli a Szövetség valamennyi informatikai tevékenységét, eszközeinek, hálózatának és rendszereinek összehangolt működtetését. Biztosítja és koordinálja az alkalmazások fejlesztését (kül önösen IRODA rendszer), bevezetését, jogosultságkezelését, gondoskodik az informatikai biztonságról. Irányítja az IT szolgáltatókat, közvetíti a hivatali igényeket, számon kéri az eredményességet.

2. A szakterület kiemelt projektjei Elektronikus ügyintézés ki szélesítése

  • Integrált futball adatbázis kiépítése
  • Vezetői Információs rendszer kiépítése
  • Stadion Biztonsági Projekt

Az elvárt adat - és üzembiztonság érdekében az infrastruktúra folyamatos fejlesztése.

3. Elektronikus ügyintézés

3.1. A projekt rövid leírása

Elektronikus ügymenetbe további folyamatok bevonása

  • Verseny szervezési szakterület - nemzetközi átigazolás folyamata
  • Verseny szervezési szakterület ? sportorvosi igazolás elektronikus kezelése
  • Klublicenc igénylés folyamatának továbbfejlesztése
  • Grassrotts ? Egyetemi program (a tornákon résztvevők, helyi szervezők, területi koordinátorok regisztrálási lehetősége, alapadatokkal, statisztikai adatokkal, lekérdezési lehetőségekkel)
  • Grassroots - Veterán labdarúgás Grassroots ? Szociális Programok Grassroots ? 5+1 program

3.2. A projekt célok eléréséhez szükséges fő tevékenységek Szoftverfejlesztés

3.3. Szükséges pénzügyi és humán erőforrások 10MFt.

3.4. A projekt várható eredménye

Az elektronikus ügymenetben kezelt területek száma nő . Hatékonyabb működés. A labdarúgásban résztvevők (játékosok, szervezők, stb.) regisztrálása, információk gyűjtése.

További 20 milliók mennek adatmentésre, archíválásra. Vajon az üzembiztonság mikor oldódik meg?