Bravúros beugrás volt

Történelem

1972-06-27 07:02:51
dr. Kamarás István | Maczkó József |

cseretábla - forrás:
Forrás: - cseretábla

Megszokott mozdulattal a zászlóért nyúlt.

Huszonöt NB I-es mérkőzésen működött közre már, mint partjelző. De egyetlen egyet sem vezetett! Most is az eredeti „partitúra” szerint, az oldalvonal mellett kellett volna töltenie a 90 percet. De nem ott töltötte! Közbe szólt az élet kiszámíthatatlansága: nem érkezett meg a kijelölt játékvezető, Kamarás dr.

A két csapat — a Vasas és a VM Egyetértés — vezetői megállapodtak; s arra kérték: vezesse le a mérkőzést. Maczkó József nem akart hinni a fülének! De amikor másodszor is elhangzott a kérés, letette a zászlót — és kölcsönkért egy sípot. S 15 perces késéssel megkezdődött a találkozó. A nézőtérről nem lehetett észrevenni. hegy élete első NB I-es mérkőzését dirigálja. Határozott volt, mindent meglátott és megtorolt.

És nemcsak a szeme bizonyult jónak, hanem a füle is: a halk megjegyzéseket is meghallotta.

Ötször ítélt szabadrúgást beszédért! Mindkét csapat játékosai megpróbálták bepalizni. Nem sikerült.

A beugás bravúrosan sikerült.

Egy apró hibától eltekintve jól bíráskodott. Hogy nagyszerűen debütált, arról csak annyit: a 90 perc eltelte Idán mind a két "rapat játékosai gratuláltak neki. Megérdemelte!

A mezőny legjobbja volt.


 

Hozzászólások: