Tesztelték az alapvonali játékvezetőket

2013-03-06 20:10:23
Rovat: Oktatás |
Megye:
Játékvezetők:


Egyfajta tesztmeccs is lesz egyben a DVSC és a Videoton Ligakupa-negyeddöntője: az MLSZ döntése értelmében, tapasztalatszerzés céljából hat játékvezető működik majd közre a délutáni mérkőzésen.

 

A Magyar Labdarúgó Szövetség döntése értelmében a 2013-2014-es bajnokság minden mérkőzésén hat játékvezető ténykedik majd, a vezető bírók munkáját négy asszisztens segíti: kettő az oldalvonal mellett lenget, kettő pedig az alapvonalon teljesít szolgálatot.

Tapasztalatszerzés céljából a szerda esti DVSC - Videoton FC Ligakupa-negyeddöntő visszavágóján tesztelik az új modellt - írja a vidi.hu.

 

MLSZ.hu írta:

A következő szezontól az OTP Bank Ligában is bemutatkozó öt játékvezetős rendszer a DVSC-Teva és a Videoton Ligakupa-meccsén debütált Magyarországon.

Az MLSZ elnökségének döntése értelmében a következő szezontól alapvonali játékvezetőket is alkalmaznak az OTP Bank Liga mérkőzésein. Az öt játékvezetős rendszerről januárban, a Magyar Labdarúgás Fórumán Pierluigi Collina tartott előadást, amelyben statisztikai adatokon keresztül is alátámasztotta a rendszer hatékonyságát, az ebből a szempontból teszttornának számító 2012-es Európa-bajnokságon ugyanis jelentősen emelkedett a bíráskodás színvonala, és nagy mértékben csökkent a téves ítéletek száma. Az új rendszer bevezetése az elkövetett szabálytalanságok számát tekintve is kedvező tapasztalatokat hozott, a játékosok - főként a kapu előtti szituációkban - kevesebb szabálytalanságot követtek el, amikor plusz egy játékvezető figyelte közelről az eseményeket.

A Magyar Labdarúgó Szövetség a nemzetközi tapasztalatokra alapozva a hazai játékvezetés színvonalának javulását várja az átállástól. A rendszert az NB I-es bevezetése előtt más sorozatokban, így a Ligakupában tesztelik, a mai DVSC-Teva - Videoton FC Ligakupa-negyeddöntőben Farkas Ádám játékvezető munkáját a két asszisztens, Kelemen Attila és Varga Gábor mellett két alapvonali játékvezető, Andó-Szabó Sándor és Szabó Zsolt segítette.