Itthon nem kellett – a végállomás: Ausztrália

Fábián Mihály - interjú - forrás: mtv.hu Forrás: mtv.hu - Fábián Mihály - interjú.

Fábián Mihály FIFA játékvezető pályafutásának egy, hosszú ideje komoly fájdalmakkal járó makacs sérülés vetett véget.
Elméleti téren nem sok vetélytársa volt (van) – szinte minden elméleti tesztet 100 %-osan old meg. Emiatt tesztíráskor próbált mindenki a közelében elhelyezkedni…

2015. őszén vezette utolsó mérkőzését az első osztályban, Békéscsabán búcsúzott. Fájó lábával már nem vállalta az alapvonali játékvezető szerepét, Kassai Viktor következő nemzetközi mérkőzésén.
Ezt egy máig homályos, konfliktus követte az országos JB elnökhelyettesével, Puhl Sándorral – ő szeretett volna még fél évet továbbműködni, ám e kérésétől elzárkóztak.
Mivel már évek óta nagyon aktívan részt vett Borsod megye szakmai életében, remélte, elnök lehet a megyei JB-ben. Úgy érezte, a korábbi vitájuk miatt „ültették” inkább Kurmai Zoltánt Puhlék ebbe a pozícióba.

Ahogy a mesében, nyakába vette a világot: annak másik felén, Ausztráliában lelt elégtételre.
Idén, február 8-án debütált Viktória államban, a másodosztály első fordulójában, mint játékvezető ellenőr, de rá egy hétre már az akkor induló állami élvonalban volt küldése.
Ellenőrzéseinek értékelése igen pozitív volt: az ígéretek szerint heti 4 meccsen is számítanak rá – egy helyszínen egymás után két találkozót rendeznek.
Az országos szövetség engedélyezte a legmagasabb képzésen (Level 1) való részvételét, így hamarosan akár, országos ellenőrzéseket is végezhet.
Emellett megtarthatta első elméleti előadását a talent játékvezetők továbbképzésén. Úgy látszik közmegelégedésre, mert számítanak rá a továbbiakban e téren is.

Hát ilyen is lehet egy játékvezetői, ellenőri sors (?), karrier (?).
Itthon nem kellett, elment hát egy olyan országba – nekünk a világ végére – ahol örömmel fogadták. (Ezzel persze így van még pár százezer honfitársunk…)

Ám az ő esete speciális. Kérdés, érdemes volt elüldözni?
Mert Fábián Mihály így élte meg.

 

Hozzászólások