Bede Ferenc elbúcsúzott

Játékvezetőkről

2010-11-29 14:38:29
Bede Ferenc |

Bede Ferenc (ZTE) - forrás: nso.hu
Forrás: nso.hu - Bede Ferenc (ZTE)

Az elmúlt évek egyik meghatározó játékvezetője, Bede Ferenc 2010. november 27-én a KTE-Ereco - MTK Budapest bajnoki mérkőzésen fejezte be aktív pályafutását.

 

A hosszú évek munkáját a helyszínen Vágner László, az MLSZ JB elnöke és Huták Antal alelnök, valamint a résztvevő csapatok köszönték meg a kiváló sportembernek. Bede Ferenc 1984 decemberében tette le az alapfokú játékvezetői vizsgát a BLSZ-ben, majd a ranglétra végigjárása után került fel az országos keretbe. A 17 évi NB I-es kerettagsága alatt 271 alkalommal volt lehetősége kikísérni a csapatokat élvonalbeli találkozóra, ez a szám a magyar játékvezetés történetében egyedülállónak számít. Mindenki elismerte szakértelmét, erkölcsi fedhetetlenségét, emberi tisztességét. A búcsúmérkőzését is ennek szellemében dirigálta.


Bede Ferenc közel 10 évig volt tagja a FIFA-keretnek, majd ezt követően az utóbbi négy évben - itthon és külföldön - tanácsaival, példamutatásával segítette a fiatalok előrejutását, és Kassai Viktor állandó tartalék játékvezetőjeként állt helyt rangos találkozókon.

A Játékvezető Bizottság természetesen számít arra, hogy a tapasztalt sípmester továbbra is segíteni fogja a bizottság és játékvezetők munkáját.

Az egész labdarúgó- és játékvezető társadalom nevében: KÖSZÖNJÜK FERI!

 


Hozzászólások: