Rendőrök menekítették ki a játékvezetőket

Megyei játékvezetés

2013-03-24 12:41:29
Békés |

Fair-Play zászló - forrás:
Forrás: - Fair-Play zászló

Meg kellett védeni a játékvezetőket a megyekettes bajnokin Békés megyében!

 

A Mezőkovácsháza csapatát fogadta a Magyarbánhegyes a mehyei II. osztály 19. fordulójában, és a sereghajtó hazaiak 2-0-ra kikaptak a jobb erőkből álló, jelenleg ötödik vendégektől. A két település között nagy volt a játékosmozgás az elmúlt évben, de csak egy irányba: Magyarbánhegyesről igazoltak sokan Mezőkovácsházára. Mindezt csak azért elevenítettük fel, hogy a semleges szurkolók is átérezzék mennyire fontos volt ez a derbi mindkét fél számára - írta a mai meccsről a korosladanymedoszsk.gportal.hu.

A mérkőzés balhés körülmények között ért véget, sőt tettlegességig is elfajult a helyzet. A játékvezetők rendőri segítséggel hagyták el Magyarbánhegyest - írja a honlap.

A vendégcsapat honlapja nem tesz említést az esetről, csupán annyi szerepel a tudósításban, hogy "jött a játékvezető, és számos téves ítéletével felkorbácsolta a hangulatot, mind a hazai, mind pedig a vendég oldalon".

A találkozót Kundla Attila vezette, segítői Belicza Bence Péter és Farkas Máté voltak.


 

Hozzászólások: