Bede Ferenc már Puhl Sanyi akar lenni?!

Profi - vegyes

2014-07-28 19:26:26
Bede Ferenc | Puhl Sándor |

Bede Ferenc int - forrás: nso.hu
Forrás: nso.hu - Bede Ferenc int

Ahogy arról már beszámoltunk, az MLSZ döntésének értelmében Puhl Sándor az új szezonban nem mondhat véleményt a játékvezetők ítéleteiről a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában. Mivel azonban az első bajnoki fordulóban is voltak olyan bíró döntések, amelyek felkorbácsolták az indulatokat, a csakfoci.hu felkérte Bede Ferenc, korábbi FIFA-játékvezetőt, hogy mondja el véleményét a konkrét szituációkról. A Nyíregyháza - Debrecen mérkőzésen két olyan esetet is találtunk, amely nagy vihart kavart. A 15. percben Bajzát és Brkovic rángatta egymást a hazai tizenhatoson belül, majd a nyírségi támadó földre esett, a játékvezető azonban nem ítélt semmit.

Az eset 1:00-nál:

Bede Ferenc véleménye: - A két játékos egymással küzdött a labda megszerzéséért, aminek az lett a vége, hogy mindketten elestek. A hátsó kameraállásból jól látható volt, hogy a védő végül lehúzta Bajzátot, így járt volna a 11-es és a nyilvánvaló gólhelyzet miatt piros lap a debreceni játékosnak. A 72. percben Zsidai szerelte Abdouramant a tizenhatoson belül, a játékvezető szerint szabálytalanul, így Kassai 11-est ítélt.

A tizenegyes 3:17-nél:

Bede Ferenc véleménye: A felvételből úgy tűnt, hogy a debreceni játékos a labdát találta el, és a másik lábával sem sodorta ki Abdouraman lábát, vagyis szabályos volt a szerelés. A Videoton - Lombard Pápa mérkőzés első félidejében Kovács István rácsúszott Marian Sluka lábára, a játékvezető azonnal kiállította a Vidi középpályását.

Kovács kiállítása 2:07-nél:

Bede Ferenc véleménye: A Videoton középpályása túlzott erőbevetéssel ment a párharcba, térden rúgta ellenfelét, ez súlyos szabálytalanságnak számít. A játékvezetőtől bátor és jó döntés volt, hogy kiállította Kovácsot. A Honvéd - Dunaújváros összecsapáson Villám talpalta le Holendert, amiért azonnal villant a piros lap.

Villám kiállítása 1:25-nél:

Bede Ferenc véleménye: Itt is arról beszélhetünk, hogy a játékos túlzott erőbevetéssel próbált labdát szerezni és felkaron talpalta a kispesti labdarúgót. Fontos a játékosok testi épségének a védelme, jogos volt a kiállítás. A Pécs-MTK találkozó 76. percében Kanta József szabadrúgását látszólag Gőcze kiütötte, de az alapvonali asszisztens intésére a bíró gólt ítélt.

Kanta gólja:

Bede Ferenc véleménye: Mivel nem volt perdöntő kameraállás, nehéz állást foglalni. Az alapvonali asszisztens volt a legközelebb az esethez, higgyünk neki. Ha nálunk is bevezetnék a gólvonal-technológiát, akkor elejét vennénk az ilyen vitáknak. Ennek azonban akkor lenne értelme, ha mind a 16 stadionban megoldanák, így, hogy csak a Ferencváros új létesítményében lesz, csorbul az esélyegyenlőség elve. Bede Ferenc elmondta azt is, mi a véleménye arról, hogy Puhl Sándor a jövőben nem véleményezheti a játékvezetők ítéleteit a Harmadik Félidő című műsorban. - Visszás volt a magazinműsorban való fellépése, hiszen Puhl Sándornak a saját játékvezetőit kellett pellengérre állítania hétről hétre, mivel tulajdonképpen ő a Játékvezetői Bizottság szakmai vezetője. Megítélésem szerint Puhl akkor használt volna a legtöbbet a játékvezetői társadalomnak, ha csak a Harmadik Félidőben vállal szerepet... Az ő személyétől elvonatkoztatva, azt gondolom, annak lenne értelme, ha egy szakértő az adásokban elmagyarázná az aktuális szabályértelmezéseket, de hétről hétre következetesen, ugyanazokat a meglátásokat kellene mondani az egyforma eseteknél. Ezen kívül az is fontos, hogy minden esetben a szakmailag megfelelő fogalmazást használjuk ? zárta a korábbi játékvezető.

 

forrás: csakfoci.hu


Hozzászólások: