Játékvezető ellenőrök bajnoksága

2018-05-18 18:22:15
Rovat: Botrány |
Megye:
Játékvezetők: Hanacsek Attila | Puhl Sándor |


Világszinten is egyedi módon működik az ellenőri rendszer a labdarúgó NB I-ben: találkozónként akár négy ellenőr is dolgozhat, egy mérkőzés így 650 ezer forintba is kerülhet a szövetségnek a különböző díjak kifizetésével.

 

Előfordulhat, hogy akár négy ellenőr is figyeli a játékvezetők munkáját az élvonalbeli bajnokikon. A Népszava arra volt kíváncsi, hogyan történik a bíróküldés, a játékvezetők értékelése, gyengébb teljesítmények után mennyit pihentetik a hibázó sípmestereket. A megkérdezett – és lapunknak név nélkül nyilatkoző jelenleg is aktív és már visszavonult – bírók válaszaiból az derült ki, hogy bár Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke nagyon elégedett a honi játékvezetéssel, a rendszerben benne lévők nem felhőtlenül boldogok. A bajnoki találkozókra meccsenként százezreket költ a szövetség, ami kidobott pénznek tűnik, látva egyes játékvezetők teljesítményét.

 

 

Nem titok, hogy az élvonalban tevékenykedő játékvezetők a fix alapfizetésük mellett találkozónként bruttó kilencvenezer forintot kapnak, az oldal- és alapvonali asszisztensek díjazása találkozónként bruttó hatvanezer forint.

 

 

Múlt heti Ferencváros - Vasas bajnoki mérkőzés játékvezetői küldése:

Közreműkődés
Játékvezető
Játékvezető: Andó-Szabó Sándor (808)
Asszisztens 1: Szert Balázs (163784)
Asszisztens 2: Szécsényi István (1761)
Alapvonali assz 1.: Erdős József (580)
Alapvonali assz 2.: Szilasi Szabolcs (1176)
Tartalék jv.: Lémon Oszkár (732)
Ellenőr: Megyebíró János (367)
Szuper ellenőr: Puhl Sándor (47)
Asszisztens ellenőr 1.: Bajkai János (127)
Asszisztens ellenőr 1.: Makai János (152)

 

 

Az ellenőrök szintén bruttó hatvanezer forintot visznek haza mérkőzésenként. Egy-egy találkozón előfordulhat, hogy négy ellenőr tevékenykedik, egy értékeli a vezetőbírót és külön-külön ellenőrt kap a két oldalvonali asszisztens is. Előfordul – nem is ritkán –, hogy úgynevezett supervisor is megy a bajnokikra, aki jelentést nem ír, de az ellenőri díjazást megkapja. A supervisor a hivatalos megfogalmazás szerint az ellenőrök munkáját felügyeli. Ezt a feladatot a játékvezetői bizottság alelnökei, Puhl Sándor és Hanacsek Attila látják el, ám előbbi sokkal gyakrabban bukkan fel supervisorként a lelátón. A jb elnöke Berzi Sándor, de a valóságban Puhl irányít.

 

 

Az ellenőrök kiléte titkos, míg a bíróküldést csütörtökönként nyilvánosságra hozzák, a mérkőzésekre küldött ellenőrök neveit nem árulják el. A játékvezetők a lefújás után az öltözőben szembesülnek azzal, ki ellenőrizte őket. Régebben az ellenőr a benyomásai alapján értékelte a bírók teljesítményét, később ezen módosított, ha a televíziós felvételek alapján ezt szükségesnek látta. Napjainkban az ellenőrök laptoppal érkeznek az öltözőbe, és a kétes felvételeket azonnal elemezni tudják a bírókkal. Az a játékvezető, aki 8-asnál magasabb minősítést kap – ez akkor történik meg, ha nem követett el a végeredményt döntően befolyásoló hibát –, pénzjutalomban részesül, az összeg lehet az alapdíj kétszerese is. Aki nem éri el a 8-ast – tizenegyest nézett el, jogtalanul állított ki valakit, vagy elmulasztotta a kiállítást, stb. –, az csak a bruttó kilencvenezer forintot kapja meg.

 

 

Többen is állították, hogy az öltözőben kapott ellenőri osztályzat később módosul, a játékvezetők szerint elnézőbbnek kell lenni azokkal a bírókkal, akiket a játékvezetői bízottság vezetősége jobban kedvel. A kivételezett bírók extra pénzjutalomban is részesülnek, amelynek összege a több millió forintot is eléri.

 

 

A pihentetésről a sípmesterek nem kapnak értesítést, a küldésből látják, ha nincs mérkőzésük, akkor tudják, valamit elrontottak. Hogy meddig nem működhetnek közre, arról senki sem tájékoztatja őket - írja a nepszava.hu.