Zala: Évet értékelt Balázsi Mihály

Megyei játékvezetés

2019-07-22 11:13:11
Zala | Balázsi Mihály |

Balázsi Mihály - JB elnök - forrás: zalaifoci.hu
Forrás: zalaifoci.hu - Balázsi Mihály - JB elnök

Véget ért egy újabb bajnoki év, ennek apropóján kerestük meg Balázsi Mihályt, a Zala megye Játékvezető Bizottság Elnökét...

Milyen szezon tud maga mögött a zalai játékvezetés???

Köszönöm a lehetőséget a játékvezetők nevében, úgy gondolom az elmúlt "szezon" fegyelmi szempontból már kezdett hasonlítani egy  "intelligens" bajnoksághoz, beleértve minden osztályt. Úgy gondolom minden elismerést és tiszteletet megérdemel aki részt vállalt Zala megye labdarúgásában. Nagyon kevés fegyelmi ügy adódott, ezeket a remekül és határozottan dolgozó Fegyelmi Bizottság helyén kezelte, nevelési szándékkal. Felnőtt bajnokságokban már nem találkoztak a játékvezetők érdekes játékosokkal, akik fénykép alapján sokat változtak egy-két hét alatt. Sajnos az utánpótlás korosztályban még vannak olyan "edzők", akik  nem veszik komolyan, de amikor játékvezetők "kiszúrják", kerek szemekkel magyarázzák a megmagyarázhatatlant, ennek megfelelően ellenőrök érkeznek az utánpótlás találkozókra,  jót téve a játékvezető motivációnak. 2019-es bajnoki rendszerben a női bajnokságban is jelen voltak ellenőrök, mivel több bejelentést kaptunk, hogy játékvezetőink lazán kezelik, ezen osztály bajnoki küzdelmeit. Zalai játékvezetés kezd olyan arcot ölteni, amely az elnökség és számomra is elfogadott. Megkezdtük az észszerűfiatalítást, Megyei I-II osztályban, ezzel is jelezve, hogy senkinek nincs bérelt helye az adott játékvezetői keretekben. Leszögezném, játékvezetés egy munkahely, ahol úgy kell megjelenni és maximálisan dolgozni ahogy munkahelyen illik, ennek megfelelően fejenként két garnitúra játékvezetői szereléssel jelentkeztünk a bajnoki évadra. Nagyon jó és kiemelkedő Talent-napokat tartottunk fiatal játékvezetőink részére, hat alkalommal, melyen olyan országos ikonok voltak jelen, mint Székely Ferenc,  Erdős József, Szabó Zsolt.

Hallani innen-onnan, hogy a játékvezetés elmozdult a régi apátiából???

Nehéz erre mit mondani, hiszen jómagam soha nem vagyok elégedett, mivel lehet mindig jobban mérkőzést vezetni. Nagy segítség a játékvezetők részére a videóra rögzített mérkőzések, melyek elemzése után szembesülnek a hibáikkal. Megemlíteném akik hibáztak nem eltiltást kaptak, hanem visszasorolást alacsonyabb osztályba (megye III) , ellenőri felügyelettel,  építő jelleggel. Működik a rendszer, ehhez kellenek a kellő intelligenciával és alázattal rendelkező sípmesterek.  Sokat tesznek érte a "szereplők", végre megértve, saját érdekük megfelelő figyelemmel és alázattal vezetni a mérkőzéseket, igaz ehhez kellenek a sportszerű szakvezetők és jól felkészített csapatok. Jó szokás szerint azért még mindig a játékvezetés áll a hibajegyzék elején, sikertelen szereplés esetén, ezért szoktam mondani: az ördög kilencszer dicsér, tizedikre pedig beléd döfi a kést".

Játékvezetői keretek, létszám???

