Dr. Hegyi: Vágner kicsinálta, most az UEFA-nak dolgozhat

Játékvezetőkről

2013-01-31 17:25:05
Csongrád | dr. Hegyi Péter |

dr. Hegyi Péter - forrás: szegedma.hu
Forrás: szegedma.hu - dr. Hegyi Péter

Az UEFA két új magyar tagot is beválasztott bizottságaiba. Nyilasi Tibor a Futball Bizottságnak, míg dr. Hegyi Péter a játékvezetők szakmai bizottságának, a Convention Panelnek lett tagja.

A 40 éves, Szegeden élő Hegyi Péter egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyben az Európai Hasnyálmirigy Társaság főtitkára. Nemzetközi szakmai karrierje mellett folytatódik egy másik területen is a nemzetközi karrierje:az UEFA szakbizottságának tagja lett.

 

Hegyi professzor 1991-ben tett alapfokú játékvezetői vizsgát, majd 1997 és 2009 között asszisztensként működött közre a magyar élvonalban. Összesen 120 találkozón szerepelt az NB I-ben. Hét éven át (2002-2008) lengetett a FIFA-keretben (40 mérkőzés). Közben a newcastle-i, és a liverpooli egyetemen is dolgozott, s hobbijának élve a harmadik-ötödik szinten tevékenykedett, hol asszisztensként, hol játékvezetőként. Játékvezetői pályafutása csúcspontján, 2003-ban szerepelt az U19-es Európa-bajnokság döntő mérkőzésén. Ugyan 2009-ben orvosi munkája elszakította az aktív játékvezetéstől, de azóta ismét segíti a magyar játékvezetők munkáját, például a képzésben.

Legutóbb néhány nappal ezelőtt a törökországi Antalyában a magyar bírói kar edzőtáborozásán a játékvezetők angol nyelvű képzésében segített, s mérte fel a tudásszintet, mint mondta, nagyon jól teljesítettek e tárgyban a játékvezetők.

Hegyi professzor, miután megtudta, hogy tagja lett az UEFA szakbizottságának, az mlsz.hu-nak adott telefoninterjúban arról beszélt, hogy rendkívül megtisztelőnek tartja a felkérést, egyszersmind hálás a Magyar Labdarúgó Szövetségnek a támogatásért, a felterjesztésért. Mint elmondta, a Convention Panel legfontosabb gyakorlati feladata az egységes képzési rendszer kialakítása Európában, ez átfogja a játékvezetők oktatását egészen az amatőröktől, az alapfokú tanfolyamot kezdőktől az elit kategóriában szereplőkig.


A Convention Panel a 2011-2015-ös periódusban 16 taggal dolgozik, a következő bizottsági ülésen kerül majd sor a pontos feladatmeghatározásra, feladatkiosztásra.

 


Hozzászólások: