Egy internetes portálon - "csakfoci"- megdöbbentő nyilatkozatot olvasva, úgy éreztem, hogy tegyük mérlegre a valóságot.
Megdöbbentő az elégedettség a két alelnök úr részéről, melyről nyilatkoznak.
Nézzük a tényeket kendőzetlenül.
Csúcsvezetők???
Megkérdőjelezhető, mivel a vezetési stílus diktatórikus és teljesen bosszúálló alapokon nyugszik. Aki nem tetszik, nem nyal azt kicsinálják a csatlósokon keresztül. Nagyon sok tehetséges fiatal játékvezető hagyta abba a "munkát" és fogja is tenni a következő időkben. Neveket nem közölve, közel 100 fő lett inaktív, felesleges és túlzott követelményeknek köszönhetően. Igaz az IFA rendszer valós számokat soha nem fog mutatni, hiszen oda hamis adatok vannak feltöltve. Évek óta nem működő játékvezetők még aktívak és persze keretekhez is vannak rendelve.
Rendszert szolgáló "nyugdíjas" végrehajtók (TÓTH VENCEL, KURMAI ZOLTÁN, KAIBÁS DEZSŐ, VAVIKA FERENC, néhányat kiemelve) értelmes véleményt és észrevételt nem tudnak formálni a játékvezetés fejlesztéséről.
Kilóra megvett "színészek" - bár ha a két alelnök irányában megfelelően "tálalva" van a problematikus helyzet, ritkaság de vevők a változásra. Sokszor nem jut el hozzájuk a "panasz", mert sok ellenőrzésekkel megvett megyei jb elnök, félti a pénzét és pozícióját, ennek megfelelően saját érdekeit helyezi előtérbe, majd "hazaérve" jópofizik, saját játékvezetői előtt.
Valóban nagyon sok az ellenőrzés a magyar játékvezetés rendszerében, van úgy mérkőzésenként négy-öt fő.
Minek??
Kérdés jogos, mert az ellenőrök, amit látnak nem hiszik el, megkérdezve több "csúcs vezetőt" döntenek és döntetnek velük az ellenőrzés megfogalmazásáról és az érdemjegyek kiosztásáról...
Ellenőröktől tudjuk, hogy több átfogalmazott ellenőrzés (kérésre) kerül a "kiemelt" játékvezető indexébe. Sajnos, így lesznek az előre beígért játékvezetőkből NB-s játékvezetők, akiket hímes tojásként védelmeztetnek. Amatőr szinten a játékvezetés hibáit szigorúbban szankcionálják, lehetőség szerint pihentetik a szakmailag tévedő személyt.
NB-s kereteken belül érdekes a "bünti", mivel igazából nem létezik.
Rendszerben a rendszertelenség: Akadémia és a többi felesleges kitalált pénznyelő.
Fiatal játékvezetők előtt nincs szakmai koncepció, csak követelés a fenyegetés. Könnyebb előre lépések helyett, mindig kitalált Akadémiák-Talent napok (koncepció nélkül) nehezítik a felkészülést. Sokszor kérdezik a résztvevők: Minek három napokat eltölteni "fő" szezonban Vecsésen, amikor, ha elvégezzük az Akadémiát többségünk sehova sem jut??
Motiválatlan és "sötét" rendszer az utánpótlás nevelés országos szinten. Megyei szintén jól dolgozó játékvezetők ezeken a napokon "unatkoznak". Elavult oktatás és elavult oktatók, igaz Ők azok a nyugdíjas emberek, akik rászorulnak és ráérnek a támogatottságra.
Professzionális keret öreg?
Valóban szakmailag nagy része középszintű nem egyéniséggel megáldott játékvezető. Vajon kinek a hibája? Ki választotta ki erre a feladatra Őket??? Hol a szisztematikus munka??? Hol vannak a közelmúlt FIFA játékvezetők?? Miért nem Ők képzik az utánpótlást?? Miért a réges, régen lecsengett nyelveket nem beszélő szocreál jelen oktatói???
