Kassai Viktor



VB: Kassai elégedett

Kassai TEAM - első mérkőzés feállás - forrás: m4.hu Forrás: m4.hu - Kassai TEAM - első mérkőzés feállás.

A 2011-ben a világ legjobb játékvezetőjének is megválasztott tatabányai ex-bíró továbbra is segíti a megyei játékvezetést.

A tatabányai származású, de már Budapesten élő játékvezetővel többek között a nemrégiben véget ért világbajnokság tapasztalatairól és jelenlegi munkájáról is beszélgettünk.

– Milyennek ítéli meg a közelmúltban véget ért világbajnokságot játékvezetői szempontból? 

– A játékvezetői munka abból a szempontból mindenképpen hálátlan, hogy a szurkolók elsősorban a hibákra emlékeznek. Ezen a világbajnokságon is voltak, de a VAR-ral jelentősen csökkent a számuk. Lesgól például egyáltalán nem született, de a VAR-nak köszönhetően szinte nem is születhet. A gólvonalon átjutott labdákkal hasonló a helyzet, a rendszer gyakorlatilag itt is a nullára csökkenti a hibázás lehetőségét. A VAR segít, de hiába van rengeteg kamera egy stadionban, a döntést mégiscsak emberek hozzák meg, így bizonyos szituációkban fennáll a hibázás lehetősége, amikor sok múlik egy adott eset szabályértelmezésén. Azt is tudomásul kell venni, hogy még egy vb-n is vannak jobb és gyengébb képességű játékvezetők is. Újdonság volt a vb-n a hosszabbítások megítélése a félidők végén. Amikor megszerettem a labdarúgást, szinte mindig 45 perc után értek véget a félidők, a VAR-rendszer bevezetése előtt megszokott volt 3-5 perc hosszabbítás félidőnként, míg ezen a világbajnokságon gyakran akár 8-10 perc is volt, ami meglehetősen furcsa volt a labdarúgók és a szurkolók számára. A mérkőzések közben elvesztegetett idő miatt természetesen indokolt a ráadás, de a helyes arányokat meg kell találni. 

– Ez egy próba volt a vb-n, de vajon életképes marad?

–  Ezt még nehéz megmondani. A szaúdi bajnokságban például már igy használják, azonban Európában a nemzeti szövetségek még várják az UEFA ajánlását. 

– A világbajnokság döntőjének bíráskodása vitákat kavart. Ön hogyan ítéli meg Szymon Marciniak munkáját?

– Véleményem szerint jól vezette a döntőt, volt tekintélye a pályán. A finálét alapvetően a játékosok döntötték el, nem a játékvezető ítéletei. Felróják neki, hogy két gól előtt is beléptek a cserejátékosok a pályára, de ennek a játék szempontjából semmi jelentősége nem volt, ez már a kákán is csomót keresés tipikus esete. A labdarúgás nem erről szól.

– Elterjedt az a pletyka, miszerint a romániai Kovács István azért nem vezetett meccset a vb-n, mert túl jók voltak a teszteredményei és emiatt a kollégái megfúrták. Mi erről a véleménye?

– Szerintem ebben az esetben félreértés történhetett, mert ha valaki jól dolgozik, azt a játékvezetők között megbecsülik. Istvánt sokra tartja a FIFA, és a jövőben komolyan számol vele. A bírók is versenyző típusok, ők is szeretnének minél rangosabb feladatot kapni, így bizonyosan van benne keserűség, de a kiutazó kollégák közül sajnos nem mindenki kap vb-meccset. Kívánom neki, hogy pályafutása során vezethessen is mérkőzést világbajnokságon.

– Jelenleg Bulgáriában dolgozik, ahol a helyi játékvezetők felkészítését irányítja. Miből áll a munkája?

– Tavaly február óta segítjük a bolgár első és másodosztály játékvezetőinek felkészítését Ring György kollégámmal. A munkánkat Szófiában, illetve távoktatás segítségével oldjuk meg. A helyi játékvezetők nem profik és a nagy távolságok miatt sem valósítható meg, hogy rendszeresen továbbképzéseket tartsunk, így gyakran szervezünk online meetingeket. 

– Milyen a bolgár játékvezetés színvonala?

