Győr: Aki hibázik pihen

Megyei játékvezetés

2011-10-10 12:02:42
Győr-Moson-Sopron | Dubraviczky Attila |

cseretábla - forrás:
Forrás: - cseretábla

A Kisalföld Három az egyben rovatában Dubraviczky Attila a megyei játékvezetői bizottságának elnöke nyilatkozik.

1. Két megyei alacsonyabb osztályú labdarúgó-mérkőzés is félbeszakadt az elmúlt hetekben. Az egyiken a nézők szaladtak be, a másikon a bírót verték meg. Többen is bírálták a játékvezetőket, hogy nem egyenlő mércével fújtak, nem voltak elég erélyesek. Mennyire játszik közre az ilyen esetekben az ő közreműködésük?
Mind a két konkrét mérkőzésen helyesen jártak el a játékvezetők, nem hibáztak. Vannak olyan szituációk, amiket nem lehet előre látni és megoldani. Nem valós, hogy az Agyagosszergény-Barbacs félbeszakadt mérkőzés játékvezetőjét eltiltotta az igazgatóság, mert nyilatkozott volna az újságnak. Tudomásul kell venni, hogy saját mérkőzésről azonban nem csupán a megyében, Magyarországon, de még egész Európában sem nyilatkozhat egy-egy játékvezető. Az ilyen esetek után a játékvezetők egyébként saját érdekükben is kihagynak egy-egy találkozót. Ez bevett gyakorlat. Ellenőrök is vannak a mérkőzéseken, az említett körzetben négyen is járják a meccseket. Persze vannak olyan játékvezetők is, akik nem mindig teszik oda magukat százszázalékosan. Az elmúlt fordulókban meglepően rutinos bírók hibáztak többet. Őket valóban nem küldjük egy ideig mérkőzésekre.


2. Végre van újra élvonalbeli megyei játékvezető. Sokat kellett várni erre...
Nagyon jól sikerült Böcskei Balázs bemutatkozása az NB I-ben. Annyira, hogy az osztályzatai alapján ő jelenleg az első osztály egyik legjobb játékvezetője. A bajnokság végén ott lehet az első öt bíró között, jó esélye van, hogy nemzetközi szinten is bemutatkozhasson. Hogy csak most lett újra NB I-es bírónk, annak egyszerű oka van: többéves folyamat, míg valaki eljut a legmagasabb osztályig, idő kell, míg valaki felér a csúcsra. Remélhetőleg a következő NB I-es megyei bíróra nem kell majd ennyit várni. Látjuk a tehetségeket, Hofbauer Roland már most is NB I-es meccsen lenget, Görög Márió, Skvaris Ádám és Hofbauer Péter pedig jó úton halad.


3. Hogyan készítik fel a mérkőzésekre a játékvezetőket?
A szokásos tesztek mellett minden évben tartunk Győrben egy-egy nagyobb edzőtábort. Törekszünk ezeken az újdonságokra, idén az asszisztensek gyakorlati oktatására fektettünk nagyobb hangsúlyt. Emelkedtek a játékvezetői díjak, de sajnos mégsem mindenkiben érzek mindig kellő motivációt. Az országban egyedülálló módon a megyében bajnokság közben is tartunk fizikai teszteket. Örvendetes viszont, hogy ezeken a játékvezetők kilencven százaléka jelen van, csupán sérülés miatt akadnak hiányzók.


 

Hozzászólások: