Indulnak a tanfolyamok

2010-10-26 15:27:52
Rovat: Oktatás |
Megye:
Játékvezetők:


Az elmúlt napokban tisztázódtak az alapfokú játékvezető képzés beindításának szervezeti, adminisztratív és pénzügyi kérdései. Az éves tervünknek megfelelően a megyei toborzásvezetők és instruktorok részére (1-1 fő) a Dunavarsányi Edzőtáborban 2010. november 13-án, szombaton, 09.00 órától 13.00-ig felkészítő megbeszélést tartunk - írja Vágner László mai körlevelében.

 

 

 

Az előzetes tervezés megkönnyítése érdekében néhány információ:

  • A tanfolyamok - az MLSZ Felnőttképzési Intézet keretein belül - a szakreferensek (Ring János, Tompos Zoltán) irányítása, segítése mellett, a megyei szövetségekben, az országos és megyei előadók közreműködésével kerülnek megtartásra.
  • Lényeges változás, hogy minden megyében, decemberben a nyitó előadást és még egy oktatási napot (legalább) kell tartani.
  • Ezen két alkalommal a tanfolyam teljes díját be kell fizettetni, mert januártól az MLSZ és a megyék viszonyában változások lesznek.
  • A díj összege országosan egységes kell, hogy legyen, erről Dunavarsányban közösen döntünk.
  • A befizetett díjak felhasználásával, továbbra is a megyei szövetségek rendelkeznek.
  • A tervezésnél ajánlott a tanfolyamok, legkésőbb március első felében történő befejezése és az eddigieknél 2-3-mal több oktatási nap betervezése.
  • A tanfolyammal kapcsolatos adminisztratív feladatok az elmúlt évivel megegyeznek.

A focibiro.hu weboldalon továbbra is megjelentetjük a játékvezető tanfolyamok információt! Kérjük, küld el te is a megyéd hirdetését nekünk, hogy a napi több ezer látogatónk láthassa azt.