Hajdó Attila



Szabolcsiak is felkészültek

bemelegítés - forrás: Forrás: - bemelegítés.

Ha nem is hármas sípszóval ért véget a futballjátékvezetők edzőtábora, de minden program a meccsek hangulatát idézte péntektől vasárnapig. Bemelegítésként a megyei JB-elnök tavaszi értékelését hallgatta meg a közel százharminc résztvevő. Az első félidőben az oktatás dominált: az országos keret Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tagjai tartottak előadást a játékvezetői csapatmunkáról, a nyilvánvaló gólhelyzetről, a lesszituációról és a tatai edzőtábor tapasztalatairól. A térfélcsere előtt megérkeztek a megyei labdarúgó-szövetség elnökségi tagjai, akik a napkori elnökségi ülés után konzultáltak nyilvánosan a játékvezetőkkel. Képviseltette magát a fegyelmi-, a felügyelő-, az átigazolási-, a kispályás-, az utánpótlás- és a versenybizottság is. A sportbaráti hangulatú összejövetelt követően ki-ki a maga módján készülődött a másnap kora reggeli fizikai felmérőre.


Az időjárás kegyeibe fogadta a sporikat, a megyei harmadosztálytól az NB III-ig kategóriánként haladva teszteltek a salakos futópályákon. A második félidő része volt a területi felelősök, a Hajdú-Bihar megyei és a Borsod megyei JB-elnökök fogadása, ők rendszeresen megtisztelik jelenlétükkel a társmegyék edzőtáborát.

 


A fiatalok a Kálló Kupán bontogathatták szárnyaikat, egy-egy csapat elutazott a Sényő - Nyíregyháza Spartacus edzőmeccset és a Budapest Honvéd - Szolnok Ligakupa-mérkőzést dirigálni, visszaérkezve pedig mindannyian részt vettek az idén vizsgázottak hagyományos avatási szertartásán. A nagyszerű hangulatot az sem lohasztotta le, hogy elment az áram, anélkül is kellőképpen felvillanyozódtak a résztvevők. Vasárnap a hajrá részeként az elmaradhatatlan szellemi teszt következett: huszonöt kérdésre kellett válaszolni írásban. A táborzáráskor szó esett a 2010/2011. évi versenykiírás játékvezetőkre vonatkozó passzusairól is.

 

Mindenféle szempontból elérte a célját a nyári edzőtábor - jelentette ki Hajdó Attila, a megyei JB elnöke. -Egyébként nincs sok lehetőség a bajnokság közben, hogy ekkora létszámmal, szervezett kereteken belül átbeszéljük a közös ügyeinket, felfrissüljön a szabályismeret és kovácsolódjon a közösség. Úgy gondolom, hogy a megyei játékvezetői keret ideális körülmények között megkapta a szükséges képzést a három nap során, és felkészülten várja a bajnoki rajtot.

 

Hozzászólások