focibiro.hu


Az MLSZ döntése is elkaszálta Kassai vb-esélyeit

2017-11-29 11:21:09
Rovat: Botrány |
Megye:


A Kassai Viktor a 2014-es világbajnokság után a jövő évi oroszországi futball-vb-n sem lesz ott, ezzel kapcsolatban szólalt meg a korábbi FIFA-bíró, Bede Ferenc.


Bede úgy látja, hogy a Bayern München-Real Madrid BL-meccs, valamint a Törökország-Horvátország vb-selejtezőn nyújtott teljesítménye rontották a magyar futballbíró esélyeit, és mivel vb-pótselejtezőt sem kapott, ezért sejteni lehetett, hogy nem kerül be a vb-keretbe.


 

Ilyenkor lenne fontos a sportdiplomácia Bede szerint, de az sem segített Kassainak, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség csak a hatodik, azaz utolsó helyre rakta a magyar FIFA-bírók erősorrendjében.

 




Bede azt is megemlítette, hogy Csányi Sándor a szövetségen belül bátran hajtott végre személyi cseréket, amikor szükség volt erre, ám a játékvezetők szakmai munkáját felügyelő Puhl Sándor továbbra is a helyén maradt, pedig az ő vezetése alatt egyetlen magyar bíró sem került ki a vb-re. Ellenben amikor Vágner László volt ezen a poszton, akkor Kassai Viktor is bekerült a vb-keretbe - írja az index.hu.

 

– Legutóbb a 2010-es világbajnokságon szerepelt Kassai Viktor (Erős Gábor és Vámos Tibor társaságában), ahol az elődöntőben is szerepet kapott – nyilatkozta Bede a rangado.hu-nak. – Fontos azonban megjegyezni, hogy ekkor Vágner László volt a játékvezetői bizottság elnöke, aki híres volt arról, hogy jó kapcsolatot ápolt az UEFA (Európai Labdarúgó Szövetség) játékvezetői bizottságával. Négy éve, azaz 2013-ban megváltozott a helyzet. Ugyan Viktornak megfelelően jöttek a küldések a nemzetközi meccsekre, és még a nagy téttel bíró Mexikó-Új-Zéland interkontinentális vb-pótselejtezőt is ő kapta, mindenki nagy megdöbbenésére azonban nem került be azon tíz európai játékvezető közé, akiket a 2014-es vébére jelöltek. Ne felejtsük el, ekkor már újból Puhl Sándor volt az első számú szakmai vezető Magyarországon, aki közel sincs olyan jó kapcsolatban az UEFA-val, és közel sem tud olyan jól menedzselni, ahogyan azt Vágner László tette.

 

– Az idén sajnos óriási visszhangot váltott ki a Bayern München–Real Madrid Bajnokok Ligája-mérkőzésen nyújtott teljesítménye, ekkor már lehetett érezni, hogy nagy mértékben csökkennek Kassai Viktor esélyei, a Törökország–Horvátország vb-selejtezőn történt szituáció sem jött neki jól – emlékezett vissza Bede arra a jelenetre, amikor Luka Modric beívelése után kézzel mentett a török játékos a kapu torkából, a síp azonban néma maradt. – Ezután nem kapott az UEFA-tól playoff- és interkontinentális mérkőzéseket sem, ez mind előrevetítette, hogy nem kerül fel a vébé-listára. Amikor valakinek nem jönnek össze olyan jól a dolgok, akkor lenne még inkább fontos, hogy a sportdiplomáciánk megfelelő legyen, de ez 2013-ban jócskán meggyengült, így ezen a vonalon semmi jóra nem számíthattunk. Az sem erősítette Kassai helyzetét, hogy az MLSZ minden évben felállít egy erősorrendet a hat magyar FIFA-játékvezetőről, a listát pedig felterjeszti a FIFA-hoz. Ezen a listán az utolsó helyre tette az MLSZ Kassait, helyette az a Karakó Ferenc került az első pozícióba, akiből öt NB I-es meccs után lett FIFA-kerettag (és aki néhány fordulóval ezelőtt annak ellenére adta meg a gólt a Videotonnak a Mezőkövesd elleni NB I-es bajnokin, hogy néhány másodperccel korábban a sípjába fújt – a szerk.). Vajon mit gondolhatnak ezek után a nemzetközi szövetségnél Kassairól?

 

 

– Amikor Csányi Sándor átvette a honi futballszövetség irányítását, azt mondta, hogy olyan munkatársakkal szeretne dolgozni, akik tenni akarnak a labdarúgásért, és az elmúlt hét évben elég bátran nyúlt személyi változásokhoz. A válogatott élén is több szövetségi kapitány megfordult már, és az utánpótlás vezetésében is akadtak személycserék, azt azonban mindenki elfelejti, hogy a játékvezetés szakmai vezetője, Puhl Sándor a legnagyobb állandóságot jelenti a szövetségben. Ezúton hívnám fel Csányi úr figyelmét, hogy az elmúlt tizenhét évben – kis megszakítással, amikor is Vágner volt a vezető, Kassai pedig kijutott a vébére – folyamatosan Puhl volt a játékvezetők élén, ez alatt az idő alatt egyetlen vezetőbírónk sem került ki világbajnokságra. Korábban is elmondtam már, hogy generációváltásra van szükség, mert ez a fajta „puhli” út sehova nem vezet – zárta a Rangadónak adott interjúját Bede Ferenc.