Hanacsek Attila öszödi beszéde

Botrány

2019-02-15 16:17:59

Hanacsek Attila - órája - forrás: nso.hu
Forrás: nso.hu - Hanacsek Attila - órája

Amikor megtudta Hanacsek Attila, hogy egyedül tartja az NB. III-as keretnek az edzőtábor megnyitóját, megírta a saját öszödi beszédjét is.

Rejtélyes okból azonban nem azt mondta el, vélhetően kicserélte valaki. Sokan Zoli vagy Feri bára gyanakodnak.

Mi azonban megszereztük:

"Kedves Játékvezető Kollégák, kedves Barátaim!

Engem ért a megtiszteltetés, hogy köszöntsek mindenkit a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének nevében. Berzi Sándor Biztossági Elnök felkérésére, Puhl Sándor tv-s közszereplése miatt nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy ilyen zárt körben, ennyi jó játékvezető és ellenőr előtt megtartsam a 2018/2019-es szezon NB. III-es edzőtáborának nyitó beszédjét.

Sokat gondolkodtam azon, hogy végre kilépve Puhl Sándor árnyékából elmondjam-e saját véleményemet, vagy folytassam-e azt, amit évek óta képviseltem. Úgy gondoltam inkább azt a Hanacsek Attilát szeretnétek most itt látni, aki tíz éve voltam. A korrekt, mindig jófej és jó humorú gerinces embert és nem azt a szánalmas alakot, akivé váltam alelnökként.

Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyunk kétségekkel. Hogy a munkám mögött ott van az őrlődés és a gyötrődés. Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. Sőt, tudom, hogy inkább rosszakat csináltuk, mint jót. Egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik a nem a hatodik lépés, még a másodikat sem tudom. Alelnökként azt sem tudom mi folyik a megyékben, nálatok az NB. III-as osztályban. Egyszerre kell megpróbálni előre vinni az ügyeket, fenntartani közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a játékvezetők támogatását, fölkészíteni a játékvezetéssel foglalkozókat, hogy mire számíthatnak. Folyamatosan álarc mögé bújva azt kell mutatni az MLSZ vezetőinek, hogy minden tökéletes. Közben az alapoktól rohad a rendszerünk.

Nem tudunk 2-3 öreg, bólogató játékvezetőnél többel körül ülni azt az asztalt, amelynél meg kell állapodni játékvezetésről, a ti jövőtökről. Ennyi tehetségünk van gyerekek. Nem számítunk a fiatalokra, csak a régi bútordarabokra. Őket fogjuk a küldésekkel, luxus utakkal. Nem lehet véleményük, mert akkor annyi nekünk.

Amit meg lehetett csinálni az elmúlt években, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni az az idő, amikor az igazság kiderül. Kiderül, hogy tökre tettünk mindent, amit Vágner Lászlóék felépítettek. Tökre tettük a nemzetközi kapcsolatokat, a hazai játékvezetést. Csak egy számított, minél több pénzt herdáljunk el. Nem számít, hogy mennyit. Csak a vezetőknek legyen jó. Nem érdekel évek óta senkit, hogy milyen a teljesítményetek. Azt hozzuk ki győztesnek, akiket mi akarunk. Átírjuk a jelentéseket, meghamisítjuk a statisztikákat, csak hogy az győzőn, aki mellettünk van.

Igazatok van.

Pontosan tudjuk mi azt, hogy rengeteg kockázattal nézünk szembe. Mikor azt mondjátok nekem, hogy vigyázzunk oda, mert hát az MLSZ elnöksége vissza küldhet dolgokat, beszámolókat. Tudjuk mi ezt. Nem baj, hogy mondjátok, de higgyétek el, tudjuk. Berzi Sándor biztosított minket arról, hogy ő biztosan átvisz mindent a rendszeren. Csak írjuk mi alá és az átmegy.

Egy nagyon szűk csapat dolgozik Puhl Sándor mellett. Ők tudják a titkokat, ők vernek át mindenkit, minden játékvezetők, a sportolókat és a foci szeretőket.

A szó legszorosabb értelmében.

Hogy nehogy baj legyen. Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges mennyiségű pénzt arra, hogy elpazarolja Puhl Sándor vagy én Vecsésen. Ki kell találni kamu továbbképzéseket. Szerintetek miért járunk Vecsésre vagy Törökországba. Miér kellett két napos ellenőri továbbképzés? Miért vannak szuper ellenőrök az élvonalban? Gondoljatok bele, mennyibe került a török luxus utunk. Ebből az egész magyar játékvezetést megreformálhattuk volna. Nyaraltunk, mert Sanyival nyaralni akartunk.

Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Magyarországon és Európában ilyen böszmeséget még játékvezetői bizottság nem csinált, mint amit mi csináltunk. Volt pénzünk, mert ennyi pénz még nem volt a játékvezetésben. De mi elszúrtuk. Eljátszottuk mindenki becsületét és a ti jövőtöket.



Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó öt-hat évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Hazudtuk, hogy jól csináljuk. Szétvertünk mindent, szakmailag, emberileg.

Nem tudtok mondani olyan jelentős intézkedést, amire büszkék lehetünk. Ha el kell számolni, hogy mit csináltunk nyolc év alatt, akkor mit mondunk? Egyszóval semmit.. amit csináltunk az csak rombolás volt.

Gyerekek. Nem vagyunk tökéletesek, sőt inkább szar emberek vagyunk. Átvágtunk mindenkit, ti szenvedtetek, mi jól éltünk. Nekünk fizetett mindent az MLSZ, tőletek és az amatőrökről meg kiszedtünk minden pénzt.

Mi lehet a jövő?

Egy a lehetőség.. el kell zavarni minket és újra fel kell építeni a magyar játékvezetést, a legalsó lépcsőfoktól, mert mit azt is szétvertük.

El kell kergetni azokat a hülyéket, akik a mi rendszerünket támogattak, csak azért, hogy jól éljenek. Elő kell venni a cilinderből a fiatal kollégákat, be kell vonni őket a rendszer felépítésébe. Nem máskor!

Most azonnal. Kezdjétek most itt és most velem...."

 

Természetesen nem a fenti szöveg hangzott el Hanacsek Attila nyitó beszédében, de mindeki jobban örült volna a fenti írásnak..




Hozzászólások: