Szabó Zsolt: Szükség van a VAR-ra

VAR

2021-01-17 12:53:04
Szabó Zsolt |

Szabó Zsolt (Digi  Sport) - forrás: digisport.hu
Forrás: digisport.hu - Szabó Zsolt (Digi Sport)

Bejött Szabó Zsolt volt FIFA-bíró korábbi jóslata, míg az MLSZ költséghatékony módszert választ arra, hogy az NB I-ben segítse a játékvezetőket.

Pénteken terjedelmes beszámolót olvashattak Csányi Sándor MLSZ-elnök csütörtöki sajtóbeszélgetéséről, amelyben több fontos, a magyar futballt érintő témáról is beszélt. Többek között felvetette, hogy a következő idény kezdetére talán már be is vezetik a videobírós rendszert (VAR), amennyiben az oktatás folytatását nem lehetetleníti el a koronavírus-járvány.

„Terveink szerint csak az a klub kaphat versenyengedélyt, amelyik biztosítani tudja ehhez a feltételeket. Már csak a játékvezetőink nemzetközi foglalkoztatása miatt is fontos, hogy itthon is gyakorolják a VAR használatát” – fogalmazott az MLSZ elnöke, aki azt is elmondta, hogy a mobilkocsis rendszert választották, amelyben a kamerák és egyéb eszközök kihelyezése nem állandó, s az Antenna Hungária kameráinak képét használják majd hozzá.

A döntés és a hajlandóság tehát megvan, a VAR bevezetése mindenekelőtt attól függ, a nyárig megtanulhatják-e a használatát a játékvezetők. Lapunk megkeresésére az MLSZ sajtóosztályától a következő információt kaptuk: tavaly októberben negyvenöt tagú létszámmal elindult az oktatás, amely követte a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szabályalkotó testülete, az International Football Association Board (IFAB) hivatalos protokollját, de novemberben leállt az oktatás a pandémia miatt, és egyelőre nem lehet tudni, mikor folytatódhat. Arra a felvetésünkre, hogy online lehetőség van-e a képzés folytatására, nemleges választ kaptunk, mondván, külföldi oktatók is részt vesznek a képzésben.

A sajtóbeszélgetésen Csányi Sándor azt is elmondta, csak az a stadion kap majd licencet az NB I-re, amely biztosítani tudja hozzá a technikai feltételeket. Ez azonban vélhetően egyik klubot sem állítja megoldhatatlan technikai kihívások elé, mivel a mobilautós technológia ebben könnyebbséget jelenthet. Azt is megtudtuk a szövetségtől, hogy már meg is rendeltek négy ilyen, olasz gyártású buszt, ezek gyakorlatilag rendelkezésre állnak, s mivel a fordulónkénti hat meccs általában három napra van elosztva, megoldható, hogy egyik helyszínről átvonuljanak a másikra.

Határozottan támogatja a videobíró bevezetését a magyar élvonalban Szabó Zsolt korábbi FIFA-játékvezető is.

„Az elsők egyike voltam Magyarországon, aki szorgalmazta ennek a bevezetését, már kétezertizenkilencben is erről beszéltem, bízom benne, hogy mihamarabb működésbe is léphet – mondta lapunknak Szabó Zsolt. – De Csányi Sándor elnök úr is felvetette már a szükségességét a kétezertizenkilences MLSZ-közgyűlésen. Nagy szükség van a VAR-ra, annak ellenére, hogy ez a rendszer sem tudja teljes mértékben kiküszöbölni a játékvezetői tévedést. Láthattuk például a Bajnokok Ligájában: hiába volt videobíró, a Ferencváros kijevi mérkőzésén elmaradt egy büntető kezezésért. Ettől függetlenül jelentősen csökkenti a nyilvánvaló hibák számát. Amíg nem létezett, azt mondtuk, hogy a játékvezetői hiba a játék része, de most, hogy rendelkezésre áll ilyen segítség, igénybe kell venni. Nagyon nagy munkát jelent, hogy már a következő idényre felálljon a rendszer, mivel igen komoly oktatást igényel a bevezetése. Először alaposan meg kell ismerni az elméleti hátteret, mikor vehető igénybe a segítsége, és mikor nem. Aztán van egy offline gyakorlati része, majd a pályán is gyakorolni kell a használatát, utána tesztmeccseken kipróbálni, akár alacsonyabb osztályú vagy tornamérkőzéseken. Mivel a járvány miatt megszakadt az oktatás, erőltetett menet kellene ahhoz, hogy ez a folyamat a nyárig véget érjen.”

 


nso.hu
 

Kapcsolódó cikkek

Jövő szezontól lehet VAR!
2021-01-15 13:08:34

Index.hu hosszú cikkek közölt az MLSZ-től és a jelenlegi labdarúgásról.

Hozzászólások: