A Kisvárda ellen mutatkozik be a Debrecen

OTP Liga

2019-08-10 05:21:48

Adidas labda - forrás:
Forrás: - Adidas labda

Mindössze két mérkőzést rendeznek szombaton, hármat pedig vasárnap az OTP Bank Liga második fordulójában. A Zalaegerszeg a bajnok Ferencváros elleni hazai bemutatkozását a zöld-fehérek nemzetközi kupaszereplése miatt elhalasztották.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC
(Szombat, Kaposvár, 17.00)
Eljött a nagy nap, a Rákóczi ismét élvonalbeli mérkőzést játszik Kaposváron. Az újonc az első fordulóban vereséget szenvedett ugyan Székesfehérváron, de nagyon bátor és az első félidőben kifejezetten sikeres támadójátékkal rukkolt ki, Ádám Martin két gólt is szerzett. A Mezőkövesd a kiváló kezdők közé tartozik, így mondhatni hagyományosan nyert a nyitányon, mégpedig a másik újonc Zalaegerszeg ellen. Kuttor Attila csapatának idegenbeli mérlege sokkal szerényebb, 2019. február 2. óta a most is az OTP Bank Liga mezőnyébe tartozó összes ellenfelével szemben elveszítette az idegenbeli meccsét. (Azóta kétszer nyert vendégként, a Haladás és az MTK ellen.)


DIÓSGYŐRI VTK–ÚJPEST FC
(Szombat, Diósgyőr, 19.00)
Jó sorsolást kapott a Diósgyőr, hiszen az első két fordulóban otthon játszhat. A Honvéd elleni találkozót több mint hatezren látták, hasonló nagyságrendű publikumra lehet számítani a lila-fehérek ellen is. A borsodiak az első találkozójuk megnyerték az OTP Bank Liga 2019–2020-as idényében, s ezzel tovább javították hazai mérlegüket, április 6. óta minden diósgyőri bajnokijukon megszerezték a három pontot. Május 19-én, fontos lépést téve előre a bennmaradásért vívott harcban, 3-0-ra nyertek az Újpest ellen. Ez lezárt egy rossz sorozatot, ugyanis 2017 áprilisa óta a DVTK nyeretlen volt az Újpest ellen. Érdekes ugyanakkor, hogy július 19-én az Újpest felkészülési mérkőzésen simán, 3-0-ra nyert Miskolcon a DVTK ellen. A lila-fehérek a bajnokságot rosszul kezdték, az Illovszky Stadionban, ideiglenes „otthonukban” 3-1-re kikaptak a Puskás Akadémiától. Február 16. óta öt bajnoki meccset játszottak idegenben, s csak a Paksot győzték le, a többin vereséget szenvedtek. 


PAKSI FC–BUDAPEST HONVÉD
(Vasárnap, Paks, 18.00)
A vasárnapi meccsek lekötésének alapja az volt, hogy a párharcok egyik szereplője az Európa-liga indulója volt – sajnos, már egyik csapat sincsen versenyben a háromból. A Honvéd kikapott a bajnoki nyitányon a Diósgyőrtől, azon a meccsen nyilvánvalóan befolyásolhatta a kispestiek teljesítményét a három nappal korábban megvívott, craiovai kupameccs. A paksi fellépés előtt már kizárólag a bajnokságra koncentrálhatott a csapat. A Bp. Honvéd tavaly november óta nem nyert vendégként olyan ellenféllel szemben bajnoki mérkőzést, amely most is az élvonal tagja. (Tavasszal egyedül az MTK-t győzte le idegenben.) A Paks vereséggel rajtolt Kisvárdán, de a tavasz végi hazai mérlege jó: két győzelemmel zárta pályaválasztóként játszott meccsei sorát a 2018–2019-es idényben. 


PUSKÁS AKADÉMIA–MOL FEHÉRVÁR FC
(Vasárnap, Felcsút, 18.00)
Az a két csapat találkozik a Pancho Arénában, amely a csonka első forduló öt mérkőzésén a legtöbb gólt szerezte. A Puskás Akadémia vendégként 3-1-re verte az Újpestet, a MOL Fehérvár otthon 4-2-re az újonc Kaposvárt. A két együtt a 2018–2019-es idényben játszott mindhárom egymás elleni mérkőzése hozott legalább két gólt, s különlegességük, hogy – bár korábban a Vidi mérlege volt a jobb ebben a párharcban – a Puskás Akadémia veretlen maradt a három meccsen. Sőt, immár négy mérkőzés óta őrzi veretlenségét a megyei riválissal szemben. 


DEBRECENI VSC–KISVÁRDA MASTER GOOD
(Vasárnap, Debrecen, 18.00)
A Loki számára az európai kupaszereplés után ez a találkozó jelenti a bemutatkozást az OTP Bank Liga 2019–2020-as idényében, miután a Ferencváros ellen az 1. fordulóba kiírt találkozót elhalasztották. Herczeg András együttesének kifejezetten jó volt tavasszal a hazai mérlege, a február 2-i, Újpest elleni döntetlen után egy kivételével minden bajnokiját megnyerte pályaválasztóként. Ám az egyetlen vereséget éppen a Kisvárda ellen szenvedte el! A története második élvonalbeli szezonját élő vendégcsapat tavasszal idegenben vereséggel zárt Pakson, de előtte három mérkőzésen kilenc pontot gyűjtött, s ez nagy szerepet játszott a bennmaradásban. Miriuta László irányításával a Kisvárda győzött az első mostani fordulóban, 1-0-ra verte a Paksot. 

 

 
 



Hozzászólások: