focibiro.hu


Bede is belrúgott Kassaiba

2018-02-06 12:32:34
Rovat: Botrány |
Megye:
Játékvezetők: Bede Ferenc | Kassai Viktor |


„Kassai határozott személyiség, próbálja kihasználni azt, amit elért” – Bede bírálta a módszereit.

 

A korábbi játékvezető úgy véli, hogy egy bíró sosem veszítheti el a fejét a pályán. Bede Ferenc szerint ez határozottan igaz Kassai Viktorra is, akit a legtöbbször a kudarcok után találja meg a közvélemény.

Ne felejtsük el, hogy 22 játékost kell fegyelmezni, és ez nem egyszerű. A játékosok kicsit megérzik, hogy a játékvezető bizonytalan és visszaélnek vele – kezdte Bede Ferenc a DIGI Sport Reggeli Start műsorában. – Viktornál ez sokszor felmerül, ha nyer, ha veszít egy csapat. Inkább ez a kudarcoknál szokott  felmerülni.

 

Viktor a magyar játékvezetésben határozott személyiség, próbálja kihasználni azt, amit elért. Jó értelemben kell ezt venni. Ez rendben is van, ez különbözteti meg a többi játékvezetőtől. Ami nem fér bele, hogy egy újpesti játékossal szemben, magyar szavakat használva fegyelmez, és a szájáról leolvasható, hogy mit mondott. Ez nem fér bele. Ezt neki is tudni kell kezelni. Nem adhatja fel a magas labdát.

 

Ilyenkor azt mondják: na igen, nézzük meg, le lehet olvasni a szájáról, és egy ilyen szituációt nem engedhet meg magának. Nagy hiba, nem szabad, ezzel lerombolja azt a fegyelmezési módszerét, amit használ.

 

 

Mint ismeretes, Kassai Viktor játékvezető peres eljárást indított Lipták Zoltán ellen. Az ügy előzménye, hogy az április 29-i Vasas elleni bajnoki mérkőzésen Kassai kiállította a DVTK csapatkapitányát, akit akkor öt mérkőzésre eltiltottak a játéktól. A fegyelmi eljárásban akkor felvetődött, hogy a játékvezető rasszista megjegyzést tett a DVTK egyik akkori, ma már a Puskás Akadémia színeiben futballozó játékosára (Patrick Mevoungou – a szerk.) vonatkozóan. Az esetről Bede elmondta a véleményét.

 

Viktor úgy érezte, hogy neki olyan bizonyítékok vannak a kezében, amit ő nem akar kihagyni, és megpróbálja jogi útra terelni. Ennek a végeredményét még nem látjuk, mert még nem hivatalos. Nem biztos, hogy ez szerencsés választás volt. Elég súlyosan, egyértelműen megtámadták – mondta Bede hozzátéve, hogy biztosan Kassainak fognak igazat adni a bíróságon.

 

forrás: csakfoci.hu