Mező Béla



Elmeszelték az ellenőrt! Folyamatosan FRISSÍTVE!

Fair-Play zászló - forrás: Forrás: - Fair-Play zászló.

Hétvégén közzétettük a veszprémi ellenőri jelentéssel kapcsolatos cikkünket, amire a buzgó fegyelmi bizottság már elmarasztaló döntést is hozott.

A megyei FB elnök, az igazgató kedvence, aki még foci meccsen sem járt életében most is élen járt, hogy jogászi képességét fitogtassa.

Íme a határozat.

 

Információink szerint az érintett ellenőr jelezte a megyei JB. jelenlegi elnökének, Mező Bélának, hogy nem kíván tesztelni sem tavasszal. Reméljük, hogy a határozatot megtámadja és másodfokon az eljáró szerv már körültekintőbben jár el. A megyei ügyvéd által jegyzett fegyelmi határozatból kimaradt a jogorvoslati lehetőségre való figyelmeztetés. Információnk szerint Mező Béla pár óra alatt válaszolt az érintett játékvezetőnek: "

Nagyon sajnálom!
Döntésed az elnökség tudomásul vette!
Intézkedni fogok!
 
Köszönettel: Mező Béla"
 
Egy kérdés azért Mező Úr! Az elnökség mit vett tudomásul??
 

2016. február 19:

Úgy látszik Csík Ferenc igazgató két biztosítás ügyintézés között még a focibiro.hu oldalt is elolvassa. Köszönet ezért neki. Természetesen mi a tanácsokért tőle sem kérünk pénzt, bár jobb lenne, ha nem a mi írásaink után javítaná ki a figyelmi határozatot. Mi is történt? Az ellenőrt elmeszelő határozatból kifelejtették ismét a jogorvoslati lehetőséget. Erre az igazgató kiegészítést küldött, amiben leírja, hogy az ellenőr milyen módon tud fellebbezni. Információnk szerint ezt a kiegészítést nem a fegyelmi bizottság tagjai írták, hanem az igazgató. Ezt bizonyíthatja az is, hogy a határozat nincs aláírva csak az "sk." lett odaírva. Amennyiben az igazgató úrnak segítségre van szüksége, szívesen segítünk... Azt sajnáljuk, hogy odáig nem jutott el, hogy válaszoljon az e-mailben feltett kérdésekre. Lehet, hogy nem tudja bekapcsolni a levelező programját? Ilyet láttunk már korábban az MLSZ-ben.  

2016. február 22.

Vasárnap a megyei frissítő kurzuson megjelent az igazgató úr is. A kb. 6 perces monológja után több kínos kérdés is érkezett hozzá a weboldalunkon közzétett ügyekben. Sajnos az igazgató úr kitérő válaszokat adott és nem derült ki, hogy pontosan mi is a hivatalos állásfoglalás.  

 

Hozzászólások