Jól teljesít a megfiatalított keret

madártávlat - forrás: Forrás: - madártávlat.

A Borsodi Liga első két fordulója után Vágner László, a Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottságának elnöke értékelte az alaposan átalakult és megfiatalított játékvezetői keret tagjainak eddigi teljesítményét.

Öröm látni, hogy a csapatok alkalmazkodtak a megváltozott, szigorított szabályokhoz, kevés volt az ütés, durva sportszerűtlenség - kezdte Vágner László. - Sportszerűbb lett a játék, és ez a csapatokkal közösen elért siker. Az ellenőri jelentések alapján két mérkőzés kivételével az időhúzással sem volt gond, és ez szintén előrelépés. A gólhelyzetben elkövetett szabálytalanságok megítélésével azonban az egyik találkozón sajnos komoly probléma adódott. Ezzel együtt olyan játékvezetői hiba nem volt, amely végeredményt befolyásolt volna.

 

A keret nem gyengült, sőt...
A játékvezetői keret alaposan átalakult a nyáron, több tehetséges fiatal került be az állományba. Vágner László örömmel állapította meg, hogy a frissen bevont bírók teljesítménye jó volt az első két bajnoki fordulóban.

- Előrebocsátom, hogy mivel kevesebb a televíziós közvetítés, a kontroll is kisebb, de az általam tapasztaltak és az ellenőri jelentések alapján maximálisan elégedett vagyok a keretbe most bekerült kollégákkal - folytatta a JB elnöke. - A fiatal játékvezetők élvezik a bizalmat, és annak ellenére, hogy három FIFA-bíró kikerült, szakmailag nem gyengült a keret, sőt... Iványi Zoltán például kuriózumként tévémeccsen, az újoncok által vívott rangadón mutatkozott be, és remekül teljesített. De a rutinos játékvezetők sem okoztak csalódást, például Bede Ferenc a Szuperkupa-döntőn nagyszerűen alkalmazta a könyökléssel kapcsolatos új szabályokat. Ezt így, ilyen következetesen kell csinálnia minden játékvezetőnek.

 


Nyíltabb, támadóbb lett a játék
Vágner László a bajnoki mérkőzések színvonalával is elégedett volt. Úgy gondolja, annak ellenére, hogy idénykezdet van, a mérkőzések élvezetesebbek, lendületesebbek az ilyenkor megszokott átlagnál.

- Ez talán annak tulajdonítható, hogy a csapatok felvállalják a nyílt játék kockázatát - vélekedett Vágner László. - Ez jó, látványos meccseket eredményez, hiszen sok gól születik, ami a nézőknek, szurkolóknak is fontos, és persze a játékosok önbizalma szempontjából sem mellékes. Van csapat, amelynek rajtja jobb, vagy rosszabb, mint azt vártam, a Diósgyőr remekül kezdett, a Fehérvár azonban még gyengélkedni látszik. De hát hosszú még a bajnokság, hiszen csak két fordulón vagyunk túl...

 

Hozzászólások