Még mindig nincs eredmény

2018-03-06 11:16:14
Rovat: Botrány |
Megye:
Játékvezetők:


Több, mint fél éve  hunyt el Komlósi Lajos játékvezető a borsodi fizikai teszten.

 

Akkor az MLSZ igazgatósága gyorsan lezárta az ügyet, hogy a szervezők – köztük Kurmai Zoltán és Márkus Tamás – nem tehet semmiről, Komlósi saját felelésségére tesztelt, senki sem kötelezte rá.

 

Néhány nappal később Csányi Sándor felkérte a szövetség Felügyelő Bizottságát, hogy az Orvosi Bizottság bevonásával folytassa a vizsgálatot, és az esetleges felelősség megállapítása céljából készítsen új, az eset minden körülményét alaposan mérlegelő jelentést.

 

Azóta eltelt időben sem az MLSZ, sem az MLSZ JB. nem kommunikált semmit a vizsgálatról.

 

Az MLSZ sajtó osztálya korábbi megkeresésünkre azt nyilatkozta, hogy a hatósági eljárás folyamatban van még és a vizsgálat addig nem zárulhat le.

 

Szerkesztőségünk megkereste az elhunyt játékvezető családját is, akik elmondták, hogy semmi információjuk azóta sincsen. Információink szerint az elhunyt játékvezető lányát és  háziorvosát  is meghallgatták a  hatóságok.

 

Reméljük, hogy Csányi Sándor lassan az asztalra csap, mint ahogy tette ezt korábban is.