ifj. Kormányos Gábor



Újabb magyar trió a CORE rajtnál

Németh Ádám - kézfogás - forrás: pmfc.hu Forrás: pmfc.hu - Németh Ádám - kézfogás.

Farkas Ádám, Berettyán Péter, Horváth Róbert. Ők hárman voltak az európai szövetség által kiírt CORE-program első fecskéi Magyarországon. A második kurzusra kizárólag új hármast jelölt az MLSZ elnöksége: Németh Ádám, Bozó Zoltán és Kormányos Gábor lett a kedvezményezett.

Az előző kurzus tapasztalait felhasználva csak tíz napos volt, nem pedig két hét, mint az előttünk ott levőknek - újságolta ifjabb Kormányos Gábor, az asszisztensi keret tagja. -  Mi kevésbé izgultunk annyit, mint Farkas Ádámék, ugyanis felkészítettek bennünket, beszereztük a szükséges információkat előzetesen. Tudtuk, hogy mire készüljünk, hogy mi várható, hogy mire figyeljünk oda. A tíz nap felejthetetlen élmény volt mindannyiónk számára.

 


  -Nekünk mindössze egy mérkőzés jutott, mert a tíz napban csak egy hét vége volt. Mi a svájci harmadosztályú Serriéres-Schötz meccset kaptuk. A légkör, a körítés, a stadion egy kicsit profibb, mint itthon. A találkozót olyan műfüves pályán rendeztek, amit még a mérkőzés előtt tíz perccel is locsoltak - közölte Németh Ádám, aki az új esztendőt FIFA-kerettagként kezdheti meg.

 


 - Rengeteg edzésen, előadáson vettünk részt, melyeken nagyon sok hasznos dolgot, újdonságot hallottunk, tapasztaltunk. Az edzéseinkbe, a bemelegítéseinkbe azóta mindezt beépítettük. A gyakorlati foglalkozáson volt mérkőzés szituációs teszt, ahol arra voltak kiváncsiak, hogy bizonyos helyzeteket miként oldunk meg. Ilyenek voltak például tömegverekedéses, a büntető-, illetve a szabadrúgás-szituációk. Mindemellett volt asszisztensi teszt is. Azon a hét végén, amelyik nap nem volt meccsünk, elmentünk egy másik mérkőzésre, amit szintén a CORE-programban résztvevő kollegáink vezettek ? tette hozzá Bozó Zoltán, az asszisztensi keret kimagasló alakja.
 

A tíz nap elég szoros volt, de azért így is jutott idő egy kis kikapcsololódásra. Elvittek bennünket genfi városnézésre. Volt lehetőség egy kis lazításra is, ahol sokkal oldottabb volt a hangulat. Az egyik napon átvittek egy franciaországi élményfürdőbe, ott egy kicsit lehetett szórakozni, pihenni, kikapcsolódni ? vette át a szót Kormányos Gábor.

 

A CORE-program vezetőivel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Havi rendszerességgel kell küldenünk a meccsriportokat, valamint az edzésnaplót, és heti rendszerességgel kell online angol tanfolyamon rész vennünk, sőt hetente kell skype-on keresztül beszélgetnünk egy angol tanárral, mert elég nagy hangsúlyt fektetnek a fizikai felkészültség mellett az angol nyelvi tudásra is ? emlíette Németh Ádám.
Végezetül Bozó Zoltán megjegyezte:

 

Aszeptemberi kurzus második felvonása márciusban lesz. Akkor egy hétre ismét meglátogatjuk a Genfi-tó partját, ahol ismét kapunk egy mérkőzést, fizikai, asszisztensi és angol nyelvi felmérésen veszünk részt, és ha mindenben tudunk addigra fejlődni, akkor -reményeink szerint- egy-egy diplomával a kezünkben térünk haza.

 

 

Hozzászólások