Játékvezetési szempontból örülök az egy csoportos Megye II. osztálynak, hiszen így hétről hétre "komolyabb" kihívások várnak a résztvevőkre. Jó mérkőzések várhatók, reményeim szerint jó celebrálással, ennek megfelelően alakítjuk ki az osztálynak megfelelő kereteket. Első osztályhoz hasonlóan, itt is 12 fő játékvezető kap besorolást, akik csak és kizárólag vezetni fognak. Évek alatt, tapasztalatom alapján, játékvezetők nem kellő figyelemmel és határozottsággal asszisztáltak, van aki erre alkalmatlan, így született meg a kiemelt döntés. Vezetőkeret , Megye I-II, nem vezethet egy hétvégén két mérkőzést azonos osztályban, így emelve a "színvonalat", és ne lazuljanak el, a legnehezebb osztályban fognak működni, Megye III-ban. Tapasztalatom alapján csapatok is másképpen reagálják le, új impulzusként a játékvezetők személyét, ezzel nem "kritizálva" a Megye III-as kollégák működését. Létszám probléma a csapatok hozzáállásával megoldódott, hiszen szombati mérkőzésekkel és a vasárnapi "matinékkal" megfelelő létszámba voltak játékvezetők. Sok esetben Veszprém megyét is kisegítettük, hiszen a jó szomszédi viszony jellemző Zala megyére. 2019-ben is lesz újonc "toborzás", azon EMBEREK jelentkezését várjuk, akik szeretnének élet - savával - borsával megspékelt szakmát. Játékvezetés nem anyuka kedvenceinek való, hiszen Zalában nincs középút, hogy majd "lesz belőled valaki", itt kimondják a vezetők, ellenőrök,  a valós teljesítményt szemtől szembe. Nem játszik, hogy ki-kinek a kije és ezért kivételezés lenne vele szemben. Sokszor megkaptam illetve megkaptuk, hogy ne legyek és ne legyünk tény kezelők, de itt ebben a formában nem lehet szerintem "hazudni", hogy jó leszel majd, de még kell idő. Élet ilyenkor kamatostól visszaadja hibáinkat. Volt rá példa - sajnos egy játékvezetővel ennek megfelelően szerződést kellett bontanunk.  Főleg annak a tükrében mondom, hogy 2018-ban bérrendezés történt, így kijelenthető, hogy a játékvezetők javadalmazása már a környező országok átlagának megfelelő.   Szerencselovagokból és imitátorokból már nagyon elég, akik az első negatív élmény után leteszik a lantot. Sajnos vannak olyanok közöttünk, akik fordítva ülnek a lovon, pótmegoldásnak tekintik a játékvezetést, ők ne csodálkozzanak, ha keretbesorolás alkalmából "helyükre" kerülnek.

Felkészülés menetrendje, edzőtábor ???

2019. július 27.-én kerül sor a nyári frissítő kurzusra, Zalaegerszegen. Egész napos programban szerepel fizikai és elméleti felmérő, melyek után tisztább képet kapunk játékvezetőink felkészültségéről. Gondolkodott az elnökség több napos táborban, de teljes mértékben felesleges, hiszen a zalai játékvezetők minden héten csütörtökön csoportjukban (Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Keszthely, Lenti), találkoznak. Nem szeretnék feleslegesen terhelni ezen felül őket.
2019.Augusztus 03.-án Nagykanizsán  Zala kupa néven  nemzetközi játékvezetői labdarúgó tornát szervez a Zala megyei igazgatóság, ahol szlovén, horvát,  zalai játékvezetők "rúgják a bőrt". Remélhetően hagyomány teremtő esemény keletkezik a neves eseményből.
2019. Augusztus 16.-án   Pótvizsga, azoknak akik vélt vagy valós indok alapján remiztek a főteszten.
2019 Augusztus 17.-én Megyei ellenőri teszt Vecsésen.

Országos keretekben történt változás, amely Zala megyét érinti ???

