Interjú Szabó Zsolttal

Játékvezetőkről

2019-08-02 16:04:32
Honvéd | Szabó Zsolt |

Honvéd - forrás: m4sport.hu
Forrás: m4sport.hu - Szabó Zsolt (m4)

Nagyobb probléma lett volna, ha megtámadják a Honvéd-szurkolókat, vagy a csapat szállodáját” – a volt FIFA-bírót nem lepné meg a Craiova kizárása.

A korábbi FIFA-játékvezető, Szabó Zsolt honlapunknak úgy fogalmazott a Honvéd botrányos EL-meccse után, hogy az incidens a továbbjutás szempontjából komoly jelentőséggel bírt, ezt pedig alaposan mérlegelni fogja az UEFA.

Az egykori sípmester az M1 Ma Reggel című műsorában is beszélt a botrányos esetről és lehetséges következményeiről.

– Szerencsére pályafutásom során ilyen szituációba nem kerültem, hogy mellettem robbant volna fel bármilyen hanggránát. Viszont vezettem olyan mérkőzést, amikor egy játékos mellett robbant fel egy hanggránát, és ez komoly hatással volt akkor is a meccsre. Nem hétköznapi dolog, ami a tegnapi mérkőzésen történt. Ha függetlenítjük magunkat attól, hogy egy magyar csapattal történt, akkor is azt mondjuk, megálljt kell parancsolni egy ilyen történetnek. Olyan dolgok történtek, amelyek elfogadhatatlanok – kezdte Szabó Zsolt, majd műsorvezetői kérdésre kitért arra, lehet-e  óvásra alap a kialakult szituáció.

– Aki látta a mérkőzést, az pontosan tudja, olyan hangulat alakult ki a stadionban, ahol nemcsak az ellenfél játékosa volt veszélyben. Az, hogy 20-25 ezer néző fütyül, amikor a vendégcsapat játékosai passzolgatnak, az már egy elfogadott dolog. De az, hogy megfélemlítenek egy játékvezetőt, mellette felrobban egy hanggránát és le kell cserélni, azt gondolom, hogy mindenféleképpen olyan hangulatot, körülményt jelent, ami alapján

A BUDAPEST HONVÉD CSAPATA JOGGAL MONDHATJA AZT, “MEGFÉLEMLÍTVE ÉREZTÜK MAGUNKAT”.

Ez elfogadhatatlan, még egyszer mondom ilyen a labdarúgásban nem fordulhat elő.

Mint ismert, Arnold Hunter játékvezetőt hosszú percekig ápolták, fél órán keresztül állt a mérkőzés és többek között az UEFA delegáltja is egyeztetett az esetleges folytatásról. Felmerül a kérdés, miről beszélhettek ennyi ideig az érintettek.

– Számomra meglepő volt, hogy az egész egyáltalán a kamerák jelenlétében történt. Ugyanis az UEFA-protokoll szerint amennyiben bármilyen jellegű rendbontásra kerül sor, akkor a hangosbemondóba elhangzik az “UEFA Meeting” nevű varázsszó, és ebben az esetben a délelőtt a technikai értekezleten leadott személyek listája – egy bizonyos semleges helyen, amely lehet az UEFA ellenőrnek a szobája, vagy külön meeting room – kell jelentkezni. Ilyenkor ott kell lenni a biztosításért felelős személynek, az UEFA-ellenőrnek, a játékvezető ellenőrnek, és mindkét csapat képviselőjének.

A DÖNTÉST KÜLÖN, NYUGODT KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT KELL MEGHOZNI.

Abban az esetben, amikor ott vagyunk a stadionban, akkor 20 ezer szurkoló fütyül, az egy olyan nyomást jelent a döntéshozókra, ami már megkérdőjelezi azt, valóban semleges és kellően átgondolt döntést lehet-e hozni. Számomra meglepő volt, hogy nem vonultak el, hiszen ez a protokoll.

Szabó Zsolt azt is elmondta, mi lehet az esetleges folytatás az ominózus mérkőzést illetően.

– Újrajátszásra semmiféleképpen nem fog sor kerülni, hiszen annyira sűrű a nemzetközi program, hogy jövőhéten játszani kellene. Az UEFA a mai napig, vagy maximum holnapig kitolja ezt a döntéshozatalt, hiszen a jövőhéten játszani kell a továbbjutó csapatnak.

Nem lepne meg, ha az UEFA kizárná a Craiova csapatát.

Függetlenül attól, hogy milyen mérkőzésen volt, ez elfogadhatatlan. Milyen üzenet lenne az, hogy az adott csapatot nem zárják ki? Az lenne az üzenet, hogy az UEFA – idézőjelben – legalizálja azt, egyébként meglehet tenni nemzetközi mérkőzéseken. Magyarországon a szurkolók ilyen esetben sokat fejlődtek, hiszen sokkal kevesebb atrocitás van már. Azt gondolom ez egy arcon csapása lenne a történteknek.

Elárulta azt is, szerinte mi lenne az alap, amire hivatkozhatna a Honvéd az óvás során.

– Úgy gondolom,hogy ez a levél már megszületett.  Nyilván most már tippeket nem tudunk nekik adni. De az a körülmény, hogy megfélemlítették a játékvezetőt azzal, hogy támadás érte, le kellett cserélni az már lehet alap az óvásra. Azt pontosan tudjuk, hogy ilyenkor mindenki szeretne hazamenni, és talán ezért sem fújták le a mérkőzést. Az is lehet óvási alap, hogyha a helyi biztosításért felelős parancsnok azt mondta, amennyiben ezt a mérkőzést lefújják, akkor nem tudjuk garantálni azt, hogy 4-5-600 szurkoló elinduljon akár a Honvéd szállodájához, vagy a csapatbuszát megtámadják. Nagyon összetett kérdés és az felmerül, miért hagyták lejátszani a mérkőzést.


Hozzászólások: