Fejér: az ellenőrök már felkészültek

taktikai tábla - forrás: Forrás: - taktikai tábla.

2013. augusztus 09-10-én a Tatai Olimpiai Edzőtáborban kerül megrendezésre a megyei játékvezetők edzőtábora, amelyen természetesen a játékvezető ellenőrök is részt vesznek.

 

A megújult összetételű megyei ellenőri keret tagjai már a tatai tábor előtt megkezdték a felkészülést az új bajnoki szezonra.

 

Július 22-én a minden igényt kielégítő ?főhadiszálláson? a Sóstói Stadion Médiatermében volt az első összevonás, ahol mintegy kétórás interaktív előadás keretében az előző szezon szakmai értékelésére került sor, ellenőri jelentéseket elemeztek, gyakorlatban bemutatásra kerültek az előírásos asszisztensi jelzések, majd elméleti szabályteszt kitöltése következett.

 

Sári Csaba az ellenőrzési albizottság vezetője, miután a megyében betöltött instruktori feladatairól júniusban lemondott, erőit teljes egészében az ellenőrök szakmai tevékenységének koordinálására tudja fordítani, így tervek szerint a szezonban több hasonló összevonása lesz még az ellenőröknek.

 

A felkészítés következő időpontja július 29-e, amikor a legújabb UEFA DVD egyes jeleneteinek elemzésével foglalkoznak majd.

 

Cél, hogy a megyében egy szakmailag kiválóan felkészült, egységes szemléletű ellenőri gárda tevékenykedjen.

A megyei Igazgatóval történt egyeztetés alapján a következő szezonban várhatóan lehetőség lesz az ellenőrizhető mérkőzésszám emelésre is, amely igazán örvendetes az előző bajnoki évad csekély (átlagban 5,4-es) fordulónkénti mérkőzésszámához képest.

A 2013-as őszi szezon megyei ellenőri kerete:

Becséri Mihály
Horváth István
Pamminger Ede
Rendeki Lajos
Sári Csaba (albizottság vezető)
Szűcs Csaba
Tamássy Péter

 

Hozzászólások