– Lehetne magasabb is, ahogy mondani szoktuk, de pontosan azért szerződtettek minket, hogy fejlesszük a szervezeti felépítést és a játékvezetők képességeit, emellett kiemelt feladataink közé tartozik még a női játékvezetés fejlesztése is. A legmagasabban rangsorolt helyi játékvezető, Georgi Kabakov tagja volt a világbajnokságra jelölt játékvezetők bő keretének, de Katarba végül nem jutott ki. Vannak még néhányan, akik belátható időn belül előre léphetnek az UEFA rangsorában. Jelenleg egyébként hat FIFA-kerettag játékvezetőnk és 10 asszisztensünk van, ezek a számok hasonlóak, mint Magyarországon.  A szabályok ismerete és a megfelelő fizikális felkészültség mellett ma már elengedhetetlen a megfelelő angol nyelvtudás is.

– Meddig marad Bulgáriában?

– A tavalyi év elején másfél éves szerződést kötöttünk a helyi szövetséggel, amely idén nyáron jár le, de még nem tárgyaltunk a folytatásról.

– Korábban Oroszországban is hasonló területen dolgozott. Miért váltott?

– Szerettük volna nagyobb változásokat végrehajtani, de a terveink megvalósításhoz nem kaptunk elég hatáskört. Nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk moszkvai munkánk során, ahogy Bulgáriában is minden nap új és eddig sosem látott kihívásokat kell megoldanunk. Mindenesetre nagy elismerés számunkra, hogy már a második országban végezhetjük a játékvezetés fejlesztését. 

 Nemrégiben elvégzett egy menedzsertanfolyamot is.

– Az UEFA rengeteg különböző szintű képzést tart annak érdekében, hogy aki befejezi a labdarúgást, bennmaradjon a vérkeringésben, és más területen dolgozhasson a sportágban. Az európai szövetség szeretne teret adni a futballista illetve játékvezetői tapasztalattal rendelkező sportvezetőknek. A tavalyi év végén egy hároméves sportmenedzseri képzést fejeztem be, amit az UEFA és a Limoges-i egyetem közösen szervezett. Gyakorlatorientált képzést kaptunk, jártunk Nyonban, az UEFA központjában, emellett olyan európai topcsapatok működését tanulmányozhattunk belülről, mint például a Benfica, a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United vagy a Paris Saint-Germain. Ez az UEFA egyik legmagasabb szintű menedzserképző tanfolyama, büszke vagyok arra, hogy az UEFA játékvezetését jelenleg irányitó Roberto Rosetti után második egykori játékvezetőként diplomázhattam. 

– Kik jelentkezhetnek egy ilyen tanfolyamra?

– Elsősorban egykori labdarúgók nyerhetnek felvételt, közülük is csak a válogatottban szerepelőknek van esélyük. A csoporttársam volt például Kaká, Júlio César, Andrej Arsavin, Alekszej Szmertyin, René Adler, Clemens Fritz, Gerardo Torrado, Didier Drogba, Kim Källström, vagy a korábban Magyarországon is játszó Danko Lazovics. Az alattunk lévő évfolyamban tanul többek között Nigel De Jong, Hamit Altintop vagy Nemanja Vidics. Hasonló végzettsége Magyarországon csak Hajnal Tamásnak van, érdekesség, hogy mindketten Komárom-Esztergom megyeiek vagyunk. Sok emberrel ismerkedtünk meg a képzés során, rengeteg kapcsolatot építettünk ki, úgy gondolom Tamás nagy hasznát veszi ennek a Ferencvárosnál végzett munkája során.

– Önnek mik a tervei ezzel a végzettséggel?

– Szeretnék a labdarúgás világában maradni, elsősorban játékvezetői vonalon. Az orosz munka után is megtalált a bolgár lehetőség, egy újabb motiváció, egy újabb kihívás. Nincs kétégem afelől, hogy ez a jövőben is így marad.

– Közismerten jó kapcsolatot ápol korábbi kollégájával, Erős Gáborral, aki jelenleg a megyei igazgatóság játékvezetői bizottságának elnöki pozícióját is betölti. Szakmai kérdésekben továbbra is konzultálnak?

– Természetesen. Az örök barátságunk mellett, ha igényli a játékvezetéssel kapcsolatos tanácsaimat, akkor segítek neki a megyei igazgatóságban végzett munkájában.

– Mit ajánlana azoknak, akik szeretnének játékvezetők lenni?

– A játékvezetés nehéz munka, de aki megszereti és meglátja a szépségét, annak sok örömöt fog okozni és unatkozni sem fog, emellett a játékvezetők remek közösséget alkotnak. Az MLSZ a közelmúltban a bírók díjazását is jelentősen megemelte, amely szintén motiváció lehet azoknak, akik gondolkodnak azon, hogy elkezdjék ezt a szakmát. Aki pedig nem csak tehetséges, de sokat is dolgozik az álmai eléréséért, az magasabb osztályba is kerülhet, ahol komoly karriert is befuthat. 

 

Hozzászólások