Változások a labdarúgó-játékvezető keretben
Történelem 1980-10-29 15:34:45
Bártfai Róbert | Bogyó Imre | Csáki Béla | Divinyi Béla | Dömény László | Dorozsmai József | Dorozsmai Lajos | Köböl Sándor | Lauber Gyula | Mezei Ottó | Tar József |
Forrás: - cseretábla
A labdarúgó Játékvezető Bizottság elnöksége értékelte a negyedik országos játékvezetői nap tapasztalatait, valamint a játékvezetők őszi idényben nyújtott teljesítményét.
Állásfoglalásuk a következő:
- Az országos játékvezetői nap eredményei igazolják, hogy az országos és az utánpótláskeretben levő játékvezetők többsége ma már érti és magáévá tette a követelményrendszert. Ennek tulajdonítható, hogy mind a fizikai, mind az elméleti tesztek átlaga jó. Az átlagok egyenletesen növekvő te n denciát mutatnak. Jól sikerültek az elméleti tesztek is. A részt vevő játékvezetők 40 százaléka százszázalékos eredményt ért el. Mindössze három játékvezető nem tudta teljesíteni a szintet.
- Az őszi fordulók, valamint a fizikai és az elméleti tesztek alapján az országos keretben az elnökség az alábbi változtatásokat határozta el: az NB I-es keretbe sorolja: Divinyi Bélát, visszaminősíti az NB I-ből az NB II-be: Lauber Gyulát. Feltételhez köti, utolsó figyelmeztetéssel 1980. december 15-ig Bártfai Róbert játékvezető működését (a fizikai tesztek sorozatos nem teljesítése miatt). Az NB ll-es keretbe került az utánpótláskeretből: Dömény László (Bács megye), Csáki Béla (Hajdú-Bihiar m.), Köböl Sándor (Csongrád m.), Mezei Ottó (Heves m.) és Bogyó Imre (Békés m.). Kimaradt az országos keretből Dorozsmai József, Dorozsmai Lajos és Tar József