Számomra nagyon kényes téma, mivel úgy gondolom a Zalai játékvezetés nem megfelelő elismerésben és egyenlő elbírálásban részesül országos szinten..  Érdekes számomra, hogy három éve, NB III-as keretbe nem jelölnek Zalából játékvezetőket, pedig általunk delegált EMBEREK, SOHA nem buktak el, fizikai és elméleti felmérőn, mert a zalai vezetés minden esetben legalkalmasabb egyéneket ajánlja az országos keretbe. Elmondtam többször azt is, nem az én "kávéházam" lobbizni "fent" , hogy jogtalan érvényeket szerezzek a többi megyével szemben, mi játékvezetőink előnyére. Sportszerűtlen lenne. Hiszek a munkában,  kitartó a zalai játékvezetőkben,  akik remek EMBEREK, igaz így sokkal nehezebb tűzben tartani őket, és nagyon kínkeserves elmagyarázni számukra a megtartást és az életpálya modellt, amelyet nagyon jól propagálnak országos szinten.   Viszont igaz Játékvezető Akadémiára már szépen iskoláztak be zalai játékvezetőket.  Rosszakaróim akik, nem tudják elfogadni a nyíltságom és határozottságom, ezt személyemhez kötik, Zala megyében, közben pedig megyei ellenőri feladatokat szeretnének végezni, vezetésem alatt, tapasztalat átadás címén. A legrosszabb a tapasztalat átadás, hiszen ezzel megölik az egyéniséget,  az amatőr játékvezetést egészen más millió veszi körül, mint a professzionálist, de nehézségi fokban az amatőrök messze felülmúlják a technikával megáldott felsőbb osztályokat.  Jó visszacsatolás számunkra, Zala megye játékvezetése minden rosszindulat ellenére még a negatív szemléletű emberek részére is vonzó, ennél nagyobb elismerésben nem mostanában részesültünk...  Úgy gondolom a két alelnök úr személye (PUHL SÁNDOR, HANACSEK ATTILA), garancia arra, hogy, megyénk fiatal játékvezetői megfelelő megbecsülést, egyenlő esélyeket fognak kapni elkövetkezendő időben rossz súgások ellenére.  Biztos vagyok benne, lassan azért felfedezik majd a zalai értékeket, amelyhez nem a nyelv és a kézfogás szükségeltetik, hanem a száraz tények és teljesítmények.  Soha nem toleráltam azon egyéneket akik nem szemtől szemben mondták el véleményüket, hanem mint az óvodában, árulkodva és mások által publikálva. Számomra egy nagyon tisztelt ember szavait idézve: Nemcsak becsületesnek kell látszani, hanem annak is kell lenni. Nincs hiányérzetem, mivel remek embereket ismerhettem meg, szűkebb hazámban Zala megyében és Országos szinten a sport által. Publicitás ennyit bír el jelenállás szerint részemről, melyet természetesen személyemmel minden tekintetben nyíltan, BÁTRAN vállalok..

Szeretném megköszönni minden támogatást a Zala megyei labdarúgó Szövetségnek,  Józsi György igazgatónak, aki nélkül a rendszer nem lenne életképes, hiszen korát megelőzve ismerte fel a jól képzett játékvezetés fontosságát. . (lézermérések, Talent-napok, edzőtáborok rendezése.) Halász Gergőnek aki profi módon kezeli a játékvezetés zalai adatbankját, Zámodics Krisztiánnak, aki kidolgozta és helyes mederbe terelte játékvezetésünk mérkőzés koordinációit.

Legnagyobb köszönet azon közösségeket, csapatokat illeti, akik rendet tettek saját "portájukon" és nem a játékvezetésben látják a közellenséget, ebben hatalmas szerep hárult az edzőkre és csapatvezetőkre. Természetesen nem ígérhetek mindig hibátlan játékvezetést, de azért dolgozunk, hogy még kevesebb hibát kövessenek el Zalai "sípmesterek."

 Sporttársi üdvözlettel : Balázsi Mihály (ZMLSZ. JB Elnök)




Hozzászólások: