Edzőtáborról

2011-07-07 10:41:08
Rovat: Oktatás |
Megye:
Játékvezetők:


Szerdán Telkiben megkezdődött az NB I-es női- és férfi játékvezetők, asszisztensek és ellenőrök edzőtábora. A hivatalos megnyitóra ma délelőtt került sor, dr. Csányi Sándor MLSZ-elnök, valamint Berzi Sándor, a Játékvezetői Bizottság (JB) nemrégiben kinevezett elnökének részvételével.

Az élvonalbeli játékvezetők és ellenőrök edzőtábora szerdán a fizikai teszttel kezdődött meg (a nagy meleg ellenére - egy sérült kivételével - mindenki teljesítette az előírt szinteket), míg a hivatalos megnyitóra ma reggel került sor. Dr. Csányi Sándor beszédében kiemelte, a futballban résztvevő minden ágazat, így a játékvezetés terén is szükség van a fejlődésre, mind a minőséget, mind a létszámot tekintve. Az MLSZ elnöke aláhúzta, hogy a játékvezetők tevékenysége kapcsán rendkívül fontos a sportág tisztasága, a csalás ugyanis a futball halálát jelentheti. Optimizmusra ad ugyanakkor okot, hogy az illetékesek - itthon és külföldön egyaránt - felvették a harcot a labdarúgás tisztaságát veszélyeztetőkkel szemben, és máris láthatóak az erőfeszítések eredményei. A szövetség vezetője elmondta: tudomása szerint az eddigi eredmények csupán a kezdetet jelentik, hamarosan további fejlemények várhatók a megtisztulási folyamatban. Ezzel kapcsolatban hozzátette, Magyarországon az európai átlag feletti a játékvezetés tisztasága.

 

Csányi Sándor beszédében kitért arra is, hogy a FIFA nemrégiben hozott egy szabályt, miszerint a JB elnökének a szövetség elnökségéből kell kikerülnie, ezért kellett némi átszervezést végrehajtani a bizottságban. Berzi Sándor vette át a testület vezetését, alelnökként Vágner László, illetve Puhl Sándor segítik munkáját. Az MLSZ elnöke végezetül elmondta: ha a szövetség tervei valóra válnak, a jövőben drasztikusan emelkedik a hazai futballisták száma, ezzel párhuzamosan több játékvezetőre is szükség lesz. Mindez azt jelenti, hogy szélesebb körben kell minőségi utánpótlást kiépíteni, és hasznosítani kell a külföldi tapasztalatokat is.

 

 

Berzi Sándor székfoglalójában kijelentette: nagy megtiszteltetés számára, hogy betöltheti a JB elnök posztját,majd hangsúlyozta, hogy a változások semmiképpen sem tekinthetőek az eddig zajló munka kritikájának, csupán arról van szó, hogy alkalmazkodni kellett az új előírásokhoz. Berzi Sándor hozzáfűzte, a magyar játékvezetés az elmúlt 50 évben ragyogó eredményeket ért el, olyan rendkívüli egyéniségeket tudott felmutatni, mint Zsolt István, Palotai Károly, Puhl Sándor, vagy Kassai Viktor. A legfontosabb alapelv továbbra is az, hogy a szakmát kell előtérbe helyezni, valamint a magas szintű szakmai munka feltételeit kell megteremteni. Ennek érdekében bővítették ki a játékvezetői bizottságot, amelynek összetétele sugallja, hogy mindenki egy célért küzd, és az egységre törekszik, így békekötéssel érhetnek véget a JB és a Játékvezetői Testület közti ellentétek is.

 

Berzi Sándor elárulta azt is, hogy a bizottságon belül a két alelnök között megosztották a feladatokat. Vágner László a játékvezetői keret, míg Puhl Sándor az ellenőri keret kialakításában és küldésében tartja kézben az irányítást. A JB-elnök leszögezte: a játékvezetők díjazása jelenleg nem ad okot az elégedettségre. Májusban az elnökség öt százalékos emelést hagyott jóvá, ami természetesen nem elég a probléma orvoslásához, de a testület szándékát kifejezi. Az elnökség jelenleg szponzort keres a játékvezetők támogatásához, valamint igyekszik javítani a JB marketing tevékenységén, annak érdekében, hogy minél többen kapjanak kedvet a bíráskodáshoz.

 

 

A megnyitó végén Csányi Sándor plakettel jutalmazta a májusi BL-döntőben résztvevő hét magyar játékvezetőt, Kassai Viktort, Kispál Róbertet, Bognár Tamást, Fábián Mihályt, Vad II Istvánt, Ring Györgyöt, és Erős Gábort. Kassai Viktor az ajándék mellett azt is megköszönte az MLSZ elnökének, hogy eljött az edzőtáborba, mert korábban az MLSZ elnökei nem voltak gyakori vendégek a játékvezetők közt. Kassai Viktor ezt követően Berzi Sándornak adott át ajándékot: a BL-döntőre készített mezt, a fináléban résztvevő hét játékvezető aláírásával. Végezetül a visszavonulását nemrégiben bejelentő Hartmann Lajos kapott ajándékot a bizottságtól, a játékvezetésben eltöltött csaknem negyven éves kiemelkedő munkájának elismeréseképpen.

 

A játékvezetők ma délelőtt elméleti- és videoteszten adtak számot felkészültségükről, majd Vágner László értékelte az elmúlt szezont. A résztvevők ezt követően az edzőkkel találkoztak, majd a program folytatásaként előadásokat hallgatnak meg, többek között a fizikai felkészülés követelményeiről, valamint a RAP kurzus tapasztalatairól. Délután csoportos foglalkozások szerepelnek a programban, illetve elkezdődik a gyakorlati munka is.