Itt köszön vissza a PUHL diktatúra - aki veszélyes és jobban preferálják a FIFA kötelékeiben nem engedjük ŐKET a magyar játékvezetésben dolgozni. Önző és dicstelen Önérdekű gondolkodás, amely bútor boltban is szálkát szúrna a boltvezető személyében.
Csányi úrhoz nem jut el a valóság, csak a kozmetikázott és kendőzött hájjal simogatott Önérdekű beszámolók. Csányi úr véletlenül tartana egy fogadó órát a Magyar játékvezetésben dolgozó megyei vezetők részére, valószínű érdekes beszámolót kapna, erről a "jó" játékvezetői tevékenykedésről és csúcs vezetésről.
Jó játékvezetés??
Európai szinten nincs top játékvezetőnk sem az egyes sem a kettes kalapban. Tény, amit nehéz kimagyarázni. Hátrányban vagyunk, nincs menedzselés - nem szeretik a mostani "csúcs díszeket", nincs meg az európai szinthez a technika, tologatjuk kifogások alapján. Évek óta egyre lejjebb. Nincs előre látás nincs koncepció...vajon meddig tart még ez a RÉM KIRÁLYSÁG ???
Realitás elvesztése, önfényezés, Én vagyok a "legokosabb" eszme gyakorlása arra szintre taszította a magyar játékvezetést, hogy csapatok játékvezetőket kérnek fel játékvezetés elemzésére, hogy a konfliktusokat kerüljék, arrogáns és inkorrekt MLSZ-JB-vel. Csapatok nem építenek a gyűlöletre, inkább szánalomból csak legyintenek.
Nem megítélésünk megítélni a jelenlegi kirakat játékvezetőinket, de Berke Balázs, Bognár Tamás urak ütik meg a nemzetközi elvárt MAGYAR szintet.
Nemzeti bajnokságunk legmagasabb osztályában 49 éves Solymosi bizonyítja, közel ötvenhez is van élet totyogva az elitben. Valóban ez a valóság ?? - biztos sokan felteszik a kérdést magukban? Igen -akik még regnálnak és viszik a játékvezetést most helyeslően bólogatnak.
Amatőr játékvezetés
Ezzel a szegmenssel az országos vezetés nem foglalkozik, csak követel, ellenőriz és szégyen módjára bírál. Nincs egység, nincs program. Megyék saját erőből és saját tematikával dolgoznak. Vajon miért nem tartoznak a megyék a magyar játékvezetés égisze alá, amikor támogatásról van szó??? Országos JB évek óta semmilyen formában nem támogatja az amatőr játékvezetést.
2020-tól minden megye amatőr hiszen minden megbízási szerződést visszavontak, hogy a kevés anyagi juttatást letudják venni a Megyei vezetőktől (telefon, megbízási díj). Ingyen, vál veregetésért vagy azért sem dolgoznak a Megyei JB-k.
Szégyen, közben meg ahol meg kellene húzni a nadrágszíjat, ott két kézzel szórják a pénzt.
Megyei ellenőrök Vecsési félnapos tesztje, edzőtáborok értelmetlen három és öt napos kivitelezése. Mielőtt Valaki azt gondolja egy sértődött és rosszindulatú tény feltárás lenne az írás, nem innen fúj a szél. Játékvezetésnek Magyarországon nem ezekről a sötét tevékenységekről kellene szólni, hanem a szakmáról, fiatalokról és a nemzetközi sikerekről.
Szerénység nem ártana a vezetőinknek, kis alázat, és értékelni kellene Ön magukban, nyugdíjba vonulással, hogy eddig "vetíthettek" ilyen magas, legalábbis számukra magas szinten. Elgondolkodva lehet nem az Ő hibájuk, hanem azoké, a hátuk mögött rejtőző "vezetőké" akik támogatják ezt a kirakat vezetést és "fedezik" a jellemtelen országos szinten tevékenykedő liblingek munkáját.
Lehet PUHL-HANACSEK áldozat???
Nem, csak bekötötték a JUSTICIA szemét játékvezetésben, ne lássa senki mi a megoldás a Magyar játékvezetés felemelkedésére. Bár tudja, de nem mondja.
Elmondtuk, leírtuk a tényeket.