Folytatódik a FIFA-UEFA továbbképzés

2010-05-30 10:35:39
Rovat: Oktatás |
Megye:
Játékvezetők:


A hét eleje óta hazánk ad otthont a játékvezetők képzésével foglalkozó instruktorok és edzők továbbképzésének. Az első ciklusban 13 európai ország képviselői vettek részt a felméréseken és felkészítő foglalkozásokon, szombaton újabb 14 országból érkeztek hazánkba játékvezetők.

 

 

A tartalmas és intenzív szakmai programok komoly kihívást jelentettek a résztvevők számára. Az első csoport értékelésére pénteken, a záró ceremónián került sor, ahol nagy örömünkre eljátszották a magyar himnuszt is. Ennek apropóját az adta, hogy az országok közötti elméleti vizsgát nagy fölénnyel a magyar instruktori kettős - Ring János és Székely Ferenc - nyerte. Végül az első csoport programja egy jó hangulatú hajókirándulással és vacsorával zárult.

 

Szombaton megérkezett az újabb 14 ország küldöttsége. A késő délutáni megnyitón az MLSZ nevében Varga Krisztina köszöntötte a megjelenteket, majd a résztvevők a helyszínen megtekintették a Magyarország-Németország barátságos találkozót.

 

A szakmai programok kedden délután fejeződnek be.