Palotai Károly



Palotai Károly példakép lehet a tehetségek számára

Palotai Károly - forrás: focibiro.hu Forrás: focibiro.hu - Palotai Károly.
Ünnepnap volt október 23-a a magyar labdarúgó-játékvezetés életében.

Az MLSZ JB által életre keltett Palotai Károly Tehetségkutató és tehetséggondozó program fontos mérföldkövéhez érkezett. Az előzetes felmérés alapján országos viszonylatban 217-en feleltek meg annak a kritériumnak, hogy legalább 2 éves gyakorlattal rendelkeznek, és életkoruk révén részesei lehetnek e nagyszabású játékvezetői utánpótlás programnak. A részvétel önkéntes alapokon nyugszik, tehát belülről kell fakadnia: fontos az elkötelezettség, a belső elszántság ahhoz, hogy valaki kiváló játékvezetővé, illetve asszisztenssé váljon. Végül 125-en jelentkeztek az ország minden tájáról. A programot tudatosan október 23-ra időzítették, hogy a középiskolásoknak, a főiskolásoknak és az egyetemistáknak ne ütközzön a tanulmányi idejükkel.

A Testnevelési Egyetem dísztermében Palotai Károly személyesen köszöntötte a népes hallgatóságot. A 80 éves ikon 3-3 világbajnokságon és olimpián, 2 BEK-döntőn, és 1-1 KEK-, UEFA Kupa-, valamint Szuperkupa-fináléban bíráskodott. Korának egyik legkiemelkedőbb játékvezető egyénisége volt a világon. Az MLSZ JB alelnökei, Puhl Sándor és Hanacsek Attila felvázolták az elvárásokat és a lehetőségeket. A nap folyamán elméleti és a fizikai tesztet kellett teljesíteniük a megjelenteknek. Dr. Sáfár Sándor, az MLSZ JB erőnléti edzője edzéselméleti és étkezési tanácsokkal szolgált a fogékony résztvevőknek. A Palotai Károly Tehetségkutató és tehetséggondozó program elsődleges célja, hogy már a pályafutásuk elején országos látókörbe emelje azokat a tehetségeket, játékvezetőket és asszisztenseket, akik tapasztalatszerzés alatt állnak.

A nap eredményeit részletesen kielemzik, utána pedig hosszú távon figyelemmel kísérik és folyamatosan segítik, értékelik a fiatalok fejlődését. A tehetségek továbbra is a megyéknél maradnak, ott kapják a képzést, ugyanakkor a motiváció és az ösztönzés sokat jelenthet a jövőjüket és az előre haladásukat illetően. Bebizonyíthatják, hogy kitartó munkával, sok lemondással, szorgalommal és szerencsével igenis van lehetőségük akár a legmagasabb szintekre is eljutniuk - írja az mlsz.hu.

 

Hozzászólások